Találatok

Keresett kifejezés: kupa, 1 - 10, összesen 50 találat

1. A legnőiesebb sportágunk
kupa és területi rendezvény mellett) a Berczik Sára Emlékverseny (BSEV) megyei selejtezőjén, az onnan továbbkerülők pedig az országoson is.   &nb
2. A megyei bajnokságokon szépen menetelnek csapataink
kupa első osztályában, a 9. forduló után az Üllő csapata a 7. helyen várja a folytatást, a Pilisi LK-Legea pedig a 14. helyen tanyázik.
3. A sportág reménye
kupa nemzetközi csapatbajnokságon a dobogó második fokára állhatott az általa vezetett válogatott. Ebből is látszik, hogy edzőként is megállja a helyét a taekwondoban.  
4. A „katinénik” kertje
kupacolt építési anyagmaradékokkal. Alig pár helyen látni, hogy ásóval, gereblyével hajlong valaki a kertjében, a legtöbb helyen gyepesítettek. Vagy magát
5. Amatőr kerekesek is indulhatnak a Gyömrő Nagydíjon
kupa-Gyömrő Nagydíj kerékpárversenyt, amelyen idén nemcsak profik, hanem amatőrök is indulhatnak.
6. Az MK döntőbe jutásért
kupa elődöntője is. A sérültektől és eltiltottaktól megfogyatkozott üllőieknek nem volt könnyű helyzetük az elődöntő első mérkőzésében, hisz a bajnok
7. Az önvédelem sikeres monori „művészei”
kupa. Ezen 18 ország 800 versenyzőjéből 5 monori volt a magyar válogatottban (Lódi Vivien és Lukács Marianna mellett Bokros Tamás, Csipesz Sándor és Rigó Pál). Vivien
8. Bajnoki ezüst, kupadiadal Maglódon
Weisz Tamás duplája, Kiss László és Baranyai Pál talála
9. Búcsú a kupától
kupa visszavágón, a mérkőzés végén mégis a vendég zöld-fehérek örülhettek. 
10. Csak a büntetők döntöttek
kupa-sorozatának küzdelmei már 2008 augusztusában elkezdődtek, míg a megyei selejtezőket a 2007-2008-as szezonnal párhuzamosan rendezték meg. Összesen 118 csapat jutott fel az országo
1 2 3 4 5

Nincsenek kapcsolódó cikkek.