Csitt-csatt
Csattanós csatok
2009. június 15.
Oly szép a – főleg – néptáncosok hosszú hajfonata, copfja! S ha netán kontyba fűzik, akár jöhet alá az esküvői fátyol is! – E sorokkal zártam Nyelvelde című rovatunk májusi témáját. S most folytatom a gondolatmenetet.
Mivel rögzítették, rögzítik lányaink, asszonyaink a fonatot? Kontyfésűvel, kontyhálóval; hajtűvel, hajcsattal (csat + -val = csattal) stb. S díszítették például szebbnél szebb szalaggal. Ezek a fodrászati eszközök valóban konty alá (netán fölé) valók. Így, minden szót különírva. Az egybeírt forma már átvitt értelmű, s – mint előző írásomban láttuk – egészen mást jelent.
 |
|
Csattanós hirdetőtábla.
Bár ezt a nyelvi humort a helyesírás
szerelmesei ki nem állhatják |
A játékos hangzású ikerszó (mint a mellérendelő összetett szavak egyik fajtája) csatt utótagja önmagában nem létezik. Előtagja annál inkább. Gyakran élünk használatával csendet, hallgatást kérve: csitt! S ha a kisbaba keservesen sír, csitítjuk. Mindkét helyen egy t-vel írva az ismétlődő mássalhangzót. Ahogy a hajcsat főnevünkben is rövid a t, tehát egy t-vel írandó, nem pedig kettőzve azt. Egyéb származékokban szintén; melléknévként: csatos (cipő, könyv, üveg, öv), igeként: becsatolja. Érdemes megjegyeznünk a valószínűleg török jövevényszó helyes írásképét! Igen régi az első előfordulása: 1395. Az is lehet, hogy még előbbi: 1138.
Visszatérve a hibás írásképre; másik feltételezésem szerint a hirdető vagy/és a címfestő egyszerűen nem hitt a fülének. Kár! Kiejtésben ugyanis röviden, tehát helyesen hangoztatjuk a zöngétlen t-t (csatok). Más a helyzet akkor, ha eleve eltérünk a köznyelvi kiejtéstől, s a helytelen hangoztatás visz tévútra egy-egy szó leírásakor. Elég gyakran lehetünk fül- és szemtanúi például a szalag és a köpeny főneveink helytelen („szallag”, „köppeny”) ejtésének, írásának. Helyesen tehát röviden ejtjük és írjuk a szóbelső l és p hangot, illetve betűt: szalag, köpeny.
Pecznyik Ibolya, Kazinczy-díjas magyartanár
« vissza
Kapcsolódó cikkek:
|
Legolvasottabb cikkeink:
|
