Apróságaink

2012. október 25.
Kevés szórakoztatóbb olvasmány létezik az apróhirdetéseknél.

Kiváltképpen azok lebilincselők, amiket maga a hirdető fogalmaz meg, s illeszt egy kat­tintással az internet ingyen kínált hirdetési fe­lületére. Ezeket az aprókat megjelenésük előtt nem látja sem korrektor, sem nyelvtanhoz csak valamicskét is értő ember, így aztán a helyesírá­si hibák olyan áradata önti el az oldalakat, hogy láttukra egy nyelvtanárt az ájulás környékezne.
Nemrégiben valaki – kiműveltebb emberfő, nyilván – nem bírta ki, hogy ne helyezzen el a hirdetések közé pár figyelmeztető megjegyzést nyelvünk védelmében, mire másvalaki – aki eb­ből arra tippelt, hogy egy környékszerte köz­ismert nyelvművelő avatkozott be az oldalba – rögvest feltett egy másik feliratot: „mi van, X. néni, unatkozik?”
Holott tényleg csak arról van szó, hogy bár­mennyire is átérzi a hirdetések közt böngésző a „bármijen” munkáért könyörgő hirdető helyzeté­nek drámaiságát, azért attól már csuklás fogja el, ha azt látja, hogy „hívjon, nem bánnya meg!”
De korrajznak, annak aztán elsőrendűek az apróhirdetések.
Ha tíz-húsz év múlva visszaolvashatná va­laki a hitellel terhelt házak sokaságát kínáló, a lakható présházat, de azt is részletre kereső hir­detéseket, pontosan tudná, hogy a 2011/12-es években íródtak.
A „kerek formájú sütő eladó, mert 2 van”, vagy az „eladó egy DVD-lejátszó, vagy süldő nyulakra cserélném”, netán a „prés darálóval eladó, vagy vágóbaromfi csere” hirdetések szö­vege is kiválóan jellemzi a közember pillanatnyi anyagi helyzetét.
Annak azonban, aki már nem mai gyerek, azon már hosszabban elidőz a tekintete a régiós hirdetések közt, hogy: „két darab gumibot eladó”.
Az még hagyján, hogy eladó. Valaki megun­ta a különben csak speciális szakboltban, és ott sem mindenki által beszerezhető két gumibotját. De ki veszi ezt meg?
A kérdés oly mértékig nyugtalanított, hogy némi hezitálás után felhívtam a hirdetőt.
Bizalmat ébresztően kellemes, fiatal férfi­hang jelentkezett, amelynek tulajdonosa csep­pet sem lepődött meg, hogy a vonal másik vé­gén egy női hang érdeklődik a gumibotok iránt. Már ott tartottunk, hogy épp megalkudtunk vol­na, miszerint enyém lehet a két gumibot öteze­rért, amikor elmondtam, hogy nem vevő, hanem újságíró vagyok.
A fiatal, s mint közben kiderült, rendkívül ér­telmes beszédű hirdető ezen sem lepődött meg. Inkább azon, hogy én mitől lepődtem meg az eladó gumibotok láttán. Hiszen az interne­ten kínált szúró, vágó, robbanó és testi sértés­re egyéb módokon alkalmas eszközöknek se sze­ri, se száma - mondta. Ha a szamuráj kardon, a machetén, az ilyen-olyan pengehosszúságú tő­rön, a viperán nem lepődik meg senki, épp a gu­mibot miatt érdemes izgulni?
Beszélgettünk egy ideig, úgyhogy megtudtam azt is, fegyverviselésre jogosult biztonsági őrrel társalgok, akinek a gumibotokra nincs szüksé­ge. De a szemétbe mégsem akarta dobni, gondol­ta, jó lesz ez még egy autótulajdonosnak a hátsó ülésre. Vagy akárkinek, puszta önvédelemre, hi­szen „jól tudjuk, mik történnek körülöttünk”.
Úgy alakult, hogy mindjárt másnap lövés­szerű dörrenéseket hallottunk a csöndes őszi délutánban egy kerítés mögül, akik épp arra jártunk. A lécek közti réseken át jól látszott: egy izmos, fiatal nő karikás ostort durrogtat az ud­varon.
Mit mondjak: a szemünk se rebbent.

Koblencz Zsuzsa
Címkék: apróhirdetés gumibot eladó

« vissza

Kapcsolódó cikkek:

Legolvasottabb cikkeink:

Hozzászólások (0 db)

Új hozzászólás
Új hozzászólás írásához kérjük lépjen be, vagy regisztráljon!


Jelszóemlékeztető
Regisztráció