A Dakar-rali mentőangyala

2013. február 7.

Biztosan hallottak már arról, hogy az utóbbi években szüneteltetik az afrikai sivatagban a száguldozást, és immár ötödik éve Dél-Amerikában rendezik meg a Dakar-ralit.



A Dakar-rali tradicionálisan Párizs és Dakar között zajlott, de a versenyek történetében többször is előfordult olyan alkalom, hogy nem Dakar, hanem egy másik város lett a célállomás. Sőt az utóbbi időben, már a párizsiak is lázadoztak a nagy felhajtás ellen. A mindig január elején induló versenyt 2008-ban biztonsági okok miatt lefújták, majd 2009-től átkerült Dél-Amerikába, de a Dakar-rali nevet a hagyományok miatt megtartották.

Darázsi ismét versenyben

Hazánk idén is érintett ezen az 53 országot felvonultató versenyen, hisz négy magyar versenykocsi is rajthoz állt, ezek közül három – Szalay, Bunkoczi (Opel Mokka), Sebestyén, Bognár (Toyota Landcruiser), Pócsik, Farkas, Szaller (Toyota Landcruiser) – az autó-, míg a negyedik kamionkategóriában. Régiónk hír­nevét a monori Darázsi Zsolt – társai: Vörös és Szalai – öregbíti, aki MAN kamionjával ismét nekivágott ennek az autót, motort, quadot, kamiont és az emberek tűrőképességét igencsak próbára tevő viadalnak. Darázsiék 8574 kilométert tettek meg a perui Lima és a chilei Santiago között, kétszer is átkelve az Andok vonulatain érintve Argentínát. 

Mentőakciók

A 14 szakaszból álló versenyen Darázsiék igaz folyamatosan a 30. hely környékén autóztak, de az első pillanattól az utolsóig hűen önmagukhoz autókat és versenyzőket mentettek, senkit sem hagyva hátra a bajban. Már a második napon nem törődve időeredményükkel és helyezésükkel egy bolgár párost rángattak ki hosszasan a bajból, ami miatt utolsó kamionként aznap a 62. helyen végeztek. Tehetségüket és kitartásukat mutatja, hogy a Darázsi Zsolt, Vörös Ferenc, Szalai Norbert kamionos trió másnap már a 48. volt. Pedig aznapra is kijutott a menteni-valóból, azon a napon majdnem félórányit huzigáltak egy segítséget kérő holland kamiont, majd még a mentés érdekében leengedett kerekeiket is ki kellett cserélniük, ami újabb félórát vett igénybe, de még ezzel együtt is sikerült sok kamiont megelőzniük. Ezután a gyors szakaszon már mentésre szerencsére nem kellett figyelniük, hisz ez a pályarész lakott települések közelében zajlik. A szerencsére jelző ebben az esetben nem azt jelenti, hogy nem lett volna kinek segíteniük, hanem azt, hogy a háttérkamionnak itt van igazi szerepe. „A szabályok szerint a gyorsasági szakaszon csak versenyző segíthet a versenyzőnek (itt értsd alatta magyarokat, a szerk.). Tehát, ha bármilyen műszaki problémája akad ezen a részen az egyik autónak, csak egy másik versenyzőtársa segítheti ki, különben ki kell állnia. Szervizcsapat a gyorsaságira nem mehet be. Mivel ezen a szakaszon nem segítheti a versenyzőt, úgy alakítják ki a logisztikát, hogy a versenyautók mögött indítanak egy versenykamiont is. Ez a kamion viszi a tartalék alkatrészeket. Sőt adott esetben, ha probléma van, szervizelni is tudja a versenyautót…” – magyarázta egy régebbi interjúnkban a szabályokat Darázsi Zsolt. Visszatérve a versenyre ezeken a mentésnélküli gyors szakaszokon mindig feljöttek a 20 hely környékére, ami húsz-huszonöt, vagy akár harminc előzést is jelent – a többiek elakadása, kerékcseréje, kihullása miatt ingadozva. Így mindezek tudatában mi szurkolók büszkék és elégedettek lehetünk emberi és sportteljesítményükre egyaránt.

Trnavecz Adrienne
Címkék: Dakar rali Darázsi verseny kamion

« vissza

Hozzászólások (0 db)

Új hozzászólás
Új hozzászólás írásához kérjük lépjen be, vagy regisztráljon!


Jelszóemlékeztető
Regisztráció