Csőszkunyhótól a sárkányrepülőig

Az egyik gazda szerint, mire beérik a termés, addigra egyharmadát ellopják

2010. november 19.
Ma már nincsenek csőszök, helyettük mezőőrök vigyázzák a települések határát. Vagyis hogy ők se nagyon, mert hiába kerestük régió szerte a mezőőröket, majd’ minden településen azt a választ kaptuk, hogy településőröket alkalmaz az önkormányzat, mezőőröket nem. 


Eredményes kilenc esztendő.
Vecsésen hárman is őrzik a határt

Nagyon sokat javult a helyzet a város övező területen, mióta 2001 áprilisában fölállítottuk a mezőőri szolgálatot – mondta Böjte Gábor, a polgármesteri hivatal mezőgazdasági osztályának vezetője. – A három, közalkalmazottként dolgozó mezőőr összese 2900 hektár felügyeletét látja el. Az elmúlt közel egy évtizedben sikerült megtisztítani a határt, s bár még mindig vannak olyanok, akik oda hordják a szemetüket, a mezőőrök jelenléte a legtöbb illegális hulladéklerakót már elriasztja. Fizikailag is gátoljuk őket, mivel sok helyen a gazdálkodókkal közösen sorompókat helyeztünk ki a külterületi utakra, így csak azok mehetnek be oda gépjárművel, akiknek valóban dolguk akad arra. – Tavasszal és ősszel rendszerint megelőző jelleggel közös akciókat szervezünk a rendőrséggel és a polgárőrséggel – folytatta az osztályvezető. – A mostan időszakban főként a falopások jelentenek problémát a munkatársaimnak. Az ő munkájukat is dicséri, hogy sok bűncselekménytípus megszűnt már a határban, többek között a lopott autók szétbontása is.
PJ


Nincs mire vigyázni a határban? – tettük fel a kérdést, hiszen olyan hírek is eljutottak hozzánk, melyek szerint Gombán szinte egy egész erdő tűnt el egyik napról a másikra, Pilisen pedig garantáltan mások szüretelik a gyümölcsöst, szedik a krumplit, mint akiket a termés jog szerint megilletne. Mégis: a gazdák nem áldoznak arra, hogy mezőőröket felfogadjanak, a kisebb önkormányzatoknak pedig többnyire nem futja rá.
 Monoron az idén tízéves az önkormányzat által fenntarott mezőőri szolgálat. Amúgy a határt vigyázó intézmény sokkal régebbi, hiszen a tán százéves, vagy annál is öregebb csőszház bizonyságul még mindig áll a Strázsahegyen. Habár már nem sokáig. Amint láthattuk, rendesen megrogyott, de még mindig van lakója. Nem a csőszök leszármazottja, hanem egy magányos nő, akinek szociálisan rászorulóként utalta ki a hivatal.

A túlélésre játszanak, bármilyen áron

Az igazsághoz tartozik az is, hogy ennél a matuzsálemi korú csőszkunyhónál út közben sokkal rosszabb állapotú tanyákat, pincekamrákat is látunk, tető nélkül, kidőlt oldalfallal – s azokban ugyancsak emberek élnek.
 Ők többnyire a mezőőrök újra meg újra visszatérő „ügyfelei” – tudtuk meg Veres Andrástól, aki a Strázsahegyi Polgárőr Egyesületnek is elnöke. A hegyen és a határban élők közül azok, akik mostanában veszítették el korábbi egzisztenciájukat – biztosnak vélt munkahe lyük megszűnt, banki tartozásuk miatt az otthonuktól is megválni kényszerültek, s nem maradt más, mint lakhatásul egy zártkerti épület, vagy egy tanya – még igyekeznek megkapaszkodni. Nem lopni járnak, hanem munka után. A generációk óta mély szegényégben élők már csak a túlélésre játszanak. Bármilyen áron.

Isaszegről is ide járnak lopni

Az utazó bűnözők sem mennek éppen ritkaságszámba. A monorierdő felé eső részen egy alkalommal „favágók” hattagú csoportját kellett Veres Andrásnak sakkban tartania, amíg a rendőrök megérkeztek. A Péteri felőli krumpliföldekre pedig Isaszegről jöttek teherautóval, hogy a termést felpakolják. 
 Nekik sem sikerült, mint ahogyan az utóbbi években egyre kevesebbeknek, így azután ritkul a próbálkozók száma is. Hogy a hegyen és a határban szinte nagyobb a közbiztonság mostanában, mint a város belterületén, az pedig annak köszönhető, hogy a hegy körzeti megbízottja, a polgárőrök, de még a vadászok is együttműködnek a mezőőrökkel. 
 Mindezeket aközben tudjuk meg Veres Andrástól, míg a terepjáró végigjárja velünk a határ hegyeit-völgyeit, ide értve a jobb sorsra érdemes forrásvölgyet is, amely páratlanul szép kirándulóhely lehetne. Talán lesz is: a polgárőrök tervezik a rendbetételét, s egy ide vezető, járható utat is szeretnének kialakítani.

Állandóan csörög a telefon

Veres András mobiltelefonja szinte folyamatos üzemmódban van. Hol a rendőrök keresik, akik egy nyárfásban favágáson értek egy társaságot, hol neki kell sürgősen elintézni valami halaszthatatlant. Halkan meg jegyzem: mit nem adott volna egy hajdani csősz egy telefonért és egy autóért, ezzel szemben neki csak kunyhó jutott, mire a mezőőr felnevet:
 – Én meg mit nem adnék néha, ha telefon nélkül telne egy napom! De mindenkinek ismernie kell a számomat, hívnak is szorgalmasan. Esetleg valaki négyszer egymás után amiatt, mert „gyanús rendszámú” autót látott a pincéje mellett elhaladni…
 Többször megállunk, e lő ször egy feltűnően csúnyán betakarított kukoricaföldnél, amelynek közepén böngészőket látunk jókora zsákokkal araszolni. Mint kiderül: maga a tulajdonos böngészi át a letarolt kukoricását, s mivel szeret beszélgetni – csak épp a nevét nem árulja el – hosszasan társalgunk a bérmunkára igénybe vehető kombájnosokról, akiknek némelyike pocsék munkát végez, mint ez is itt, a kukoricásban. A gazda felvilágosít arról is, hogy hiába dolgozik a gazdálkodó tizennyolc órákat naponta - télen sem tartva pihenőt, hiszen akkor javítja a gépeit – épp csak megél a munkájából. A mezőőr pedig hiába igyekszik, nem képes megakadályozni, hogy mire beérik a termés, addigra egyharmadát ellopják. Veres András tapasztalatai mást mutatnak, bár, mint mondja, az idén először már az is megesett, hogy zölden lopták a kukoricát. Nem eladni. Vacsorára.
 Miközben eszmét cserélünk, a túloldalon egy asszony biciklire pattan, a kormányon egy szatyornyi böngészett kukoricával. Lopás ez is, hiszen magántulajdonból szedegette össze, de Veres András megadóan legyint: 
 – Az ilyeneket néha elnézem…
 Megkönnyebbülten felsóhajtok, bár némiképp szégyenkezve is, hiszen nem az én kukoricámról van szó.
 Nem sokkal később elhaladunk egy nemzetiszínekkel kidekorált külterületi bolt előtt, amelynek tulajdonosa elkezdte felvásárolni a környékbeli, olcsó viskókat, pincekamrákat, s sorban bérbe adja őket olyanoknak, akiknek nincs fedél a fejük felett. Akad, aki húszezret fizet egy minden komfortot nélkülöző vityillóért, ahová illegálisan vételezi az áramot, ha világítani akar. Minderről rövidesen feljegyzés készül, bár az üzletember arra hivatkozik, hogy neki is nehéz a megélhetés, valamivel muszáj kiegészítenie a csekély jövedelmét.
 – Hát persze – mondja erre a mezőőr, aki viszont olyan busásan meg van fizetve, hogy félállásban men tőzik.
 Koblencz Zsuzsa

Címkék: mezőőr lopás

« vissza

Hozzászólások (0 db)

Új hozzászólás
Új hozzászólás írásához kérjük lépjen be, vagy regisztráljon!


Jelszóemlékeztető
Regisztráció