A közbiztonságért dolgoznak

2011. március 28.
Március 5-én tartotta rendes éves közgyűlését a Monori Polgárőr Egyesület, amelyen beszámoltak az előző év eseményeiről. A rendezvényen részt vett többek között Pogácsás Tibor polgármester és Kelemen József alezredes, a városi rendőrkapitányság vezetője.

Háry József, az egyesület leköszönő elnöke, országos kitekintésében elmondta, hogy 2010-ben a Magyarországon működő 2088 egyesület közel 90 ezer polgárőr tagja 8,1 millió óra szolgálatot tejesített tavaly, amely szerény számítások szerint is 8,1 milliárd forint önkéntesen, a közösségért vállalt munkának felelt meg. Ebből a monori egyesület is kivette részét 39 fős tagságával.
Nagy Zoltán szolgálatvezető, az egyesület januárban megválasztott elnöke a 2010-es évvel kapcsolatban megemlítette, hogy a monori polgárőrség 2313 óra szolgálatot adott, a tagok pedig együttesen 5602 órát dolgoztak a közösségért.
Pogácsács Tibor polgármester megköszönte a polgárőrség tavalyi évben végzett munkáját, illetve ezen a fórumon is hangsúlyozta, hogy a város vezetői kiemelt feladatuknak tekintik a közbiztonság javítását Monoron. Ezért is hozták létre a rendőrséggel közösen a térfigyelő kameraredszert, amelyből 16 rendőrségi kamera már működik, a 16 önkormányzati és a 3 MÁV-kamera pedig hamarosan átadásra kerül. A kamerák rendőrségre érkező képét a nap 24 órájában figyelik, illetve rögzítik. A rendszer üzemeltetését és a kamerák biztosítását is az önkormányzat finanszírozza, amely ugyan nagy terhet ró a városra, de a közbiztonságot mindenképp javítani kell Monoron. Erre okot ad az a 2009-es kimutatás is, amely szerint a 250 kis és közepes magyarországi város közül a bűnügyi fertőzöttség tekintetében városunk a nem éppen előkelő 19. helyen szerepel.
Kelemen József alezredes tájékoztatójában kiemelte, hogy ugyan nőtt a tavalyi évben a városban elkövetett bűncselekmények száma, de a Monori Rendőrkapitányság a 13 Pest megyei kapitányság között a harmadik legeredményesebb volt, a nagy kapitányságok között pedig a legjobb helyen végzett, annak ellenére, hogy folyamatos létszámhiánnyal küzdenek. Tisztában volt ugyanakkor azzal is, hogy az itt élők biztonságérzetét nem a statisztikák befolyásolják leginkább, hanem az, hogy ők mit tapasztalnak. Ezért is tartotta fontosnak az együttműködést az önkormányzattal és a polgárőrséggel, mert véleménye szerint csak közösen lehet eredményeket elérni ezen a téren.
Papp János


Címkék: polgárőr

« vissza

Hozzászólások (0 db)

Új hozzászólás
Új hozzászólás írásához kérjük lépjen be, vagy regisztráljon!


Jelszóemlékeztető
Regisztráció