A szökött disznó

2010. július 12.
El kéne hozni a disznót – mondta Imre bácsi a szomszéd Ferinek. Így kezdődhetett a történet, amelynek részleteit – mivel másodkézből hallottam a szolnoki személyvonaton, valahol Üllő és Hosszúberek–Péteri között, miközben a szokásos veszteglést próbáltuk beszélgetéssel megrövidíteni – csak a képzeletemre hagyatkozva rekonstruálhatom. A tények azonban valóságosak, ilyeneket nem lehet csak úgy kitalálni.  

Tehát Imre bácsi vett egy disznót Cegléden. Megérte az árát még úgy is, hogy haza kellett szállítania Pilisre. Ehhez azonban a szomszéd Feri segítségére volt szükség, Imre bácsi ugyanis nem tud vezetni. Az autó meg az utánfutó beszerzésével nem volt semmi gond, az ott állt Imre bácsiék udvarában, csak épp a vő nem ért rá aznap, amikor a disznót szállítani kellett. Feri viszont igen. Úgyhogy ledöngettek a 4-es főúton Ceglédre, fölpakolták a disznót, letakarták az utánfutót ponyvával rendesen, hogy ne vágjon be a szél a jószágra, s már fordulhattak is.

Nem volt nagy forgalom épp akkor a négyesen, nemigen kellett kamionokat és teherautókat előzni, mint általában, Feri mégis sűrűn hátrafordult. Imre bácsi rá is szólt, hogy mit idegeskedik, nem olyan hülye ez a disznó, hogy kiugorjon a ponyva alól, amikor mennek vagy nyolcvannal, nem lesz semmi baj. Ám amikor Imre bácsiék portájára érve kiszálltak az autóból, és a ponyvát föllibbentették, kiderült: ez mégis hülye egy disznó volt. Vagy csak bátor. Mert Cegléd és Pilis közt úgy eltűnt, mint a kámfor.

Keresztet vetett Imre bácsi a disznótorra. Ebben a mai világban nincs olyan ember, aki, ha disznót talál a főút mellett, elkezdi keresni annak gazdáját – mondta, és nem is volt nagyon nekikeseredve, mint akit az élet hozzászoktatott már a nagy csalódásokhoz.

Másfél hét múlva azonban megjelent a környékbeli újságban egy hirdetés. Egy ceglédi tanya gazdája kereste az udvarába elcsigázottan becsámborgott disznó tulajdonosát. Feri és Imre bácsi autóba pattant, robogtak a megadott címre. De inkább Ferin látszott izgatottság, akinek pedig a hízóhoz sok köze nem volt, csak szállítói minőségben. Viszont a fiatal korosztályhoz tartozván becsületes megtalálóhoz személyesen még soha nem volt szerencséje, sőt hasonló, konkrét esetről sem hallott soha. Imre bácsinak ellenben mindössze vissza kellett zökkennie abba a régi vágásba, ahol természetes volt, hogy a szomszéd elcsavargott jószága nem a mi fazekunkban végzi.

Ő tehát, amikor megérkeztek a szemlátomást nem módos, sőt mondhatni igen szerény tanyába, ahol éppenséggel feltűnés nélkül leölhetnének egy nem ott nevelkedett hízót, és ez jól is jönne – magától értetődő természetességgel parolázott a tanya gazdájával. Megköszönte szépen az értesítést, és már fordult volna, ha a tanyás nem hozza szóba, hogy a disznó másfél heti tartásáért és a hirdetés miatt kérne háromezer forintot.

Feri úgy érezte, megnyílik alatta a föld, amikor Imre bácsi erre fölhúzta szemöldökét, és azt kérdezte:

– Nono! Nem lesz az egy kicsit sok?

Koblencz Zsuzsa jegyzete



« vissza

Hozzászólások (0 db)

Új hozzászólás
Új hozzászólás írásához kérjük lépjen be, vagy regisztráljon!


Jelszóemlékeztető
Regisztráció