A vérében van a dzsessz

CD-ihez külföldön sokkal könnyebben hozzájuthatunk

2009. december 18.
Csodagyerekként indult, már tizenéves korában a legsikeresebb magyar dzsessz-zenészek között tartották számon, majd hamarosan a világ nagy dzsessz-színpadait is meghódította.

Példátlanul sikeres életpályája Monorról indult, ahová azóta rendszeresen visszatér játszani. Pleszkán Frigyes CD-ihez leginkább külföldön lehet hozzájutni, mint ahogy őt magát is Svájcban értük utol.

Csodagyerekből virtuóz.
Pleszkán Frigyest Magyarország legbravúrosabb dzsessz-zongoristájának tartják
– Anélkül, hogy nagyon belebonyolódnánk a múlt történéseibe, azt azért nem állom meg, hogy meg ne kérdezzem: gyermekként mit érzékelt abból, hogy csodagyereknek kiáltották ki?

– Tinédzserkoromban sokat találkoztam a csodagyerek kifejezéssel, az emberek egész egyszerűen a szemembe mondták. Nekem teljesen természetesnek tűnt az, amit csinálok, a szakma és a közönség pedig így reagált rá. De ettől én még nem gondoltam magamról, hogy csodagyerek vagyok, egész egyszerűen csak fürödtem a sikerben. 13 éves koromban édesapám elvitt a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola dzsessz tanszakára, ahol Gonda János, a magyar dzsessz zenei élet megteremtője figyelt fel rám.

– Végső soron az édesapjának köszönheti azt, hogy a dzsessz felé orientálódott?

– Ekkor már öt év zongoratanulás a hátam mögött volt mind a klasszikus, mind a dzsessz műfajból. Péterffy Máriától a klasszikus zongorázást, édesapámtól pedig a dzsessz zongorázást tanultam, de végső soron én döntöttem e mellett a műfaj mellett. S hogy mért pont a dzsessz? Mert ez vagy benne van az ember vérében, vagy nincs. Ezt tanulni nem lehet. Persze vannak olyan dolgok, amiket el lehet sajátítani belőle, így el is lehet jutni egy jó iparos szintre, de ami igazán a művészet benne, azt nem lehet megtanulni. Sok tízezer művésznek hitt zenész közül talán egy az, aki igazán művészi szintet ér el, a többi pedig remek iparos. Ők nagyszerűen megtanulják a szakma csínját-bínját, csak pont az a pici szikra hiányzik belőle, amitől az egész életre kel.

– Pedig laikusként az hiszi az ember, hogy ha valaki zongorázni tud, akkor mind a klasszikus, mind a dzsessz-zenét el tudja játszani.

– A komolyzene és a dzsessz rengeteg mindenben különbözik egymástól. Egyszerűbb a közös vonásokat felsorolni, mint a különbségeket. Talán az egyetlen közös dolog bennük a harmóniák. Például a C-dúr a klasszikusban és a dzsesszben is ugyanaz, de az akkordokon túl minden másban különböznek. A klasszikus zene előadásának rendkívül szigorú szabályai vannak, ott nem lehet mellébeszélni. A dzsessz jobban megengedi azt, hogy az előadó saját elképzeléseit vigye színpadra, sőt, megköveteli az improvizációt, hisz a műfaj éppen erre épül. Egy Mozart vagy Csajkovszkij esetében hangról hangra úgy kell eljátszani a darabot, ahogyan azt 150-200 évvel ezelőtt megírták, a dzsessz ezzel ellentétben nagyobb szabadságot enged. Végül is engem az előadó végtelen szabadsága vonzott mindig ebben a fajta muzsikálásban.

– Azok a zenék, amelyeket ön vagy más dzsessz-zeneszerző szerez, nincsenek is lekottázva?

– Az improvizáció azt jelenti, hogy van egy téma, egy dallam, amihez mi különböző variációkat írunk, pontosabban kitalálunk a játék, az előadás pillanatában. Az esetek többségében ezek nincsenek előre lekottázva. Ez a varázslat ebben a műfajban.

– Nincs két egyforma előadás sem?

– Pontosan így van, ettől izgalmas nekem is a mai napig a dolog. Soha nem tudom előre, hogy éppen melyik koncerten fogok jobban játszani. Egy biztos: ugyanazt a zenét nem játszom kétszer pontosan ugyanúgy. Ettől egyedi és megismételhetetlen minden egyes koncert. Nagyon nagy a lehetősége annak, hogy a zenész mindig valami újat talál ki, éppen ezért az állandó fejlődés lehetősége is jelen van. Léteznek ugyan alapszabályok, de nincs semmi sem megkövesedve, nincs semmi sem lerögzítve.

– Jelenleg Svájcban zenél, de közben új lemezén is dolgozik. Elárulna néhány részletet erről a CD-ről?

– Az a lényege, hogy ismert klasszikus muzsikát ültettünk át a dzsessz műfajába. A tervek szerint nyáron fog megjelenni, de lehet, hogy nem Magyarországon, hanem külföldön. Vicces, hogy az előző CD-imhez is leginkább külföldön lehet hozzájutni, hazánkban évek óta nem lehet megvásárolni őket. Valószínű, a kiadók anyagi okok miatt döntenek így.

– Január 17-én szülővárosában, Monoron lép fel. Mire számíthatnak azok, akik elmennek a Vigadóban tartandó koncertjére?

– A januári monori koncerten az új CD anyagából is hallhat ízelítőt a közönség. A koncert második felében a Pleszkán Trió is fel fog lépni. Biztos vagyok benne, hogy Európában senkitől nem hallott még ilyet a közönség, mert amit ezen a CD-n csináltunk, egész egyszerűen hiánycikk az egész lemezpiacon. Ez a fajta, klasszikusból dzsessz átiratok, a saját ötleteim voltak, ezzel foglalkoztam az utóbbi években. Egy nagyon érdekes koncert lesz, mert ha belegondol, Mozart Kis éji zenéjét eddig hangról hangra mindig ugyanúgy játszották el, az előadók nem szoktak rajta változtatni. Az, hogy valaki improvizál egy komolyzenei témára, nem egy bevett dolog. Én meg ezt csinálom.

– Nem ütközik ellenállásba az, hogy „szent” klasszikusokat dzsesszesít?

– Kérdezem én, hogy ha egy zenét több száz éven keresztül minden egyes előadáson hangról hangra ugyanúgy játszanak, akkor hol a fejlődés? Az idő halad előre, a világ fejlődik, rengeteg dolog történt azóta, hogy nagy klasszikusaink megírták csodálatos muzsikákat, de úgy érzem, ha háromszáz év múlva is ugyanúgy fogjuk játszani a zenéiket, mint ahogyan azt ők megírták, akkor visszasüppedünk a régi korokba. Valakinek muszáj újítani, és én úgy érzem, az újítás teljesen az én világom. Nehézségek persze mindig adódnak. De hát minél nagyobb az ellenszél, annál jobban beletaposok a gázba, aztán meglátjuk, hogy mi sül ki belőle.

Nagy Renáta

 

Címkék: Pleszkán Frigyes interjú zene

« vissza

Hozzászólások (0 db)

Új hozzászólás
Új hozzászólás írásához kérjük lépjen be, vagy regisztráljon!


Jelszóemlékeztető
Regisztráció