A hét verse
Weöres Sándor: Valse triste
2011. augusztus 25.
„Tartalma, értelme, mondanivalója megfoghatatlan, mégis
létező, mint a muzsikáé: nem tudjuk pontosan, mit jelent, mégis felemel,
átalakít.” – mondta a versről Weöres Sándor. A Valse triste hangulata lenyűgöző
és mámoros, alaptónusa a melankólia, de mégsem egynemű. Mintha az elmúlás, az ősz,
a fagyos esték és a magány képei mögött mégiscsak ott sejlene a nyár, a fény és a szerelem.
Weöres Sándor: Valse triste
Hűvös és az öreg este.
Remeg a venyige teste.
Elhull a szüreti ének.
Kuckóba bújnak a vének.
Ködben a templom dombja,
villog a torony gombja,
gyors záporok sötéten
szaladnak át a réten.
Elhull a nyári ének,
elbújnak már a vének,
hűvös az árny, az este,
csörög a cserje teste.
Az ember szíve kivásik.
Egyik nyár, akár a másik.
Mindegy, hogy rég volt, vagy nem-rég.
Lyukas és fagyos az emlék.
A fákon piros láz van.
Lányok sírnak a házban.
Hol a szádról a festék?
kékre csípik az esték.
Mindegy, hogy rég volt, vagy nem-rég,
nem marad semmi emlék,
az ember szíve vásik,
egyik nyár, mint a másik.
Megcsörren a cserje kontya.
Kolompol az ősz kolompja.
A dér a kökényt megeste.
Hűvös és öreg az este.
Címkék:
A hét verse
« vissza
Kapcsolódó cikkek:
|
Legolvasottabb cikkeink:
|
Hozzászólások (0 db)
Új hozzászólás
