Ahol jó kutyának lenni

Csupán három alkalmazott gondozza a kétszázhúsz ebet

2008. november 15.
Ha elveszett a kutyánk vagy szeretnénk befogadni egyet, érdemes felkeresnünk a vasadi menhelyet.


Ahogy belépünk a telep kapuján, egyből érezzük, hogy az ott dolgozók nem csupán munkahelynek tekintik a telepet, hanem hivatásuknak is. Tiszta, rendezett körülményekkel találkozhatunk, kutyamenhelyen szokatlanul nagy renddel.
    – Egy kutyamenhely állapota az ott dolgozóktól, hozzáállásuktól függ – meséli Greilinger Hedvig a vasadi menhely vezetője. S valóban: példás rend uralkodik itt. Pedig tíz éve, amikor a létesítmény mostani vezetője megmentette az első százhatvan ebet, a körülmények még mások voltak. A Fekete István Országos Állatvédő Egyesület gondozásából vette át a telepet, miután a kutyákat le akarták lőni, a területet pedig értékesítették volna a felhalmozódott adósságok miatt. Ezen a reménytelen helyzeten lett úrrá szinte teljesen önerőből a jelenlegi igazgatónő. Sőt nem csak megmentette a menhelyet, hanem tovább is bővítette. Egy méter mély, és legalább két méter magas kerítéssel vette körül a telep egész területét, hogy megakadályozza az állatok szökését. Emésztőt építetett, két elkülönítő részt és újabb kenneleket húzott fel a már meglévők mellé, javította az ott lakó dolgozók életkörülményeit. S talán ami az egyik legfontosabb: sikerült elérnie, hogy bevezessék az áramot a külterületen lévő telekre. Ma már a kölyökkutyáknak több kennelt is elkülönítettek, a szuka és a kan kutyák is külön részlegben vannak. Kialakítottak továbbá két karantént is, ahova a megsérült, beteg kutyákat helyezik el.

A jó munka önmagáért beszél

Szerencsére nem csak a rossz hír terjed gyorsan, a jó is. Kutyás berkekben híre lett a vasadi kutyamenhelynek, melyet többek között alátámaszt az is, hogy az interneten a vasadi menhely honlapja a legkeresettebb a hasonló témával foglalkozó oldalak között. De hogy miért is van ilyen jó híre ennek az intézménynek, arról igen sokat mond a következő két történet is.
    Szepi egy aranyos kis keverék kutya, szomorú „családi háttérrel”. Egy alkoholista idős bácsi volt korábban a gazdája, rendszeresen verte, bántotta. A szomszédok sajnálták meg végül a védtelen kis jószágot, és beadták a vasadi menhelyre, tudván, hogy ott jó helyen lesz. Egy apró hibája volt az állatnak: szegénynek súlyos szembetegsége volt, emiatt megvakult. Greilinger Hedvig saját költségén megoperáltatta a kis négylábút, akinek állapota szépen javul, azóta már szinte teljesen visszanyerte látását. Csak játékos, vidám természetét kell újra meglelnie. A másik történet egy őrbottyáni hölgyről, és az ő Dobogókőn talált, akkor kétéves, Less nevű skótjuhászáról szól. Ilyen-olyan okból a gazdinak Budapestre kellett költöznie, a kutyát nem tudta volna magával vinni. A vasadi menhelyről hallott pozitív vélemények és hírek arra ösztönözték őt, hogy ott helyezze el hőn szeretett kutyáját. Szomorú volt az elválás, mely megviselte a kutyát is (a hölgy távozása után több napig nem is evett). Ám szerencsére a történet vége hepiend lett, hiszen később egy másik hölgy kereste szintén rajongva szeretett skótjuhászát, akit sajnos nem találtak meg. Viszont a menhely vezetője ajánlotta helyette Less-t, aki így végül is gazdára talált és azóta boldogan él Solymáron.

A tevékeny mindennapok

Ahhoz hogy az emberek ezt a pozitív összképet láthassák, nagyon komoly és verejtékes, sokszor sziszifuszi munkát kell végeznie az ott dolgozóknak és Hedvignek. Vasadon három alkalmazott gondozza jelenleg a kutyákat, reggel hétkor körbejárják a területet, minden kutyát ellenőriznek, az edényeket felteszik a kutyaól tetejére, ha találnak sérült vagy beteg ebet, elkülönítik, és sérüléseit ellátják. A kutyaszemle után három üstben előkészítik a kutyaeledelt. Fél kilenctől délig takarítanak, majd elviszik a mozgásigényesebb ebeket sétálni. A megfőtt ételt bekeverik, majd hagyják kihűlni. Háromkor van a nap fénypontja: az etetés, itatás. A kiskutyákat naponta kétszer etetik. Ha érdeklődő érkezik a telepre, körbevezetik, mesélnek a kutyákról, s ha választ is valaki, a papírok kitöltése után, útjára engedik a kutyát új gazdájával. A korosztály igen változatos: kéthónapostól tizennégy évesig mindenféle korú állat megtalálható a kétszázhúsz kutya között. Gyakoriak a kitett, útszéli kölyökkutyák, de előfordul, hogy meghalt a gazda és az örökösök adták be a kutyát az otthonba. Ritka, hogy az eredeti gazda találja meg kedvencét, ez is főként a fajkutyákra jellemző, amelyek egyébként gyakran kerülnek üzérek kezei közé, akik jó pénzért ismét értékesítik őket. Ettől függetlenül menhelyre is bekerül nem egy fajkutya. Komondor, vizsla, angol és francia buldog, németjuhász, golden retriever is megfordult már a telepen. Volt olyan kutya, amelynek csak a befogadása után három évvel sikerült gazdát találni.

Csupán az adományokra támaszkodhatnak

Létezésünket néhány száz állandó adományozónak köszönhetjük, és a nekünk felajánlott egy százalékokból tartjuk fent az állatotthont. Hirdettünk a National Geographic és a Spektrum televízióadókon is, de ez a fajta segítségkérés mégis kevés volt, nem lett számottevően több a támogatónk – mondta Greilinger Hedvig.
    Örömteli, hogy ilyen menhelyről is hírt adhatunk, hiszen nap mint nap hallhatjuk, az érdeklődőbbek akár tapasztalhatják is, milyen áldatlan állapotok uralkodnak a menhelyek nagy részén. Már csak a támogatás hiányzik. Egy ilyen hely megérdemli bizalmunkat, itt egy forint sem megy kárba.
    Mondják, hogy egy ország fejlettségét legjobban azon lehet lemérni, ahogy az állatokkal bánnak. A vadászszövetség hivatalos ada­tai szerint évente több mint ötvenezer kóbor kutyát lőnek le a vadászok. Elgondolkodtató...
Sallak Kinga




« vissza

Hozzászólások (0 db)

Új hozzászólás
Új hozzászólás írásához kérjük lépjen be, vagy regisztráljon!


Jelszóemlékeztető
Regisztráció