Az elkövetkező években akár harminc százalékkal is nőhet a vízdíj
2008. szeptember 15.
Ha figyelembe vesszük a Fővárosi Csatornázási Művek által közzétett adatokat, akkor idővel igen tekintélyes, akár 30 százalékos víz- és csatornadíj-emelésre is számítani lehet a térségben, a fővárosban ugyanis már beépítették a költségvetésbe a fejlesztések és az amortizáció költségeit is, amit a térség szolgáltatói csak ritkán kezelnek valós értéken.
A budapesti csatornadíj köbméterenként 284 forint, amiből együttesen nagyjából 100 forintot tesz ki az önkormányzatot illető fejlesztési díjforrás, illetve a felújítási költségek, ami a lakossági csatornadíj több mint harminc százalékát teszi ki.
A szakemberek véleménye szerint azonban nem kell hirtelen áremelésre számítani, ez pedig három dolognak köszönhető. Egyrészt a lakosság teherbíró képessége valószínűleg nem bírna el ekkora növekedést, s ezt a szolgáltatók és az önkormányzatok is tudják, és igyekeznek tenni ellene. Másrészt – bár a szükségesnél kisebb mértékben – de szolgáltatók már most is képeznek fejlesztési alapot. Harmadrészt a víz- és a csatornadíjakat az önkormányzatok állapítják meg, egy elmulasztott felújításból vagy fejlesztésből adódó vízhiány pedig nem csak a szolgáltatót, de az önkormányzatokat is kellemetlenül érintené. Ezért már a jelenlegi díjak meghatározásakor is minden esetben törekednek arra, hogy legalább annyi amortizációs költség szerepeljen a vízdíjban, amivel a vízellátás folyamatossága megoldható.
Hosszú távon viszont mindenképpen jelentős emelkedésre kell számítanunk, hiszen egyre mélyebbre kell fúrni a jó minőségű ivóvíz után, a fejlesztések nem állhatnak meg, mondják a hozzáértők. A mélyebbről jött víz viszont melegebb is, ami bakterológiai problémákat okozhat, amit szintén csak további fejlesztésekkel lehet kezelni. A készülőben lévő víziközmű törvény is kötelezően előírja majd az amortizáció beépítését, és az üzemeltetőre vonatkozó előírásokat is szigorúbbá teszi – ezek mind többletköltséget jelentenek, amelyeket valakinek előbb-utóbb meg kell térítenie.
![]() |
* Mivel a vízdíjakat az önkormányzatok a csatornadíjjal együtt állapítják meg, továbbá a fogyasztónál is együtt jelenik meg a fizetendő összeg, ezért az adatokat csak tájékoztató jelleggel közöljük. Lapunk következő számában a víz- és csatornadíjakat együttesen is bemutatjuk. Az egyes díjakról az önkormányzatok vagy a szolgáltatók ügyfélszolgálata ad hiteles felvilágosítást. ** Az arányosított vízdíj megmutatja a valós köbméterenkénti vízdíj összegét, mivel egyes szolgáltatók a fogyasztás mértéktől független havi alapdíjat is számláznak fogyasztóknak. Az arányosított vízdíjat egy átlagos, havi 6 köbméter vizet felhasználó fogyasztási hely alapján számoltuk ki. *** Ecseren 10 m3-ig 310 forintot, fölötte 430 Ft-ot fizet a fogyasztó köbméterenként a vezetékes víz után. |
- papp -
« vissza
Kapcsolódó cikkek:
|
Legolvasottabb cikkeink:
|
Hozzászólások (0 db)
Új hozzászólás






