Régen a cserépből készült mécsest világításra használták. Az edénybe zsiradékot öntöttek és kanócot tettek bele. Az olaj a kanócon át felszívódott, a kanóc kiálló végét meggyújtották, így világítottak. A sérülékeny cserépedényeket gyakran összetörték a szeleburdi gyerekek. Akkoriban pedig hamarabb eljárt a szülők keze, a károkozásért kijárt a pofon, a pálca, ami gyakran sírás-ríváshoz vezetett. Ilyen módon került összefüggésbe a csínytevés és a gyermeki sírás, melyet igen szemléletesen fejez ki a népnyelv az "eltörött a mécses" szólással.