A harmonika királya

A első hangszere ma 40 millió forintot ér

2011. március 11.
Mindent megírtak már róla. Hogy 1921. február elsején született Pilisen – ahol 2000-ben díszpolgárrá választották –, de gyermek és ifjúi éveit már Albertirsán töltötte, ahol viszont már 1998-ban díszpolgár lett. Négy éve Budapesten is hasonló elismerésben részesítették.

Tabányi Pálról közismert, hogy orgona és gordon szakon végzett a Zeneakadémián, s hogy Kodály tanítványa volt. Mestere, aki nem sokra becsülte a tangóharmonikát, Tabányi játékát hallva mégis azt mondta: mostantól számára a harmonika is többivel egyenrangú hangszer.
 

90 éves a művész.  Bravó!
   Az első országos tangóharmonika versenyt 1940-ben nyerte meg, két évre rá – amikor még nem lett mindenkiből király – a harmonika királyává választották.
    Megírták azt is jó párszor, hogy pályafutása alatt – miközben Új-Zéland kivételével az egész világot bejárta – hat-hét hangszert nyűtt el, de a most úgy negyvenmilliót érő, a Hohner gyár egykori főmérnöke által kimondottan neki készített első hangszere ma is minden fellépésére elkíséri.
    A Magyar Köztársasági Éremrend lovagkeresztjét 2006-ban vette át Sólyom László köztársasági elnöktől. Ekkor kiderült az is, hogy az elnök úr doktorrá avatási ceremóniáján is Tabányi zenélt a friss diplomásoknak.
    Az eMeRTON Életmű Díjat ne hagyjam ki, az talán a legfontosabb – figyelmeztet, miközben ránevet a köszöntésé­re pezs­gős­po­harakkal libasorban felsorakozó hölgyekre.
    A portrét – melyet a közeli Dánszentmiklóson élő amatőr festő, Ménesi Etelka készített Tabányiról és harmonikájáról, s amit Fazekas László polgármester a köszöntő beszéde után, egy emléklap kíséretében, ajándékképpen adott át – elismerő pillantásokkal méregeti az ünneplő közönség: milyen jól sikerült, hogy eltalálta a festő.
    – Tavaly találkoztunk az Albertirsa Barátainak Köre rendezvényén – meséli Ménesi Etelka. – Én csak bámultam őt, hogy megjegyezhessem minden arcvonását. Azt a csibészes nevetését. És egyáltalán: az egész személyisége olyan hatással volt rám, hogy meg kellett festenem.
    Mint az oldott hangulatú fogadásokon általában, ide-oda sodródunk a teremben, s hogy az ünnepelttel egy pillanatra egymás mellé kerülünk megint, megkérdezem: hol van otthon igazán a három város díszpolgára?
    – Magyarországon mindenütt – feleli. – Végigjártam a világot, s szinte mindenütt ott akartak tartani. Hacsaturján a Sztálin-díj ígéretével akart maradásra bírni, Hollywoodban az emigrált magyar színészek marasztaltak, miközben sírtak a honvágytól. Na, én megyek haza, mondtam mindenütt. Magyar vagyok, én oda tartozom. Örökre megjegyeztem, mikor 54 évesen, üzemi balesetben elhunyt apámat több százan kísérték utolsó útjára az alberti temetőben. Akkor még Alberti és Irsa nem tartozott egybe. Ez az emlék engem azóta is ideköt.
    – Állítólag tizenöt kilót nyom a harmonikája. De még mindig vállal fellépéseket. Tanítványai is vannak – mondja az ajtó mellett egy idős helybeli a mellette állónak, a teremben friss tánclépésekkel vendégtől vendégig keringőző Tabányi Mihályt figyelve.
    Ez az a pillanat, amikor úgy tűnik, mintha nem csak kivételesen szerencsés esetekben, de úgy általában véve is jó lenne öregnek lenni.
    Koblencz Zsuzsanna
Címkék: Tabányi Mihály zene

« vissza

Kapcsolódó cikkek:

Legolvasottabb cikkeink:

Hozzászólások (0 db)

Új hozzászólás
Új hozzászólás írásához kérjük lépjen be, vagy regisztráljon!


Jelszóemlékeztető
Regisztráció