A „malom” és a „molnár” szavunk szláv, az „őröl” ótörök eredetű jövevényszó. A malomtartás a feudalizmus korában a földesúr haszonvételi joga volt a korcsmáltatáshoz, a halászathoz és a mészárszéktartáshoz hasonlóan. S ezeket bérbe adta jobbágyainak. A 20-40 családos jobbágyfalvakban már a molnár is megtalálható a kovács, a mészáros, a takács és a varga mellett. A királyi- és a mezővárosokban a 16. században hazánkban is megalakultak a molnár céhek. 1682-ben megjelentek a Németalföldről behozott kézimalmok, melyek fejlettebbek voltak az addig használatban lévőknél. E kézimalmok idővel darakészítő, sóőrlő eszközökké váltak.
  1870-ben, az országos statisztika szerint Monoron száraz- és szélmalom molnárok voltak: Csordás István, Derszbach János, Kovács Sándor. A szárazmalom két helyszínéről tudunk. A katolikus temető mellett lévő Malomhegy utca neve őrzi az egyik szárazmalom emlékét. A másik a Kistói és a Móricz Zsigmond (egykor Új malom utca) sarkán működött. Ma fogorvosi rendelő épülete áll a helyén. A malom rajza a korabeli térképen megtalálható.
  Az ingatlan tulajdonosai 1889-ben Ócsai Mihály molnár és neje, Bokros Erzsébet, akik Fekete János nyugalmazott református lelkész dédszülei.
  A szárazmalmok elsősorban a Duna–Tisza közi homokhátság, a Bánság és a Felső-Tisza-vidék őrlőszerkezetei. Egyik fajtájuk a taposómalom, amelynek taposóhengerében 3-6 ember lépegetett, és súlyuk alatt a henger forgása működtette a malomkövet. A másikban, a tiprómalomban állatokat járattak, hogy a malomkövek őröljenek. Azt feltételezzük, hogy a Malomhegy utcában tiprómalom volt.
  A járgányos malom (a szárazmalom harmadik fajtája) rajza a korabeli monori térképen körrel rajzolt, s ez a keringősátort jelzi, mely a malomházhoz csatlakozik (Móricz Zs.–Kistói utca). A járgány külső kerületén lévő fogaskerék-fogazással működtették a malomkövet. A járgányt 2 ló húzta körben járással. Az őrlető, amikor sorra került, vagy saját lovaival húzatta a járgányt, vagy külön fizetett a ló húzatásáért.
  A szárazmalomban elsősorban ősztől tavaszig őrölték a gabonát. A malom őrletői várakozás közben megbeszélték a faluközösség dolgait. Valójában itt éltek társas életet. Enni- és innivalóval feltarisznyázva, jó időben a kocsin éjszakázva várták meg az őrlést. A téli estéken még szalmatüzelővel is ellátták a molnárt. A molnár felesége édes ostyával, a molnár pedig pálinkával, borral kedveskedett, hogy nála őröljenek.
  A malom téma folytatása a következő számban olvasható.
  A Városi Könyvtárban érdemes megtekinteni a „Malom az életünkben” című kiállítást.
  Forrás: Statisztikai Hivatal Könyvtára, Bp. – „Ma­gyar­­ország Malomipara” 1885; Kézművesség. Bp., Aka­démiai Kiadó. Főszer­kesz­tő: Domokos Ottó; Mo­nor Földhivatal.