A fontosság boldogító tudata

2009. május 19.
A falu egyik, a színes virágoktól szinte hóbortosan tarka kertjének utcai kerítéséhez közel egy növendék meggyfa leng ide-oda, holott nem is fúj a szél.

Apró termetű, vékonyka asszony mászott fel a fának szinte a leghegyébe, s fűrészeli a vezérágat, ahogy csak kitelik tőle. Néha lenéz a fa alatt aggodalmasan toporgó másik asszonyra, aztán újult erővel, szinte büszkén, nekilát megint a munkának. Ez már csak amiatt is rendkívüli teljesítmény, mert az ősz hölgy jócskán elmúlt hatvanéves.
 
Sokáig külföldön élt, pár éve települt haza. Akkor is csak amiatt, mert autóbalesetben egyszerre veszítette el egyetlen lányát és a férjét. Nem volt miért maradnia, hazaköltözött hát a szülőfalujába, ahol hajdani iskolatársa vette pártfogásába, akivel gyerekkorukban jó barátnők voltak. Nem esett nehezükre felújítani a régi bensőséges kapcsolatot, hiszen mindketten magányosan élnek, s mindkettejüknek megvan a maguk baja, amelyre a másiktól vigaszt remélhetnek.
Az itthon maradt barátnő a súlyosan beteg fiát veszítette el még fiatalon, s a házassága sem élte túl a tragédiát. Őt anyagi nehézségek is sújtották, végül egy olyan kis házban öregedett meg, amelyet eredetileg melléképületnek szántak, de nem volt kivel és kinek kibővíteni, befejezni.
A hazatelepült hölgy – aki viszont a falu egyik legszebb eladó házát tudta megvenni magának, amelyhez parkosított kert is tartozik – mégis a barátnője rozzant lakhelyén és növényeinek bozótossá burjánzott kertjében érzi jól magát. Itt mindig van tennivaló. Hol a leválni készülő ereszcsatorna rögzítéséről kell gondoskodni, hol a kerítés dróthálóját befoltozni, netán fejszével megritkítani a házfalba benőni készülő orgonabokrokat.
Mivel az itthon maradt barátnő egészsége gyengébb, s elnehezült testével mozogni is nehezebben képes, társára hárul a legtöbb feladat, aki viszont olyan energiával intézkedik, amit ki sem nézne belőle, aki nem ismeri.
– Mi is lenne ezzel a szegény Jolival nélkülem? – mondogatja a teherbíróbb barátnő az ismerősöknek, akik a hogylétükről érdeklődnek. – Néha az az érzésem, a gondviselés azért vezérelt haza, hogy őt, szegénykémet, elesettségében istápolni tudjam.
– Hálás vagyok Julcsikának – avatja be ugyanezeket az ismerősöket a másik asszony a barátnőjével kapcsolatos érzéseibe, apró sóhajok kíséretében. – Nagyon sokat segít nekem. Mégis gyakran eszembe jut, mivel is foglalná el magát, ha én nem lennék. Talán már bele is halt volna szegényke az egyedüllétbe és a dologtalanságba.
Az ismerősök pedig, ha akarnak, eltűnődhetnek a fontosság boldogító tudatának rejtelmeiről.
– K. Zs. –
Címkék: idősek

« vissza

Hozzászólások (0 db)

Új hozzászólás
Új hozzászólás írásához kérjük lépjen be, vagy regisztráljon!


Jelszóemlékeztető
Regisztráció