Bubik volt a titkos mecénása

„Ki itt belépsz, hagyj fel minden gyűlölettel!”

2010. június 15.
A minap arra jártunk, beköszöntünk hát a felső-nyáregyházi Csengő utcába.
Hívatlanul és váratlanul toppantunk be, nem akartunk alkalmatlankodni - bár a tőle megszokott derűvel, barátsággal marasztalt minket, rég nem látottakat - épp csak üdvözölni Galambos Pált, és megígértetni vele, hogy alkalomadtán levelet váltunk.
Galambos Pál – akit Nyáregyházán „a falu költőjeként” tartanak számon - nyitott gerinccel született.
Gyerekkora egymást követő műtétekből állt – az utolsó háromnak köszönhetően, ha két bottal is, de tudott járni. Sorstársai közt, intézetben nevelkedett, é­rettségi után került haza a szülői házba, a Csengő utcába, ami az édesapja csengő-bongó kovácsműhelyéről kapta a nevét, s úgy is maradt, noha az adók miatt a műhelyt utóbb nem lehetett már fenntartani.

Vigyáztak otthon a legkisebb fiúra nagyon, ő volt az, akit mindenki szeretett volna megkímélni – végül mégis egyedül maradt a szülői házban, meghalt mellőle mindkét bátyja is.
Akkoriban még jutott munka Galambos Pálnak. Előbb egy finommechanikai cégnél minőségellenőrként, majd a szakszövetkezetben a negyvenvonalas telefonközpont kezelőjeként, végül a vasadi klubkönyvtárban.
Mindeközben születtek egymás után a versek, mert a léleknek mindenképpen kell a napi munkánál valami több is. Első, A gyöngéd angyalok nálam maradnak című verseskötete egy magát megnevezni nem kívánó mecénás és egy bank segítségével jelent meg. Nyert azóta irodalmi díjat, válogatott verseivel antológiákban lehet találkozni, vele azonban egyre ritkábban.
Kerekes székben ül, kocsija nincs, vonatra már nem tud felszállni, 1994 óta rokkantnyugdíjas.
 
Nem kopog a Csengő utcai házban Bubik István színművész sem, a jó barát, akinek most már lehet emlegetni a nevét mecénásként is. Amíg ide járt a kis bogárhátú kocsijával, hozta az ajándékként vásárolt számítógépet, jött újévet köszönteni, vagy épp a balatoni nyaralójába vinni Palit, netán megjelenni egy takaróval és egy flaska pálinkával, „ ezzel a fűtetlen kocsiban is kibírod Szolnokig”, ott tartott ugyanis előadóestet aznap – addig nem volt szabad mindezekről beszélni. Bubik István az efféle felhajtást nem szerette. Számára természetes, magától értetődő volt ez így.
De Bubik István Ceglédbercelnél 2004 novemberében frontálisan ütközött egy másik kocsival.
A versek azonban nem halhattak utána.
Születnek versek azóta is a Csengő utcai házban, de a régi angyalok, akikről kötetnyit lehetett írni, már nincsenek.
Ildikó sincs már, aki előbb csak környék szerte, majd már Pesten is, előadóesteken szavalta Galambos Pál verseit – ennek előtte soha senki másét –, Ausztráliával cserélte fel Vasadot, a szülőfalut, s onnan már nemigen jön hír felőle. Pedig ő volt az is, aki nem engedte belekeseredni Galambos Pált a sorsába.
Jöttek helyette az állandó és az alkalmi segítők: a Máltai Szeretetszolgálat monori csoportja, a falubeliek, akik „saját költőjüknek” tartják – így kérték fel egy, a helyi iskolában rendezett megyei versmondó verseny zsűrijének elnökéül is – a rejtvényfejtő barátok, s mindazok, akik csak úgy benyitnak a sosem zárt kapun, ahol az a felirat fogadja őket: „Ki itt belépsz, hagyj fel minden gyűlölettel!”.
Mégis, szűkül a horizont – mondja Galambos Pál, gyarapodó testi bajaira célozva, de ezt is hunyorítva, mintha biztos lenne benne, hogy Setét Lajos valahonnan a háttérből a kellő pillanatban megkérdi: ”Az élet szép…tenéked magyarázzam?”
Épkézláb, fizetésből élő embernek talán természetes vágya lehet egy, a mostaninál nagyobb kapacitású számítógép, egy ugyanilyen műszaki állapotú digitális fényképezőgép. Kerekes székből, rokkantsági nyugdíjból már nemigen. És jó lenne kiadni végre a második verseskötetet, találni hozzá mecénást, kiadót, elegendő olvasót.
 
De annyi angyal járt már eddig is a Csengő utcában, hogy talán újabbak érkezése sem reménytelen.
Kovács Zsuzsa
Címkék: Galambos Pál költő Nyáregyháza

« vissza

Hozzászólások (0 db)

Új hozzászólás
Új hozzászólás írásához kérjük lépjen be, vagy regisztráljon!


Jelszóemlékeztető
Regisztráció