Találatok

Keresett kifejezés: hobbi, 1 - 10, összesen 36 találat

1.
hobbi játékosainak, valamint, hogy kiépüljenek a térségi sportági kapcsolatok.
2. 300 szóval boldogul
hobbi-kuckójában a maga gyártotta kemence mellett melegedtünk és beszélgettünk.
3. A Strázsahegy jövője
hobbitelkes területnek, akkor a város szegénynegyedévé fog válni. Magyarországon két jogszabály is meghatározza, hogy hol lehet lakni: egyrészt a nyilván­t
4. A helyi televízió: több mint huszonkilenc
hobbiszinten, de később a vecsési önkormányzat is megkeresett bennünket, hogy készítsünk felvételeket a városi rendezvényekről. Úgy látszik, meg voltak el&
6. A háztáji kertészet töretlenül népszerű
hobbikertészek – akik általában nem viszik a portékát a piacra, saját célra termelnek – mindig lesznek. Számukra az a fontos, hogy a családjuknak megfelelő minős&eacut
7. A kalózrádiótól a közszolgálati adásig
hobbiból kezdett rádiózásba, a kilencvenes évek elején, pechére a legrosszabb időszakban, a frekvenciamoratórium idején. (Lásd keretes írásunkat.) – Mikor ker
8. A keringőző erdész
hobbiként űzött tánctanításra, mert Abonyban száznál is többen álltak sorba, hogy a társastánc-tanfolyamára bejussanak.   Csetlő-botló tánctanárAz egész
9. A madarász Kossuth-díja
hobbija legyen a színes, selyem és bársony tollruhás vidám madarakkal, a papagájokkal való foglalatosság. Ami tulajdonképpen a galambokkal kezdődött, de hamar bebizonyosodott
10. A parfüm elillan, a szenvedély marad
hobbi - neki ez maga a csoda. Aki pedig ezt nem képes megérteni, jobb, ha maga is gyűjtögetni kezd Kovács Zsuzsa  
1 2 3 4

Nincsenek kapcsolódó cikkek.