Egy motoros kálváriája

2015. február 6.
Egy szegedi férfi alaposan pórul járt, mikor egy monori használtautó-kereskedésben vásárolt motorkerékpárt. Esetével azért fordult a nyilvánossághoz, hogy mások okuljanak a történtekből.

Használt termék vásárlása esetén számos dologra kell figyelnie a vevőnek, ha a számára új szerzeményben örömét szeretné lelni bánat helyett. Különösen igaz ez, ha a kiszemelt áru nagyobb értéket képvisel. Egy pár száz vagy ezer forint értékű elbukott vásárláson még csak-csak túl teszi magát az ember – persze az sem örömteli érzés –, ellenben több százezer forintot kidobni az ablakon, mert a pénzünkért végül nem azt kaptuk, amire számítottunk, dühítő és elkeserítő lehet. A tanácstalanság és tehetetlenség keserűségét tapasztalhatta meg az a szegedi fiatalember is, aki Monorra utazott, hogy megvásároljon egy Suzuki TL 1000 S motorkerékpárt, melyben évek óta dédelgetett álma öltött testet. Az csak a vásárlás utáni napokban derült ki, hogy az álom végül rémálommá válik.
Róbert 25 éves, nem dúsgazdag, egyszerű fizetésből él mint a többség. Hosszú ideig gyűjtögette a pénzét, mire összejött az áhított sportmotorra való. Boldog volt, mikor tavaly júniusban az internetes hirdetések között meglelte a járművet. A reggeli órákban talált rá a motorkerékpárra, amelyet egy monori használtautó-kereskedés bocsátott áruba. Azonnal lecsapott a kétkerekűre, néhány óra múlva már a kereskedésben volt, zsebében a teljes vételárral, 500 ezer forinttal. A járművet kipróbálta és miután mindent rendben talált, aláírta az adásvételi szerződést, kifizette az összeget, dél körül pedig már a motor nyergében ülve hajtott Szeged felé, mint a jármű újdonsült, boldog tulajdonosa. A gondok ezután következtek.
Róbert biztosítást kötött, megcsináltatta az eredetvizsgát, majd a szegedi okmányirodában szerette volna a nevére íratni a motort, amely akkor még az előző tulajdonos nevén szerepelt. Az adásvételi szerződés ennek ellenére a monori kereskedés és a szegedi férfi között jött létre. Róbert nevére kettős átírással kerülhetett volna a jármű: az előző tulajdonosról a kereskedésre majd az ő nevére írták volna, az adásvételi szerződések alapján. Erre azonban már nem került sor, az okmányirodában jött a nem várt hidegzuhany: a motor végrehajtás alatt áll, az átírás addig nem lehetséges, míg a tartozást nem rendezik.


Róbert motorját a vásárlás óta már a forgalomból is kivonták
A szegedi férfi értesítette a kereskedést a történtekről, ahol próbálták megnyugtatni, és jelezték, intézkednek az ügyben. Talán egy parkolási bírság miatt kerülhetett végrehajtás alá a jármű – mondták.
Az ígérettel ellentétben a kereskedés később nem kereste Róbertet, így neki kellett kézbe vennie az ügyet. Ügyvédi segítséggel kiderült: talán más állhat a végrehajtás hátterében, mert a járművet több mint kétmillió forinttal terhelték meg. Róbert ennyi pénzt nem tudott és nem is akart kifizetni a félmillió forint értékű motorkerékpárért, ezért úgy döntött, hogy visszaadja a motort a kereskedésnek, a pénzét pedig visszakéri.
A vállalkozás munkatársai hallva Róbert elképzelését már nem voltak olyan segítőkészek, mint korábban. Kijelentették: nem kívánják visszafizetni az 500 ezer forintot, hiszen nem ellenségei saját pénztárcájuknak, a végrehajtásról pedig nem tudtak, jóhiszeműen jártak el az eladás során. Róbert hat hónapig próbálta visszacsinálni az üzletet, eredménytelenül. Végső elkeseredésében fordult szerkesztőségünkhöz, abban bíz­va, hogy a története talán tanulság lehet mások számára.
Január 21-én személyesen mentünk el a monori kereskedésbe, ahol készséggel állt rendelkezésünkre a vállalkozás képviselője. Aki nekünk is azt mondta, bár nagyon sajnálják a történteket, de a pénzt nem kívánják visszafizetni. Nem tudták, hogy a motor végrehajtás alatt áll, mert nem íratták azonnal a saját nevükre. Két napja volt a kereskedésben, mikor Róbert jelentkezett érte, ezért fordulhatott elő, hogy a végrehajtásról sem volt tudomásuk – mondták. Azt is elárulták, ha akkor derül ki, hogy a jármű végrehajtás alatt áll, mikor még a birtokukban volt, végszükség esetén biztosan beperelték volna az előző tulajdonost.
A kereskedőt az elhangzott érvek nem mentik fel a felelősség alól. Az adásvétel a kereskedés és Róbert között jött létre, a vásárló pedig az eladóval szemben érvényesítheti szavatossági jogait. Használtautó-kereskedők egybehangzó állítása szerint a vállalkozónak vissza kell térítenie a szegedi férfi pénzét.
A személyes látogatásunkat követő napon megcsörrent Róbert telefonja. A vonal túlsó végén a monori kereskedés kollégája jelentkezett. Ajánlatot tett: 350 ezer forintért hajlandók visszavásárolni a motorkerékpárt. Az eset rendezése elől eddig elzárkózó vállalkozó talán jobb belátásra tért. Róbert ugyan kevesellte az összeget, de legalább a remény megcsillant, hogy a fél éve húzódó kálvária talán egyszer mégis véget ér. Reméljük, lapunk megjelenéséig a feleknek sikerül tisztázni az ügyet.

Varga Norbert


Címkék: motor vásárlás autókereskedés használt cikk forgalom motorkerékpár

« vissza

Hozzászólások (0 db)

Új hozzászólás
Új hozzászólás írásához kérjük lépjen be, vagy regisztráljon!


Jelszóemlékeztető
Regisztráció