Találatok

Keresett kifejezés: televízió, 1 - 10, összesen 42 találat

1. A harmonika virtuóza
televízióban most látható tehetségkutató műsorban szereplő fiatal harmonikás is nagyon népszerű a közönség körében.  De nem csak a harmonika vált divat
2. A helyi televízió: több mint huszonkilenc
– Az, hogy ma a televíziózással is foglalkoznak, egy több mint huszonkilenc &eacu
3. A helytörténészek negyedszázada
televízió beszélgető-sorozatában, negyvennégy ismeretterjesztő anyag a Strázsa újságban a Monoriak viselt dolgai címmel – ezek a Helytörténeti Kör – Közművelőd
4. A kalózrádiótól a közszolgálati adásig
televízió ás rádióadásokhoz. Ezzel rövid ideig tudták biztosítani az állami rádió monopolhelyzetét. 1991-ben jelentek meg az első kalózrádiók, és sugároztak hosszabb-rö
5. A kis hal megeszi a nagyot?
televíziót és két zenekart is működtet. S hogy az előbbiért, nem is oly régen a családfő komoly elismerésben is részesült.
6. A polgárőr hatalom
televízió híradójára kapcsolok, mindig a horrort látom. Azt, hogy az elvileg átlagemberek fogyasztói igényeit kielégítő tévékben a hírek arról szólnak, hogy a
7. Ahol a legszebb lábért is versenyeznek
televízió Alkotó emberek című sorozatában – Mészáros Éva polgármester asszony közreműködésével – ismerhettük meg dióhéjban a szorgos polgárok szűk
8. Ahol jó kutyának lenni
televízióadókon is, de ez a fajta segítségkérés mégis kevés volt, nem lett számottevően több a támogatónk – mondta Greilinger Hedvig. &nb
9. Biztos igen?
televízió, de a személygépkocsi már nem). A házassági szerződéseket tartalmuk szerint két csoportra oszthatjuk. Az egyik a deklaratív jellegű házassági szerz
10. Bánk bán Vecsésre látogatott
televízióból megismert Társulat tagjai az István a király című rockoperából adtak elő részleteket. Az idei rendezvény apropóját az adta, hogy a tavalyi é
1 2 3 4 5

Nincsenek kapcsolódó cikkek.