Anya-nyelv-csavar

2011. május 2.
Faképnél hagyjuk, ha valakit váratlanul, szó nélkül ott hagyunk valahol. Honnan ered ez a mondás, tulajdonképpen milyen képnél hagyjuk ott az illetőt?

A fakép a régi magyar nyelvben olyan faszobrot, vagy fabálványt jelenthetett, amitől búcsút vettek a házból kifelé jövet. Valószínűleg a fakép nem más, mint a kapufélfa, amiből egyes vidékeken, főként Erdélyben még ma is találunk különlegesen megfaragott, akár bálványra is emlékeztetőt. Az ember alakú kapufélfákon, vagy azok stilizált változatán a felső rész legömbölyítése jelzi a fejet, a beszűkülés a nyakat, majd egy újabb kiszélesedés a vállat. Ezek a kapubálványok hajdan a házat és a háznépet őrző szellemeket ábrázolták.
S hogy mi célból vesznek búcsút a kapufélfától? Néhol még ma is jellemző szokás, hogy a hosszú útra induló, esetleg katonának bevonuló emberek megsimítják, vagy akár meg is csókolják elmenőben a kapufélfát. Máshol, amikor a koporsót kiviszik a házból, néhány percre leengedik azt a kapu fájára, mondván: az elhunyt most vesz búcsút a háztól.
Már csak egy kérdést kell tisztázni: hogy miért vált a faképnél hagyás a búcsú nélküli távozás szinonimájává. Ennek talán az a szokás áll a hátterében, hogy régen a házigazda egészen a kapuig kísérte a vendéget, s legtöbbször ott is lebonyolítottak még egy kis tereferét búcsúzásképpen. Igen ám, csakhogy bizonyára előfordultak olyan vendégek is, akik – dolguk sietős lévén – a végső pletyka nélkül egyszerűen otthagyták a kapuban a még pletykálni szándékozó házigazdát. De közkedvelt találkozóhelye volt a kapu a szerelmeseknek is, így ha a legény egyszer csak megunta választottját, az utána hiába várt rá a kapufánál.

Forrás: www.nyest.hu


Címkék: szólás közmondás

« vissza

Hozzászólások (0 db)

Új hozzászólás
Új hozzászólás írásához kérjük lépjen be, vagy regisztráljon!


Jelszóemlékeztető
Regisztráció