Baksa Brigitta A tanítást és a néprajzot együttesen érzi hivatásának, a munkáját pedig hobbinak.

– Középiskolásként egy szekszárdi építőtáborban, a szőlőkapálás alatt helybeli bukovinai székely származású nénikkel beszélgethettünk, este pedig Sárköz jellegzetes népi kultúrájával ismerkedhettünk. Szabadkígyóson elsajátíthattuk a néprajzi gyűjtés alapfogalmait is. Ezek hatására első pályamunkámat a kókai kendertermesztés és feldolgozás menetének leírásával adtam be a Néprajzi Múzeumnak, amit nagymamám elbeszélése és gyermekkori emlékeim alapján fogalmaztam meg.– Mi vezérelte végül is erre a pályára?

– Az 1985-ben megjelent Tápiómente néprajza című tanulmánykötetben megtaláltam az egykori pályázatra beküldött írásomra való hivatkozást. Erősen hatott rám Kósa és Szemerkényi Apáról fiúra című könyve is. De már a monori gimnáziumi évek alatt érdekeltek a kézműves hagyományok, illetve a népzene, néptánc is. A gimnázium után egy évig képesítés nélküli tanítóként dolgoztam, majd Esztergomban elvégeztem a tanítóképző főiskolát. Azóta a mendei általános iskolában dolgozom. Szintén 1985-ben kezdtem meg egyetemi tanulmányaimat az ELTE néprajz szakán, ahol öt év múlva egyetemi diplomát szereztem. Megpróbáltam hát összeötvözni a kettőt, hogy ne kelljen lemondanom egyik számomra fontos dologról sem.– Milyen tapasztalatai vannak a néprajztanítással kapcsolatban?

– Saját tanítványaim segítésére fogtam hozzá a munkáltató tankönyvek írásához, végül azonban a Nemzeti Tankönyvkiadó is vállalta azok megjelentetését. 2003 és 2008 között tanári kézikönyvekkel, atlasszal. A tankönyvcsaládot a HUDIDAC Taneszköz-minősítő Bizottság aranydíjjal értékelte 2005 és 2007-ben. 2008 októberében pedig a TANOSZ „Érdemes tankönyvíró” kitüntetéssel ismerte el addigi munkámat. Megszületett egy multimédiás oktatási segédanyagom is, ami nagyon vonzó a mai gyerekeknek, a dramatikus játékok és a csoportmunka mellett.– Mindez nyilvánvalóan szé­les körben elismertté tette úttörő tevékenységét.