Andrással búcsúzik a november

Minden vasárnap új gyertyát gyújtunk meg a karácsonyi várakozás közben

2009. november 16.
Andrással búcsúzik a november, egyúttal azonban vele kezdődik az advent, amely az apostol nevét őrző naphoz eső legközelebbi vasárnappal indul.

Advent  már a karácsonyra való felkészülés ideje, maga az advent pedig egyúttal az egyházi év kezdete is. A szó is erre, a lelki értelemben vett felkészülésre vonatkozik, hiszen a latin adventus Domini kifejezésből származik, ami magyarul annyit tesz, hogy az Úr eljövetele.

 

Hazánk némely vidékén az advent kezdetét a gyermekek karácsonyi köszöntése jelezte, más tájakon pedig még böjtöt is tartottak ilyenkor. Manapság már mind a két népszokás feledésbe merült, a négy gyertyából álló adventi fenyőkoszorú viszont reneszánszát éli. Itt azonban álljunk meg egy szóra, hiszen kevesen vannak tisztában az adventi koszorú szimbolikájával. A hagyományoknak megfelelő adventi koszorú ugyanis csak fenyőágból készülhet, négy gyertyával díszítik, amelyek közül három lila, egy pedig rózsaszín. Minden vasárnap meg kell gyújtani egy-egy új gyertyát, az idő múlásával egyre szaporodó lángocskák pedig azt a növekvő fényt jelképezik, amelyet Isten a Jézus Krisztusban hívő embereknek karácsony ünnepével ad. Ennek a várakozásnak felel meg a négy gyertya színe, amely egyúttal a hitre, a reményre, a szeretetre és az örömre is utal. Az első gyertya Ádámé és Éváé, hiszen Isten először nekik ígérte meg a megváltást. Ez tehát a hit fénye. A második gyertya a zsidó népre utal, mert Isten nekik ígérte meg, hogy közülük származik majd a Messiás. Ez tehát a remény fénye. A harmadik gyertya Keresztelő Szent Jánosra utal, aki már Jézus eljövetelét hirdette, és a Biblia tanúsága szerint azt az utat készítette elő, amelyen a Megváltó az emberek szívéhez juthat. Ez tehát a szeretet lángja. Az utolsó, vagyis a negyedik gyertya eltér a többitől, hiszen rózsaszínű. Szűz Máriára utal, aki világra hozta Jézust. Éppen ezért ez az öröm lángja, amit közvetlenül a karácsony előtti vasárnapon szabad csak meggyújtani.

Az erdélyi Bod Péter, aki remek református lelkész, egyházi és történetíró volt, mindezt a XVIII. század közepén így összegezte: „így neveztetnek a mostani rendtartás szerént a karácson előtt való négy hetek (…) mert a Krisztusnak négy adventusa, eljövetele vagyon. Midőn a testben megjelent. Midőn a szívbe beszáll és az embert megtéríti. Midőn halála óráján elmégyen az emberhez. Midőn eljő az utolsó itéletre.”
Azt tartja a néphit, hogy a lányoknak és legényeknek András-napján szigorú böjtöt kell tartaniuk, úgyhogy még vizet sem ihatnak ilyenkor. Aki ezt meg tudja állni, az álmában meglátja jövendőbelijét. Még biztosabb ez a bizonyos jövőt látó álom akkor, ha a lány a párnája alá fivére vagy apja gatyáját teszi, a legény pedig anyja szoknyájával jár el ugyanígy. A szőlőket szintén András-napig kell betakarni, akkor télen nem fagynak meg. Ez a nap egyúttal az első hagyományos disznóölő nap is. Eleink korában ettől a naptól kezdve egészen farsang végéig minden reggel hallható volt a falu valamelyik szegletében a böllértől űzött röfi kétségbeesett visítása, nem sokkal később pedig fellobbant a tűz a perzseléshez. Az ebéd ilyenkor általában orjaleves és paprikás volt. Délben rendszerint kevesebbet ettek a háziak, mert még sok munka volt hátra. Annál bőségesebb volt azonban az estebéd, amelynek az étrendje Dévénytől Brassóig minden magyar portán azonos volt: toros leves, töltött káposzta, sült kolbász és hurka, pecsenye, hájas pogácsa, no meg rétes. Tor közben a gazda bőkezűen kínálta a vendégeit borral és pálinkával, ami ha módjával történik, akkor igencsak dicséretes dolognak mondható. A Kárpát-medencében élő többi nép pedig ezt a szokást idővel átvette a magyarságtól. Még az ortodox románok és szerbek is, pedig ők más időpontban tartják a karácsony ünnepét.
 
Jezsó Ákos

 

Címkék: karácsony

« vissza

Hozzászólások (0 db)

Új hozzászólás
Új hozzászólás írásához kérjük lépjen be, vagy regisztráljon!


Jelszóemlékeztető
Regisztráció