A vasadi erdők tündérei

Szobrok teremnek a megtépett alföldi erdő mélyén

2008. október 15.
Akkor még megvolt tehát a régi út Nagykőröstől Pestig, gyakran földút, többnyire erdőkben haladva, tanyák és kis falvak mellett.


Velem is megesett, hogy fiaimmal – biciklivel az erdőben bolyongva, a nagy sártól végül is legyőzetve – egy Csévharasztról (vagy talán Nyáregyházáról) Üllőre, a gyerekeikhez lovas kocsival tartó idős házaspár szállított bennünket járható utakra a vasadi erdőkben. Biciklistül. Ez volt ám az autóstop!
Amúgy is titokzatos erdők ezek Mikebudától Gyálig, a 4-es főút és az M5-ös között. Rejtélyes katonai objektumok, poros és végtelen akácosok, elvarázsolt tanyák, döbbenetes szegénység, heveskedő kutyák, majd kis kastélyok, gyöngyvirágtúra, Balogh Gyula festette árvalányhajas mezők világa. Ja, és középkori templomrom, mert persze mindenekelőtt a múlt.
Valami rokont látogattunk a Rávágyban – ez egy tanyabokor neve –, és mintha ötven éve épp csak pergett volna az idő, de nem haladt volna semerre, úgy ült a kis kályhája mellett az idős asszony, s olyasféle edényeket rakosgatott az asztalra. Úgy is szaladt a szó, mintha épp csak a fonál szakadt volna el az imént, s nem a történelem szabdalta volna szét jóvátehetetlenül és kijavíthatatlanul a szálakat, családokat, életeket.



Életre kel. Formát ölt a fatörzs
Karcag Éva művésztelepén



Aztán Czibor Éva, monori szobrász jóvoltából felfedezhettem az erdők új varázslatát: Karcag Éva, egy pesti szobrászművész a vasadi erdőkben vert, vagyis vett tanyát. Nem messze a Geinzwein-kúriától, az egykori tanyasi-erdei kocsma szomszédságában, úton az állatmenhely felé, átellenben földre ereszkedő épületromokkal.
Karcag Éva tehát kiköltözött a városból, három tanyahelyet kötött egybe. Kialakult egy szép rét, mely közepén csősznek megmaradt egy tekintélyes diófa. Ő maga egy rendbe hozott verandás házban lakik, s építtetett egy nagy műtermet, ahol évente a hely művészteleppé átalakulva együtt dolgozik művészbarátaival.
„Iszonyú kemény munkával hozta össze ezt a műtermet önerőből. Ez élete álma, célja, mindene. Lehet, hogy művészettörténeti jelentőségű hely lesz majd egykor, ha ez a szellemi közösség megmarad. Önzetlenül hív meg mindenkit, ő állja a villanyt időnként kaját, piát is. Az első telepet teljes egészében ő finanszírozta. Erőn felül, mert időnként ő is olyan anyagi csődöket él át, hogy semmire sem telik” – mondja róla monori vendége.
Így hát az erdők közepén, csodálkozó fenyő-, nyár- és akácfák között szobrok vannak a réten, a verandán, a kertben, a farakások mellett, a kút mögött, meg odabent a nagy ablakok mögött is. Kőből, márványból, fából, agyagból. Természetesek itt ezek a szobrok… a természetben, ezt érzem. Talán még ők is meghatódtak attól, hogy vadonban van a szülőhelyük. Mintha visszatértek volna messziről, ezeréves vándorlásból, kicsit olyasfélék. S bárhova kerülnek majd, talán velük lesz az itteni erdei illat. Mint ahogy nekünk is minden erdei séta visszatérés, menedék, otthon, ábrándozás. Ezt érzem, ez hat rám, csak állok és bámulok. Majd megyek ide-oda, nézem a mintázó Czibor Évát, Firnigel Tibort, és a rönköt nagyoló nagyoroszi szobrászt, Kotormán Norbertet. Az erdő fái maguk is megvitatják a telep dolgait, esztétikai kérdésekben még kicsit bizonytalanok, de szeretettel vannak új vendégeikhez.
Így lesz ebédre gomba, amit Barta András, a mai napos szedett reggel, és készített el különleges városi recept szerint. A késve érkező modell is velünk ebédel a kislányával, nekik is jut most néhány csendes, vigasztaló furcsa óra, majd rajzolnak mindjárt a művészek, úgymint rég, főiskolásként éveken át, küzdve a megragadhatatlanért. Figyelve egymásra.
A szomszédságból többen is segítenek a tanya körüli munkákban, vagy épp ügyelnek a házra, hiszen a ház gazdája díszlettervező is, így sokszor van dolga Pesten.
Olyan magától éretetődő mindez, mintha a vasadi erdő, a tanyák és lakóik mindig is művésztelepben gondolkodtak volna.
Én meg azt gondolom, ha a megtépett alföldi erdő mélyén szobrok teremhetnek, ami mégiscsak valami csodaféle, akkor az is megeshet még, hogy az e tájon élő ember is magára találhat.
Ha van miben megkapaszkodnia, kijuthat abból a történelmi iszapból, ingoványból, melyben mintha elveszni látszana olykor. (Csak dagasztjuk, gyűrjük, tapossuk.)
A rávágyi szobrok a kicsit elhagyott, kallódó vasadi erdőt kultúrtájjá változtatták, ez az ő szerény javaslatuk, és talán az elcsendesedett vasadi erdei kollégium sem adja föl, visszatérnek még a diákjai.
Takács Géza
Címkék: művészet

« vissza

Hozzászólások (0 db)

Új hozzászólás
Új hozzászólás írásához kérjük lépjen be, vagy regisztráljon!


Jelszóemlékeztető
Regisztráció