A bizottság elnökétől, Fazekas Violettától tudjuk – aki maga is ott volt az akció helyszínén – ,hogy nagyon gondos szervezés előzi meg az adományok elosztását minden alkalommal. A húsvéti és a karácsonyi csomagok, a vöröskeresztes kezdeményezés nyomán az élelmiszerbankból kikerülő tartós élelmiszerek is csak a valóban rászorulókhoz kerülhetnek. Akikből különben egyre több van. Üllőn például kétezer ember.
  A krumpliosztást megelőző napon az önkormányzat sofőrje reggeltől késő délutánig hordta furgonnal a zsákokat azokhoz, akik koruknál vagy egészségi állapotuknál fogva, netán a sok gyerek miatt nem lettek volna képesek a hivatal udvarán sorban állni. Száztizenöt házban rakta le a hol fél, hol egész, hol több zsák krumplit, a családok létszámától függően.
  Másnap reggel aztán Jucika, Németh Elekné – aki 43 éve lát el szociális feladatokat Üllőn, most éppen szociális munkásként és vöröskeresztes aktívaként – így szólt a tömeghez:
  – Nagyon kérem, akik legutóbb is itt voltak, amikor a lisztet és a száraztésztát osztottuk, most ne álljanak sorba.
  Senki nem mozdult. Pedig Némethné egyenként rá tudott volna mutatni a várakozók között azokra, akik kaptak az élelmiszeradományból is. Erre azonban nem vitte rá a lélek.
  – Szeretnénk, ha mindenkinek jutna valami kicsi – mondta. – De hát megértem én: aki vitt a spagettiből, annak tíz kiló krumpli is nagyon jól jön.
  Végül aztán nem küldtek el senkit.
  – Odalépett hozzám az egyik közhasznú munkásunk, hogy ők is szeretnének kapni az élelmiszerből, a krumpliból. Mondtam neki: Józsi, de hát ti dolgoztok, rendes fizetésért! Mire ő: hát, ha magának a 28 ezer forint rendes fizetésnek számít… Megdöbbentem, de kiderült, hogy tényleg ennyit kapnak most a közhasznúak… – tárja szét tehetetlenül a kezét Némethné Jucika, akit már „dögnek” is neveztek azok, akiknek valamely támogatásból nem jutott. Nem szólt vissza. Tudja: az ember idegállapotának nem kifejezetten hasznos a végeláthatatlan nélkülözés.
  Fél tízre már csak néhány zsák krumpli maradt az irattárban, szétszéledtek az emberek, csak néha jött egy-egy biciklis, hogy vihet-e a testvérének is. Babakocsiba is pakoltak pár kilót a krumpliból.
  „Lefeküdtünk, s én eltűnődtem, hogy ők egész fazékkal esznek…” – szólalt meg bennem József Attila Anyám című versének egy részlete, miközben egy asszonyt figyeltem, aki egyik kezében tele szatyrot cipelt, másik kezébe kisgyerek kapaszkodott.
  Tekes Fejes József pékmester jóvoltából péksüteményt, kenyeret is rendszeresen osztanak – tudtuk meg Némethnétől. Tíz olyan rászoruló embert is számon tartanak, aki már-már a hajléktalanok életszínvonalán tengődik, rájuk külön figyelnek. Egy „igazi” hajléktalanra nemrég bukkantak az erdőben, őt sikerült elhelyezni egy családnál, de agyvérzést kapott, kórházba került.
  Fehér Imre alpolgármester is megérkezett közben szemügyre venni, hol tart a burgonyaosztás éppen.
  Az önkormányzat nagyon nagy gondot fordít arra, hogy adni tudjon – mondta. – A tavalyi költségvetésben 75 milliót terveztek erre a célra, végül év végére ebből 103 millió lett.
  Az alpolgármester szerint jól észrevehetően már azok is csúsznak lefelé, akik eddig még nem szorultak támogatásra.
  Az idén sikerült megállapodást kötniük a tüzé­pes vállalkozóval, aki 1950 forintért adja mázsáját a tűzifának, hogy a rászorulóknak abból is oszthassanak. Családonként legalább öt mázsát. Elindították az a­dós­ságkezelő programot – Fe­hér Imre tudomása szerint ilyesmire nemigen van példa a régió más önkormányzatainál. Két és fél milliót szánt az önkormányzat azok megsegítésére, akik már végképp nem tudják fizetni lakáshiteleiket vagy a rezsit. Tavaly ez a pénz még úgy-ahogy elég volt, az idén már az első félévben elfogyott.
  Jön egy férfi, kérdezi, vihet-e a szomszédjának is a krumpliból. Ismerik őt, azt válaszolják, persze, vigyen csak.
  A férfi cipeli a zsákot a biciklijéhez, meghajlott háttal, nem látszik rajta, hogy örülne: „de jó, van tíz kiló krumplim”.
  És ebbe nagyon, nagyon bele lehet fáradni.