A szappanfőző meg a mészáros

Emberi erő, kéziszerszám, természetes alapanyag

2012. december 13.
Egymás után kerülnek elő az elveszett időkből azok a foglalatosságok, amelyek minden jel szerint csak átmenetileg voltak feledésre ítélve. Jártunkban-keltünkben kettőre is ráleltünk, egyikre Csévharaszton, másikra Vasadon: egy szappanfőzőre és egy hentes-mészárosra. Érdemeiken mit sem kisebbít, hogy most kézművesnek és húsfeldolgozónak nevezik őket.


A csévharaszti Szemők Andrásné autodidakta módon, főképpen az internetről sajátította el a mesterségét, és ma már tökéletes biztonsággal mozog a szappanfőzés tudományában. Mindemellett Sze­mőkné szappanjai a szemet is gyönyörködtetik: művészi formákba préseli őket. Az is nagy szó, hogy Vasadon, ebben az önellátásra berendezkedett kis faluban, ahol csak ideig-óráig tudott megélni egy hentesüzlet, Kádár Attila, a vállalkozás tulajdonosa olyan oldalszalonnákat, házikolbászokat, hurkákat és töpörtyűket árul, melyekről a költő Berda József lenne méltó nyilatkozni. 
A csévharaszti Szemők Andrásné életében – bár három gyerek édesanyja, úgyhogy bőven van tennivalója akkor is, ha munkaviszonya éppen nincsen – nincsenek üresjáratok. Amint megfogalmazza, ő olyan „bigyózós”, vagyis mindig talál a kezeinek a szokásos háztartási teendőkön kívül is valami elfoglaltságot. 
Kötni, hímezni mindig is szeretett. Mivel pedig a vegyszermentes életnek is nagy híve, innen már csak egy lépés volt, hogy szappant kezdjen főzni.
Ami feltehetőleg nem úgy kezdődött, hogy disznóvágás után a megmaradt zsírból kezdett dolgozni – próbáltunk tippelni, de tévedtünk. A család állatokat is tart, a baromfi mellett – amik olyan jól tojnak, hogy Szemőkné Ibolya a házitésztát is maga kezdte gyúrni – disznót is hizlalnak. A zsír azonban nemigen fogy, mielőtt tehát megavasodna a bödönökben, szappanalapanyaggá válik.
A lúgot ugyan nem maga állítja elő, hiszen nem csak macerás lenne hamuból és esővízből hamulúgot készíteni, de alapos ismeretek híján valószínűleg veszélyes is – noha dédanyáinknak kisujjában volt még ez a tudomány. Szemőkné azonban autodidakta módon, főképpen az internetről sajátította el a mesterséget, lévén hogy a nagymamái közt olyan is akadt, akinek már a főzéshez se nagyon volt affinitása. 
A világhálón társakra is talált, nem is kevésre, akik megosztják egymással a tapasztalataikat. Ennek eredménye pedig az lett, hogy Ibolya ma már tökéletes biztonsággal mozog a szappanfőzés tudományában, s lenyűgöző tudatossággal magyarázza el nekünk, milyen csodákat produkál a szappanpehely a mosógépben, kímélve a gépet is. Megtudjuk, milyen kiváló öblítő az ecet, aminek szaga utóbb elillan, valamint, hogy a kecsketejes háziszappan miként segíti a kiszáradt bőrt, például a naponta úszók által megtapasztalat „uszodabetegségnél”. És hogy a tengeri sóval készített szappan bőrradírként is kiváló, a pattanásos tiniknek ugyancsak sokat segít.
Mindemellett Szemőkné szappanjai a szemet is gyönyörködtetik: művészi formákba préseli őket.
Élvezi a kézművességet, és azt is, hogy a piacon az őstermelők maguk közé fogadják. Mert szappanból már fölösleget is termel, és ezt a fölösleget szívesen – és nem drágán – kínálja másoknak is. Igaz, azt tapasztalja, hogy a karácsonyi ajándékvásárlási láz idején fogy az áruja leginkább, amikor mindenki megvesz mindent. Máskor alig van érdeklődés, úgyhogy ebből nemigen fog meggazdagodni.
De aki már kipróbálta, mire képes új köntösbe öltöztetve a régi – például elkezdett rendbejönni tőle az ekcémája – az rendszeresen visszajár. 
Hentes Vasadon?! Ebben az önellátásra berendezkedett kis faluban, ahol csak ideig-óráig tudott megélni az ilyen üzlet? Igaz, a vasadiak sosem az élhetetlenségükről voltak híresek, de akkor is.
Ezt kérdeztük magunktól, amikor felfedeztük a település közepén a „kistermelői húsfeldolgozót”. Aztán beléptünk az üzletbe olyan oldalszalonnák, házikolbászok, hurkák és töpörtyűk közé, melyekről a költő Berda József lenne méltó nyilatkozni. Nekünk átmenetileg amúgy is elakadt a szavunk a látványtól.
Helyettünk megszólalt egy vásárló, aki azt mondta, a húga, aki Budaörsről hetente jár ide szalonnáért, üdvözletét küldi Kádár Attilának, a vállalkozás tulajdonosának. 
Aki különben – mint kiderült – 18 évig kamionos volt, és amikor ebből már nagyon elege lett, a sógorával, Baár Lászlóval – akinek meg festő az eredeti szakmája - létrehozta a húsfeldolgozót. A sógor nevelőapjától – aki viszont negyven éve hentes – megtanulta a mesterség fortélyait, és mire megtanulta, annyira megszerette, hogy azóta mindent maga csinál. A papa által hizlalt jószágokat a vágóhídon épp csak kettéhasítják, a további műveleteket Kádár Attila nem bízza másra.
Az üzlet ugyan nincs nyitva minden nap, önmagában ez sem lenne elég a boldoguláshoz, emiatt piacoznak is – tudtuk meg. De itt is, a piacon is vannak már visszajáró vevőik, akik hírét viszik a minőségnek. Meg az ízeknek, amit a böllérek még apáról fiúra tudtak örökíteni.
Aztán most megint.

Koblencz Zsuzsa
Címkék: szappanfőző mészáros foglalkozás szakma

« vissza

Hozzászólások (0 db)

Új hozzászólás
Új hozzászólás írásához kérjük lépjen be, vagy regisztráljon!


Jelszóemlékeztető
Regisztráció