Az MK döntőbe jutásért

2010. március 16.
A jónak ígérkező széria után legutóbb újabb vereséggel zárult a Cső-Montage bajnoki mérkőzése a futsal NBI 16. fordulójában. Igaz, az üllőieknek a sérült Tóth Miklós és Bánfalvi Balázs, az eltiltott Szente Tamás, továbbá Erdős Péter nélkül kellett kiállniuk vendégként a Berettyóújfalu ellen.

A kezdeti két kapott gól után sem sikerült szépítenie az üllőieknek, s így a végül a tavalyi bajnok megadta a kegyelemdöfést (3-0). Igaz, a küzdőszellem nem hiányzott Márkus Ákos vezette gárdából, amit az ezt követő sárgalapok száma is bizonyít.
Ez pedig biztató lehet a következő bajnoki találkozóra nézve a nyolcadik helyen álló Szentes ellen. Szükséges is a pontgyűjtés, hisz a jelenleg tabellavezető Duna Takarék már nyolc ponttal megugrott a tabellán a „bronzosok” elől, míg a jelenleg második helyezett berettyóiaknak is négy pont az előnyük régiósainkkal szemben.
A 16. forduló eredményei: MVFC-Berettyóújfalu–Üllő FC Cső-Montage 3-0, Gyöngyösi Futsal&BSK–Duna Takarék-ETO FC 2-6, FTC-Goldball–B.Volán 6-2, DTE-Royal FC–Legrand-MetalCom Szentes 6-6, Rubeola FC Csömör–Gödöllői-Fortuna 5-3.
A Colorspectrum Aramis szabadnapos volt.
Időközben kezdetét vette a futsal Magyar Kupa elődöntője is. A sérültektől és eltiltottaktól megfogyatkozott üllőieknek nem volt könnyű helyzetük az elődöntő első mérkőzésében, hisz a bajnokságban elszenvedett 3-0-s Berettyóújfalu elleni vereséggel a hátuk mögött kellett kiállniuk ellenfelük, az azonos pontszámmal előttük állomásozó riválisukkal, a Colorspectrum Aramissal. De az első találkozó miatt már nincs miért szégyenkezniük az üllőieknek, hisz megtépázott csapatukkal is 1-1-es döntetlennel fordulhatnak, s várhatják az otthonukba, az Üllő Városi Sportcsarnokba vetélytársukat a visszavágóra.
Elődöntő1. mérkőzések: Colorspectrum aramis–Üllő FC Cső-Montage 1-1, MVFC Berettyóújfalu–Duna Takarék-ETO FC 1-4.
ADR


« vissza

Hozzászólások (0 db)

Új hozzászólás
Új hozzászólás írásához kérjük lépjen be, vagy regisztráljon!


Jelszóemlékeztető
Regisztráció