Éji bogár

2013. július 23.
Ha így folytatjuk lassan, de biztosan elidegenedünk a természettől is... 

„Este van, este van: kiki nyúgalomba!/ Feketén bólingat az eperfa lombja,/
Zúg az éji bogár, nekimegy a falnak,/Nagyot koppan akkor, azután elhallgat./
Mintha lába kelne valamennyi rögnek,/Lomha földi békák szanaszét görögnek,/
Csapong a denevér az ereszt sodorván,/Rikoltoz a bagoly csonka, régi tornyán.”
(Arany János: Családi kör, 1851)
 
Dédi elérzékenyülve nézett végig a tűz körül, farönkökön üldögélő családján. Szalonnát sütöttek, opálos füstcsíkok és láthatatlan illatok tekergőztek körülöttük.
- Olyan fáradt vagyok, hogy itt mindjárt ülve elalszom – szólalt meg a fia, aki hajnalban kelt, hogy kocsiba terelje a pereputtyot, s hazahozza a dédihez. Felváltva töltötték a nyári szabadságot a faluvégi kis házban, ahová a városokból – sokfelé szóródott szét a család - mindig megilletődötten érkeztek, mintha visszautaztak volna egy olyan csöndes, háboríthatatlan múltba, amilyen talán soha nem is létezett.
Egyszerre legalább hatan kvártélyozták be magukat dédihez, most is négy felnőtt és három iskolás gyerek forgatta a nyársat a parázs fölött, s pislogott a hosszú nap fáradságától egyre laposabbakat, amíg az egyik nagypapa ki nem adta az utasítást a takarodóra.
- Föl kéne már tenni az ablakra egy szúnyoghálót! – csapkodta a karjára telepedett vérszívót a nagymamák egyike, a másik viszont a szomszéd szobában kifogásolta az öreg matrac állapotát, felpanaszolva, mennyire fájt tőle a dereka már tavaly is. Az unokák a felfújható matracokon elégedetten ugrándoztak, míg egyikük fel nem sikoltott. Mint kiderült, egy rémült béka igyekezett menekülni a kockás takaró redői közül, ahová valahogy az udvarról az egész nap tárva-nyitva hagyott ajtón át bekeveredett. A kislány remegni kezdett az undortól, az anyja ágyára kuporodva jelentette ki: ha a békát el is távolítják, ő ebben a szobában nem alszik, mert hátha van itt még egy béka, amitől ő, ha álmában rá találna ugorni, egészen biztosan rosszul lesz.
Átrendezték tehát az alvóhelyek rendjét: a nagyapa leköltözött a kislány matracára, a mama a papa helyére, az ő ágyára átjött a szomszédból egy fiúunoka, akinek heverőjére telepedhetett a békától megriadt leányka. Le lehetett oltani a villanyt, s a legelpilledtebb családtagok már épp fújni kezdték a Móra Ferenc által réges-rég megénekelt álomnótát, amikor az egyik sarokban felberregett egy helikopter, és megindult az alvók felé. Akik természetesen egy emberként ugrottak talpra, s gyújtottak ismét villanyt. A helikopter – amiről ekkor kiderült, hogy egy jól megtermett, zöld sáska – egyenesen nekirepült a lámpabúrának, majd onnan ájultan pottyant az egyik nagymama nyakába. Aki erre vadul csapkodni, majd ezzel egy időben sírni kezdett.
A nagyapák a katonaviselt férfiak magabiztosságával színre lépve intézkedtek: a sáskát eltakarították, majd megszavaztatták a jelenlévőkkel, hogy a váratlan helyzetek elkerülése végett becsukják-e az ablakot. A család nagy többséggel az ablak nyitva tartása mellett döntött, lévén, hogy nagyon meleg volt aznap éjjel, majd megcsendesedve újfent nyugovóra tért.
Éjjel fél kettő lehetett, amikor ismét helikopter vad berregése verte fel a szobát. A félelmetes zajt egy cserebogár, egy különösen megtermett aratóbogár produkálta, amit takarókkal és párnák csapkodásával kergettek egyre hisztérikusabban, miközben az egyik unoka azt kiáltozta, ekkora bogarat még életében nem látott, ez mutáns cserebogár, egész biztosan Csernobil környékéről került ide.
A dédi ezalatt a nyáron megszokott nyitott ablakánál édesdeden aludt, és reggelre kelve egy szót sem értett abból, amit a kialvatlan családtagok egymást túlkiabálva békákról, sáskákról és bogarakról beszéltek. 
Pedig a denevérek és a baglyok aznap éjjel még csak elő se jöttek...

Koblencz Zsuzsa
Címkék: család vidék város gyerekek nagyszülők éjszaka bogár béka kígyó szúnyog

« vissza

Hozzászólások (0 db)

Új hozzászólás
Új hozzászólás írásához kérjük lépjen be, vagy regisztráljon!


Jelszóemlékeztető
Regisztráció