Az együttélés mindennapi nehézségei

Bátorságra van szükségünk, hogy időről-időre megújítsuk családi kötelékeinket, amikor eljön az ideje

2008. szeptember 15.

Fordulat a szerelemben. Amikor megjelenik az önálló vélemény

Szerelem kezdete

Az első gyermek hatása a családi életre Ha a baba sokat sír, az fokozza az anya szorongását, és megnehezíti az egészséges leválását a babáról. Az anya szorongásának enyhítésére az apa legjobban teszi, ha már korán besegít a gyermek körüli teendőkbe. Ha az anya képes elengedni az úgynevezett szimbiózist, ez körülbelül a második-harmadik hónap, akkor az apának sikerül külön is bensőséges kapcsolatot kialakítani a gyermekkel. Problémát az jelenthet, ha az apa nem képes ellátni e szerepét, akár külső körülmények miatt, így a nő nem tudja elengedni a szimbiózist, ami nem csak a párkapcsolatot mérgesítheti el, hanem később a gyermeknek is párkapcsolati problémát okozhat. Most sokan gondolhatják, hogy régen az apák ennyit sem törődtek a gyerekeikkel, mint manapság, mégis felnőttünk, házasodtunk is! Csak azt se felejtsük el, hogy a mai társadalmunkban elveszett az a női megtartó közeg (több generáció együttélése vagy a faluközösség női tagjai) amely az anyát segítette. Ráadásul a gyermekgondozásban magukra hagyott anyák könnyen beleragadhatnak az anyaszerepbe, ami a táplálásról és gondoskodásról szól, és nem tanulják meg párhuzamosan, rugalmasan használni női szerepüket, mely egy kiegyensúlyozott párkapcsolatban a szexuálisan csábító nőről is kell hogy szóljon.

Gyerekvállalás

Legyen-e gyerek és mikor? Ez egy fontos sarkalatos kérdés, melyet ma társadalmi kultúránk nagyban befolyásol. Fontos szempont, hogy mire ez a kérdés felmerül, már működjön a párkapcsolatban egy közös értékrend, melyet mindketten el tudnak fogadni, legyen az életvitellel vagy gyermekneveléssel kapcsolatos. A külső hatásokra kevésbé reagáló pároknál általában ez a harmadik együtt eltöltött év környékén válik kérdéssé, mivel a párkapcsolat fejlődése nagyban hasonlít az anya-gyermek fejlődési ciklusaihoz (Mahler). Az első hónapokra az állandó együttlét, a gondolatközösség a jellemző. A párok könnyen elakadhatnak ebben a fázisban, s ha nem történik meg a differeciálódás, annak egyik veszélye az alá-fölé rendelt viszony kialakulása, mely vitákba, veszekedésekbe torkollhat, amolyan se veled se nélküled kapcsolat, míg a másik az egyéni színek elvesztése a kapcsolatban, amikor kialakulhat egyfajta kölcsönös függőség, amely akár egzisztenciális veszteségekhez vagy gyermektelenséghez vezethet. Az ilyen kapcsolatoknak a jellegzetessége, a „mi” kezdetű mondatok. Az elakadás oka egy gyermekkorban kialakult félelem az elhagyástól. Ha időben felismerjük és sikerül továbblépnünk, elkezdődnek az egyéni törekvéseink is megnyilvánulni. Ekkor jön a dilemma, az én elgondolásom vagy a társam elgondolása alapján döntsek? Végül, ha érettek az egyének és a kapcsolat, elfogadjuk egymás másságát, s egy egymást támogató közösségé érünk. Ehhez szükség van egy kis időre, de megéri, mert ezzel képesekké válunk a tartós kapcsolatra, s a várva várt gyermek tudatos, összehangolt és kiegyensúlyozott nevelésére.

Az első gyermek után

Ha semmiféle hátsó szándék nem munkálkodott bennünk, például nem azért vállaltunk gyermeket, hogy a társunk jobban szeressen bennünket, vagy hogy legyen valaki, aki minket a legjobban szeret a világon, akkor is szembe kell néznünk a változással a kicsi érkezésénél. Ebben a fejlődési szakaszban is fontos, hogy tudjuk és elfogadjuk, más-más érzelmi terhek és feladatok hárulnak a nőkre és a férfiakra. Míg a nők fejében olyan gondolatok fordulnak meg – előre megjegyzem ez természetes, és minden nő átéli –, mint „a gyermek életfogytig ítélet”, „már nem vagyok szabad”, „képes vagyok-e gondoskodni róla?” stb., addig a férfiak félelmei: „ezentúl soha nem leszünk többé kettesben?”, „vajon a gyereket ezentúl jobban fogja szeretni, mint engem?”, „el tudom majd tartani egyedül családot?”.
De beszéljünk a már említett feladatokról is. A nő feladata ebben az életciklusban: megnyitni a saját énhatárait a csecsemő felé, figyelni a csecsemő szükségleteire és kielégíteni azt. Állandóságot, stabilitást és biztonságot teremteni, lemondani az autonómiáról, s el kell viselnie, hogy anyagilag függő helyzetbe kerül, ráadásul fel kell függeszteni egyéb tevékenységeit a gyermek érdekében. A férfi feladata is újszerű ebben az életciklusban: fizikailag és anyagilag támaszt nyújtani, védelmezni a család biztonságát és elviselni a nő állapotát. De jut bőven a közös teendőkből is. Az élet ezután a gyermek szükségletei köré szerveződik. Új feladatkörök hárulnak mindkettőjükre, más lesz a megszokott munkamegosztás, megváltoznak a szabályok a napi menetrendben (étkezés, alvás, szabadidő, munka, szexualitás), más a kapcsolattartás módja a családdal és a barátokkal. Ráadásul tolerálni kell a szigorított időbeosztást, a kevesebb szabadidőt. Hirtelen annyi feladat hárul a családra, hogy a feladatokból jut a tágabb családnak is. A szülők nagyszülőkké válnak, a testvérek nagynénikké és nagybácsikká, akik nagy erőforrásai lehetnek a családnak.
Természetesen a családfejlődés is, akár az ember személyiségének a fejlődése egy egész életen át tartó folyamat, de sajnos lapunk hasábjai végesek, ezért cikkünk folytatását a következő – októberben megjelenő – számunkban találják majd meg az olvasók.

« vissza