A monoriak viselt dolgai – XLIV. Műveltség, színészet

2012. március 11.

A paraszti műveltséget a 18. században az egyházak alakították, rendszerint a pap volt a településeken az egyetlen tanult ember. Az egyszerű ember világába, az egyházi olvasmányok mellé még nem jutott el a világirodalom, a szerelmi költészet. Ezek a könyvek „rossznak, tisztátlannak” minősültek. Ugyanakkor Erdélyben, a fejedelmi udvarban már megjelentek az olasz táncosok, színészek, muzsikusok. Ismertté vált Balassi Bálint „Szép magyar komédiája”. Az Alföldön a 19. sz. elején még élt a régi hagyomány a pásztordalokban, katonadalokban, a kuruc kori dalokban és keservekben.


A hajdani parasztember tánczenei hangszere a duda volt. Ez szólt a kocsmákban, a vásárokon, a tollfosztóban, a lakodalmakon, majd megjelent a hegedűs, a cigányzenész, a négy-öttagú cigánybanda. Ebben az időszakban a nemzeti kultúra rangjára emelkedő műveltség és életmód kialakítójává a köznemesség közepes birtokú, jómódú, viszonylag vékony rétege vált. Lakásaikban szőnyeg, függöny, óra „klavír” (pianínó) jelzi a fejlődést. Házaikban az ebédlő, a nappali lett a társasági, a kulturális élet színtere.
    A vásárokban megjelenő színészek (csúfok, komédiások) mellett a 18. században Nagyenyed, Pápa, Debrecen kollégiumainak diákjai már a nép köréből származó dalokat énekelték az iskolai színjátszáskor. Népies tréfálkozások keretében bomlasztották a középkori szemlélet és magatartás elavult kereteit. Ismertté válnak Shakespeare, Moliére, Racine, Cornielle, Lope de Vega legérettebb művei. Jelentkezik a nyugat-európai és az északi országokban kibontakozó nemzeti színjátszás hatása. Hazánkban e kor vidéki életének jellegzetes típusai megjelennek az irodalomban (Pl. Csokonai Tempefői c. művének szereplőiben és Kisfaludy Károly színműveiben), majd a diákszínpadokon.
    Monoron a jobbágyfelszabadítást követően a kisbirtokosok egy kisebb hányada – felismerve a belterjes gazdálkodás szükségességét és előnyeit – jómódú birtokos paraszttá, parasztpolgárrá válik, gondolkodóbb és tanultabb lesz. (Erről bővebben írtam a Monori Strázsa 2009. évi 12. számában.) A ponyvairodalom egykori olvasója felismeri a kereskedés, az ipar fontosságát. Könyvtárában a kalendárium mellett a szakkönyvek is megjelennek. A vasúti közlekedés és a fővárosi rokonság előnyeit élvezve még a pesti színházak előadásaira is eljut.
    Pest-Buda-Óbuda az 1848-as forradalom jóvoltából jogilag az ország fővárosává válik, de ekkor még a lakosság kétharmada német nyelvű. Ezért lett a német színház a társadalmi élet fontos fóruma, ahol kibontakozhatott a társasági élet, s amely jó alkalmat adott a szórakozásnak, a toalettek bemutatásának. Később a Népszínháznak és a Nemzeti Színháznak volt éveken át nagy sikere, s ez 1881-ben, az Operaház palotájának felépülésével tovább fokozódott.
    A monori nagyhivatalnokok és ügyvédek, kishivatalnokok és kisbirtokosok a fővárosi színházakban elismerően megtapsolták Laborfalvi Róza, Tóth József és Szigeti József szereplését. Élvezték 1872-ben a Nemzeti Színház színpadjára lépő Jászai Mari, Újházy Ede, majd Blaháné Kölesi Lujza és Tamássy József páros játékát. Később a népszínművek operettekre váltottak; első primadonnáik: Hegyi Aranka, Pálmai Ilka, Küry Klára voltak. Az operaház kezdő kedvencei: Szilágyi Arabella, Ney Dávid, Takács Mihály, Kőszegi Károly. A színházakban eleinte sok – németből, franciából kapkodva lefordított – harmadrangú színdrámát és bohózatot mutattak be. De sor került, többek között, Csiky Gergely, Tóth Ede („A falu rossza” Monoron is a műkedvelők kedvence volt), Csepreghy Ferenc és Herczeg Ferenc színműveire is.
    Forrás: Hogyan éltek elődeink? Bp., 1980; A délibábok országa. Bp., 1976, Magyar Helikon; Monor és Vidéke, 1882; Monorkerületi Lapok, 1901–1912.
Dr. Dobos György, a helytörténeti kör elnöke
Címkék: műveltség szinészet

« vissza

Hozzászólások (0 db)

Új hozzászólás
Új hozzászólás írásához kérjük lépjen be, vagy regisztráljon!


Jelszóemlékeztető
Regisztráció