Az együttélés mindennapi nehézségei

Bátorságra van szükségünk, hogy időről-időre megújítsuk családi kötelékeinket, amikor eljön az ideje

2008. szeptember 15.
Az élet küzdelmei közepette számos változáson megy keresztül az ember, így a személyek legszorosabb közössége, a család is.



Fordulat a szerelemben.
Amikor megjelenik az önálló vélemény

Szerelem kezdete

Mikor két ember megismerkedik, és szerelembe esik, nem is gondol arra, hogy kapcsolatukat gyerekkori élményeik mennyire befolyásolják, sőt akár meg is nehezítik. Nagyon kell vigyázni, hogy a szülőkkel kapcsolatos megoldatlan érzelmi problémáinkat, kielégítetlen szükségleteinket ne a párkapcsolatban akarjuk megoldani. Ezért fontos folyamat, hogy az együttélés előtt a gyerek leválhasson érzelmileg a szüleiről. A másik alappillér az önálló identitás megtapasztalása, vagyishogy megbizonyosodjunk, képesek vagyunk-e az egyedül élésre? Ennek egyik legbiztosabb jele, ha elkezd átalakulni a kapcsolatunk a szüleinkkel. Ha mindezeket sikerült megoldani, jöhet a párválasztás és az elköteleződés! És ekkor jön az egyik legfontosabb fejlődési pont, az intimitás képessége, mikor megnyitom egy idegen ember számára az énem határait, az énvesztés és a kiszolgáltatottság félelme nélkül. Akkor juthatunk el idáig, ha a párunk is hasonló bizalommal és elköteleződéssel fordul felénk. Ilyenkor azt érezzük, hogy amit adtam és amit kaptam a páromtól, az kielégít engem, az úgynevezett testi-lelki adok-kapok egyensúlyban áll. Ekkor állunk készen életünk egy új szakaszára, a jó esetben holtig tartó kapcsolatra.


Az első gyermek
hatása a családi életre












Ha a baba sokat sír, az fokozza az anya szorongását, és megnehezíti az egészséges leválását a babáról. Az anya szorongásának enyhítésére az apa legjobban teszi, ha már korán besegít a gyermek körüli teendőkbe. Ha az anya képes elengedni az úgynevezett szimbiózist, ez körülbelül a második-harmadik hónap, akkor az apának sikerül külön is bensőséges kapcsolatot kialakítani a gyermekkel. Problémát az jelenthet, ha az apa nem képes ellátni e szerepét, akár külső körülmények miatt, így a nő nem tudja elengedni a szimbiózist, ami nem csak a párkapcsolatot mérgesítheti el, hanem később a gyermeknek is párkapcsolati problémát okozhat. Most sokan gondolhatják, hogy régen az apák ennyit sem törődtek a gyerekeikkel, mint manapság, mégis felnőttünk, házasodtunk is! Csak azt se felejtsük el, hogy a mai társadalmunkban elveszett az a női megtartó közeg (több generáció együttélése vagy a faluközösség női tagjai) amely az anyát segítette. Ráadásul a gyermekgondozásban magukra hagyott anyák könnyen beleragadhatnak az anyaszerepbe, ami a táplálásról és gondoskodásról szól, és nem tanulják meg párhuzamosan, rugalmasan használni női szerepüket, mely egy kiegyensúlyozott párkapcsolatban a szexuálisan csábító nőről is kell hogy szóljon.



 

Gyerekvállalás

Legyen-e gyerek és mikor? Ez egy fontos sarkalatos kérdés, melyet ma társadalmi kultúránk nagyban befolyásol. Fontos szempont, hogy mire ez a kérdés felmerül, már működjön a párkapcsolatban egy közös értékrend, melyet mindketten el tudnak fogadni, legyen az életvitellel vagy gyermekneveléssel kapcsolatos. A külső hatásokra kevésbé reagáló pároknál általában ez a harmadik együtt eltöltött év környékén válik kérdéssé, mivel a párkapcsolat fejlődése nagyban hasonlít az anya-gyermek fejlődési ciklusaihoz (Mahler). Az első hónapokra az állandó együttlét, a gondolatközösség a jellemző. A párok könnyen elakadhatnak ebben a fázisban, s ha nem történik meg a differeciálódás, annak egyik veszélye az alá-fölé rendelt viszony kialakulása, mely vitákba, veszekedésekbe torkollhat, amolyan se veled se nélküled kapcsolat, míg a másik az egyéni színek elvesztése a kapcsolatban, amikor kialakulhat egyfajta kölcsönös függőség, amely akár egzisztenciális veszteségekhez vagy gyermektelenséghez vezethet. Az ilyen kapcsolatoknak a jellegzetessége, a „mi” kezdetű mondatok. Az elakadás oka egy gyermekkorban kialakult félelem az elhagyástól. Ha időben felismerjük és sikerül továbblépnünk, elkezdődnek az egyéni törekvéseink is megnyilvánulni. Ekkor jön a dilemma, az én elgondolásom vagy a társam elgondolása alapján döntsek? Végül, ha érettek az egyének és a kapcsolat, elfogadjuk egymás másságát, s egy egymást támogató közösségé érünk. Ehhez szükség van egy kis időre, de megéri, mert ezzel képesekké válunk a tartós kapcsolatra, s a várva várt gyermek tudatos, összehangolt és kiegyensúlyozott nevelésére.

Az első gyermek után

Ha semmiféle hátsó szándék nem munkálkodott bennünk, például nem azért vállaltunk gyermeket, hogy a társunk jobban szeressen bennünket, vagy hogy legyen valaki, aki minket a legjobban szeret a világon, akkor is szembe kell néznünk a változással a kicsi érkezésénél. Ebben a fejlődési szakaszban is fontos, hogy tudjuk és elfogadjuk, más-más érzelmi terhek és feladatok hárulnak a nőkre és a férfiakra. Míg a nők fejében olyan gondolatok fordulnak meg – előre megjegyzem ez természetes, és minden nő átéli –, mint „a gyermek életfogytig ítélet”, „már nem vagyok szabad”, „képes vagyok-e gondoskodni róla?” stb., addig a férfiak félelmei: „ezentúl soha nem leszünk többé kettesben?”, „vajon a gyereket ezentúl jobban fogja szeretni, mint engem?”, „el tudom majd tartani egyedül családot?”.
De beszéljünk a már említett feladatokról is. A nő feladata ebben az életciklusban: megnyitni a saját énhatárait a csecsemő felé, figyelni a csecsemő szükségleteire és kielégíteni azt. Állandóságot, stabilitást és biztonságot teremteni, lemondani az autonómiáról, s el kell viselnie, hogy anyagilag függő helyzetbe kerül, ráadásul fel kell függeszteni egyéb tevékenységeit a gyermek érdekében. A férfi feladata is újszerű ebben az életciklusban: fizikailag és anyagilag támaszt nyújtani, védelmezni a család biztonságát és elviselni a nő állapotát. De jut bőven a közös teendőkből is. Az élet ezután a gyermek szükségletei köré szerveződik. Új feladatkörök hárulnak mindkettőjükre, más lesz a megszokott munkamegosztás, megváltoznak a szabályok a napi menetrendben (étkezés, alvás, szabadidő, munka, szexualitás), más a kapcsolattartás módja a családdal és a barátokkal. Ráadásul tolerálni kell a szigorított időbeosztást, a kevesebb szabadidőt. Hirtelen annyi feladat hárul a családra, hogy a feladatokból jut a tágabb családnak is. A szülők nagyszülőkké válnak, a testvérek nagynénikké és nagybácsikká, akik nagy erőforrásai lehetnek a családnak.
Természetesen a családfejlődés is, akár az ember személyiségének a fejlődése egy egész életen át tartó folyamat, de sajnos lapunk hasábjai végesek, ezért cikkünk folytatását a következő – októberben megjelenő – számunkban találják majd meg az olvasók.
Trnavecz Adrienne






« vissza

Hozzászólások (0 db)

Új hozzászólás
Új hozzászólás írásához kérjük lépjen be, vagy regisztráljon!


Jelszóemlékeztető
Regisztráció