A Jankovics-féle szempár

2013. február 20.
Jankovics Marcell Kossuth és Balázs Béla-díjas rajzfilmrendező, grafikus, könyvillusztrátor gyermekkorának kedves helyszíneire tért vissza nemrégiben, amikor a maglódiak vendége volt a MagHázban rendezett filmvetítésen és kiállításon. 


Jankovics Marcellt megrohanták az emlékek, közönsége viszont a rendezvény helyszínét rohanta meg: a folyosókon is érdeklődők álltak, akik nem fértek be a terembe.
Jankovics Marcellnek a nagybátyja élt Maglódon, akinél a művész sokat időzött gyerekkorában, s mostani látogatásakor, miközben a vasútállomásról a MagHáz­ba tartott, visszatértek a régi emlékek – tudhatta meg a rendezvényre összegyűlt, feltűnően nagyszámú közönség. 
S megtudhatott ezen kívül még sok minden mást is, csak előbb még nagy tetszéssel megnézte Jankovics Marcell három népmesefilmjét, mintegy ráhangolódásképpen a moziélményt követő kiállításra, amelyen huszonnégy alkotást láthatott: tizenkettőt a Rege a csodaszarvasról, másik tizenkettőt Az ember tragédiája című rajzfilmek képeiből.
Maglódi kiállítás­meg­nyi­­tón még soha ennyi­en nem voltak – lehetett hallani utóbb – hiszen még a folyosón is ácsorogtak az érdeklődők, akik nem fértek be a terembe. Így csak közvetve szereztek tudomást róla, hogy a megnyitó beszédet mondó Var­ga Zoltán, a Szá­zadvég Kia­dó egykori igazgatója a halhatatlanság jelképét, egy borostyánágat is átnyújtott az alkotóművésznek.
Az ezt követő beszélgetés során Jankovics Marcell sok mindent elárult még magáról, egyebek között azt is, hogy annakidején hármasa volt rajzból, noha az iskolában ő tudott a legjobban rajzolni. Elmesélte azt az emlékezetes jelenetet is, amikor a tanárnő egy almát és egy körtét tett az osztályterem kályhájának tetejére, mondván: ezt kell a tanítványainak lerajzolniuk. Csakhogy Jankovics Marcell a hátsó padból se az almát, sem a körtét nem látta, így azután lerajzolta, amit látott: az osztály hátulnézetből. Nem dicsérték meg érte.
Szomorú dolog, hogy a gyerekekből tíz-tizenegy éves korukra kiirtják a fantáziát
 – vélekedett az alkotó – közülük csak igen keveseknek sikerül megőriznie a szárnyaló képzeletet: belőlük lesz azután a művész.   
A találkozón jelen lévő kisdiákok kérdezgethettek is a rendezőtől. A válaszokból pedig egyebek közt kiderült, hogy Jankovics Marcell sosem járt rajziskolába, valamint hogy nem édesapa, de mivel tanít, úgy érezheti, hogy sok-sok gyermeke van mégis.

Koblencz Zsuzsa
Címkék: Jankovics Marcell magház

« vissza

Hozzászólások (0 db)

Új hozzászólás
Új hozzászólás írásához kérjük lépjen be, vagy regisztráljon!


Jelszóemlékeztető
Regisztráció