Találatok

Keresett kifejezés: erdő, 1 - 10, összesen 134 találat

1. 70 ezer új munkahely is születhet
erdőiek, a péteriek, az üllőiek és a vecsésiek boldogulását is elősegítsem. Így volt ez korábban is, amikor kéthavonta, negyedévente mindig más települ&ea
2. 72 óra kompromisszumok nélkül
erdőtakarítás, ételosztás hajléktalanoknak valamint kulturális műsorok szervezése különböző közösségeknek (fogyatékkal élők, idősek stb.). Az id
3. A felsőpakonyi erdők manója
Miként az a manók esetében természetes, apró termetű, ősz szak
4. A gyáli szárnyas takarítóbrigád
erdőt jártuk éppen, amikor Benei Béla erdész, aki majd’ minden szabadidejét a madárvédelemnek szenteli, megjegyezte: a hét végét sirályo
5. A helyi lakosok is siettek segíteni
erdő határában történt. A szerencsétlenség miatt lemondott Szabó Pál közlekedési miniszter, valamint a MÁV Zrt. igazgatóságának elnöke, Kamarás Miklós. A trag
6. A juhásznak jól megy dolga?
erdőkön és réteken túli világ iránt, megkérdezi a vadőrtől, mi újság. Ha tudni akarja, hány óra, felnéz a nap állására. Istenem, de jó neki!  
7. A játszóház a szülőknek is kikapcsolódás
erdőn és Ecseren is működnek. Eközben a gyermeket gondozó szülő végre kimozdulhat a megs
8. A keringőző erdész
erdőmérnöknek a soproni egyetemen, majd munkába állt Szolnokon. Senkit nem ismert, viszont észrevette a társastánc-tanfolyamra, a heti rendszerességgel rendezett össztánco
9. A kőbánya-kispesti átalakulásokra
erdő, Üllő és a többi közelebbi, távolabbi falvak, városok Pestre járó lakóinak a Köki, akárhogy nézem, kicsit közép-európai sorsunk mintája. Így, félbev
10. A lépcsőházi szigor
erdő, s a folyosókról is a lakásokba kerültek az ajtók melletti virágállványok, aszparáguszostul. A tévéhíradókban látott-hallott többmilliós bír­ságot nem szeret
1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14