Találatok

Keresett kifejezés: Zrt, 1 - 10, összesen 76 találat

1. 80 millióért újítanak utakat Üllőn
Zrt.-t bízta meg a kivitelezési munkákkal – mondta Kissné Szabó Katalin polgármester. – A 80 millió forintos beruházásból, amelyből az állami támogatás 30 milliót tesz k
2. A Szemétszedés a Strázsahegyen
Zrt. e napon a rendezvény keretében az aktivisták által összegyűjtött hulladékot térítésmentesen átveszi. Felajánlásukat és a segítségüket
3. A helyi lakosok is siettek segíteni
Zrt. igazgatóságának elnöke, Kamarás Miklós. A tragédia helyszínén azóta már ismét közlekedtek a vonatok, de mindazt, ami történt mégsem lehet ilyen gyors
4. A minőség árát is meg kell fizetni
Zrt. elnöke szerint a társaságnak érdemes volt beszerezni azt a gyorstesztelő készüléket, ami megállapítja a vizek nitráttartalmát.­ A vizsg
5. A májusi testületi ülésen történt
Zrt. átalakításával már hónapok óta foglalkozik a képviselő-testület, de most úgy néz ki, hogy pontot tudnak tenni a folyamat végére. Elkészült a KÖVÁ
6. Az egyetlen esély: tanulás
Zrt.-hez, meg az önkormányzati munkákra. Akkora a szegénység, hogy a polgárjogi csoportot is azzal fogadták: mit hoztatok enni? – Az én korosztályom még ahhoz
7. Az előírások szerint
Zrt. mint a lakossági kommunális szilárdhulladék-kezelés helyi közszolgáltatója tisztelettel és nyomatékosan kéri az ellátási körzetébe tartozó va
8. Az ingyenes oktatás ma már a múlté
Zrt.-vel, és a hallgatói vagy tanulói jogviszonya ne szüneteljen. A diákhitel szabadon felhasználható, korlátozás nélkül bármire elkölthető. Felv&eacu
9. Belvizek a térségben
Zrt. speciális berendezést vásárolt annak kiderítésére, hogy a rejtett módon szennyvízcsatornába vezetett csapadékvíz kimutatható legyen. Július 1-jétől h
10. Csökkenthetők a fűtési költségek
Zrt. látja el. Nyolc megyében van jelen mint közüzemi szolgáltató, s megközelítőleg az ország területének egyharmadát szolgálja ki gázzal. A társaság több mint 32 ezer km
1 2 3 4 5 6 7 8