Találatok

Keresett kifejezés: érdekes, 1 - 10, összesen 21 találat

1. 300 szóval boldogul
Bár az üzletekben jókora választékot találhatunk gyertyákból, amelyek téli ünnepek és mindennapokban meghittséget varázsolnak kör­nyezetünkbe, mi azonban
2. A bánat és a stressz elhízáshoz vezethet
A felmérések azt mutatják, míg a gyermekkori elhízás biológiai elváltozásai mindössze öt százalékosak, addig felnőtt korra minden harmadik túlsúllyal é
3. A parfüm elillan, a szenvedély marad
Aki soha nem gyűjtött semmit, nem őrizgetett dobozban, fiókban, szekrénye mélyén, netán külön szobában egyre gyarapodó számú gyufacímkét, szalvét
4. A régió felfedezettje
Már a Regionális Ki mit tud? zsűrije is felfigyelt hangodra, énektudásodra. Pontosan milyen eredményeket értél el a versenyen?
5. A túlórázás árt a szellemi képességeknek
A tesztalanyok 39 százaléka dolgozott heti 40 óránál kevesebbet, 53 százalékuk 41 és 55 óra között, a maradék 8 százalék pedig 55 óránál is többet.
6. A városi legendák félrevezetik a médiát is
Urbanlegends, vagyis magyarul: városi legendák, szóbeszédek. A honlap olyan, főleg városi közösségek történeteit gyűjti össze, amelyek első hallásra hihetőnek
7. Az internetezés fejleszti az agyat
A Los Angeles-i University of California (UCLA) Memória és Öregedéskutatási Központjának orvosai Gary Small professzor vezetésével MRI-vel kutatták az interne
8. Az odaadó Gáspár doktor utcája
A doktor úr 1941-től haláláig, 1983. január 14-ig szolgálta a település lakóit, kilenc évig Mende is hozzá tartozott. Mindez azonban rég volt. Vajon emléke
9. Egy boldog barát minden pénzt megér
A Harvard Egyetem szociológusa és a San Diegó-i Kalifornia Egyetem politikatudományi tanszékének munkatársa korábban kimutatta, hogy az elhízás és a dohányzásr
10. Egy kihaló „faj” utolsó egyede?
Zsebteológusnak nevezve magát nem ijed meg, ha – fordítás hiányában – eredetiben kell olvasnia az egyházatyák és a protestáns hitvitázók forrásérték
1 2 3

Nincsenek kapcsolódó cikkek.