cukisitunk

Depi, öngyi, öri hari

2009. október 6.

Mindezek csak megerősítették nyelvünk ama képességét, melyről Sir John Bowring így írt az 1830-ban megjelenő kötetének előszavában: „A magyar nyelv önmagában következetesen és szilárdan fejlődött nyelv, amelyben logika van, sőt matézis is. … A magyar nyelv egyetlen darabból álló terméskő, amelyen az idők viharai karcolást sem ejtettek.”

Ha az idők nem, a 21. század „nyelvújítói” annál inkább. Ők ugyanis – Kazinczyék példáján felbuzdulva – átestek a ló másik oldalára. Túlzásba viszik a rövidítés módszerét. A szerintem még mindig udvariatlan köszönések (Jó napot, viszlát, viszhall stb.) közül a viszlát pl. – az egyik nyelvtankönyvben – már szóösszevonásként szerepel a rövidítések közt. Tehát elfogadott köznyelvi norma. Pedig mennyivel udvariasabb így: viszontlátásra! Ám ami még ennél is jobban bántja a fülemet és a nyelvérzékemet, arra hosszan sorolhatnám a példákat. Csak néhány: kovi ubi, éri pari, nari, foki, zsömi, depi, öngyi, öri hari stb. Micsoda szörnyűségek, édibédi cukiságok! Rövidítünk és cukisítunk. Kell ez nekünk?

Mit szólnak mindehhez a jelen „ortológusai”? Magamat is közéjük sorolván erősen tiltakozom. Nyelvművelőként és közemberként egyaránt a hagyományos kovászos uborka, érett paradicsom, narancs, fokhagyma, zsömle, depressziós, öngyilkos, örök harag, édes cukor kifejezésekre szavazok. S tudom, nem vagyok ebben a „harcban” egyedül. Szeretném, ha sokan csatlakoznának még nemzetfenntartó erőnk, édes anyanyelvünk szépségének megőrzéséhez. Jókai Anna gondolatát szem előtt tartva: „Az ország nyelve által munkálkodik; a harang is csak addig harang, amíg a nyelvét el nem veszti.”

A 250 éve született Kazinczy Ferencre és máig ható mozgalmára emlékezve. Azzal például, hogy olvasunk tőle: verseket, leveleket. Olvasunk róla: küzdelmes életéről, korszakos jelentőségű munkásságáról, hazaszeretetéről. (Az emlékév tiszteletére a Kazinczy Ferenc Társaság kiadta Fried István, a jeles irodalomtörténész „Aki napjait a szépnek szentelé…” című könyvét. Érdemes belelapozni.) Vagy elmegyünk Pesten a Petőfi Irodalmi Múzeumba (PIM) megtekinteni a három teremben elkészített kiállítást, mely elénk tárja a mester egész életművét – a művészetekhez fűződő szoros kapcsolatára építve. Címe: A Szép és a Jó. Ez ugyanis a széphalmi vezér esztétikai törekvésének két kulcsszava. „…ha valahol a Jó gyökeret vert, ott mindig a Szép készítette az utat” – vallotta.