Találatok

Keresett kifejezés: áldozat, 1 - 10, összesen 56 találat

1. 53 éve a pályán
áldozatkész szülők, rokonok állandóan segítik az MSE utánpótlás kosarasait.     Az MSE-ben minden évet legalább 40 új gyerekkel szeretné
2. A Tóték Gyömrőn jártak
áldozatot, a korlátozott kisembert formáló Benkő Zoltán. Fején a csálén álló sisakkal, szájában a csipogó zseblámpával (az ásítást megakadályozandó), az álomkór szen
3. A Vigadó Nonprofit Kft. 2011. évi munkájáról
áldozatairól, a világháborúk áldozatairól. Ünnepséget szerveztünk a Pedagógus és Semmelweis-napon.      A KMOP-5.2.1/B-09-2f-2010-0013 jelű proj
4. A csaló levele a két és fél milliós bírságról
áldozatként. Hiszen az idős hölgy nyolcvanhat éves, s a dolgos, szorgalmas fia sem azok közül való, akik sokat szoktak töprengeni a különféle hivatalok olykor labirint
5. A helyi lakosok is siettek segíteni
áldozatot, 26 súlyos és számtalan kisebb-nagyobb sérülést okozó baleset Monorierdő határában történt. A szerencsétlenség miatt lemondott Szabó Pál
6. A kőbánya-kispesti átalakulásokra
áldozatok lepték el az állomást. Joguk volt minden nap orrfacsaró bűzzel és infernális látvánnyal gyötörni bennünket. Aztán munkások, nyilván közülünk valók, leszedt&
7. A legnőiesebb sportágunk
áldozatos munkájának, akik már hónapokkal a versenyek előtt, például a szervezésben, edzőtáborban, teremrendezésben nélkülözhetetlen segítséget nyújta
8. A pénzt olvassák, nem a villanyórát
áldozataikat, hogy 10 ezer forint többletfizetése van az ügyfélnek, de náluk csak 20 forint forint van, tehát vissza kell adni. Ilyenkor kifigyelik, hogy a sértett hová tesz
9. A válság ellenére is fejlődik Vecsés
áldozatvállalásra, akkor elvárható, hogy egy vállalkozás is kész legyen erre. Az így megkötött településrendezési szerződésekből utóbbi években több s
10. Agyonverték volna egy rossz megjegyzés miatt
áldozatot husángokkal, vascsövekkel és baseballütőkkel verték a támadók, amíg csak lélegzett. A brutálisan bántalmazott ember életveszélyes sérül&e
1 2 3 4 5 6

Nincsenek kapcsolódó cikkek.