Találatok

Keresett kifejezés: szúrt, 1 - 10, összesen 11 találat

1. A helyi televízió: több mint huszonkilenc
szúrt a dolog, és visszahelyeztette a mikrofonokat az eredeti felállásba. Azt mondta, hogy amíg az országos televíziók jó esetben is másfél percben számolnak be az esemé
2. A kis hal megeszi a nagyot?
szúrt a multicég hozzáállása, így olyan határozatot hozott, amelyben eltiltotta a Forma1-es csapatot a Willams szóvédjegy használatától hazánk területén. Az előbbi mo
3. Ahol már a harang sem szól
szúrtak velem, de ott egye meg a fene” refrén. Végül közli: bár ő is itteni születésű, meggyőződése, hogy ebben a faluban már csak az lakik, akinek nincs hová
4. A Manno-kastély felújítva eladó
szúrt táblát és találgatjuk, ki lesz vajon a következő tulajdonos, mit jelölt ki a sors az elegáns épületnek, újabb virágzást vagy az enyészetet? A közelben lé
5. Betonvas szúrta át egy mendei kislány kezét
Loch Erika, a Pest megyei katasztrófavédelem ügyeletese az MTI-nek elmondta, hogy h&eac
6. Együtt, mégis külön indulnak a Dakaron
szúrt a szegények között a milliárdos költségvetés. Önök is így gondolják? D. Zs.: Nem. Mauritánia éves költségbevétésébe ez
7. Ha megütnek léccel, vágj vissza vasvillával
szúrta meg vitapartnerét egy ecseri férfi. 
8. Mindeddig megúszták paradicsom nélkül
szúrtam, hogy ha nem másolok senkit, hanem a saját stílusomat játszom, az elég erős, elég hiteles. Évtizedek alatt eljutottam odáig, hogy nem akarok mást játszani, mert n
9. Szurkálás Gyömrőn
szúrta volt élettársának jelenlegi párját – derült ki a Monori Rendőrkapitányság közleményéből. 
10. Tehetség, szorgalom, körülmények
szúrt a játékom Szurgent Lajosnak, ő beajánlott Bicskei Bertalannak, így kerültem a Honvédba, az első nagy klubomhoz. A csapatnál hamar megkedveltek, hiszen a játékommal
1 2