Elárult szövetségeseink

Egyes macskafajták már nem képesek ember nélkül élni

2008. szeptember 15.
A természetben nem lenne esélyük a túlélésre, de mi még tovább is tenyésztjük őket. Így jönnek létre a teljesen életképtelen macskafajták.

Van még mit tanulnunk állatvédelemből



A holland parlament  már 2003-ban elfogadott egy új törvényt az állatok jogainak védelmében. Ennek értelmében nem tenyészthetők azok a macskafajták, amelyek egyediségét genetikai betegségek okozzák (modern perzsa, szfinx, török angóra, skót lógófülű, japán csonkafarkú).
    Hasonló szabályozás Németországban már érvénybe lépett, és várható, hogy az említett elvek hamarosan a hazai állatvédelmi törvényben is megjelennek.




Az emberiség történetének egyik legfiatalabb háziállata a macska. Akkor domesztikálták, amikor elődeink rátértek a földművelésre, és az elszaporodó egerek és patkányok a megtermelt gabonakészleteikre veszélyt jelentettek. A ma ismert legősibb macskaábrázolások, az Anatóliai-Fennsíkon található Hacilarból, a Kr. e. VI. évezredből származnak. A mai házimacska (Felis catus) több tulajdonságában jelentősen különbözik ősétől, ami egyes vélemények szerint az Afrikában honos núbiai, vagy kaffermacska (Felis ocreata), mások szerint a vadmacska (Felis silvestris) volt. A házimacska alapvető jelleméből és a rövidebb háziasítási időszakból adódóan a faj napjainkig megtartotta sajátos „öntörvényű” jellemét. A kutyával ellentétben inkább mellé-, mint alárendelt szerepet tölt be az emberrel való kapcsolatában. Ezt bizonyítja az is, hogy az elkóborolt, elvadult házimacskák kitűnően visszailleszkednek a természetbe. Nem ritkán a hazánkban is honos európai vadmacskával párosodva szaporodásra képes utódokat hoznak létre.

Tenyésztés vagy enyésztés

Mi, emberek azonban nem értük be ennyivel. A macska jórészt elvesztette eredeti feladatát az ember mellett. Ahogy társállattá lett, úgy kerültek elő az érdekes szőr és színváltozatok, valamint egyéb olyan tulajdonságok, amelyek az életképességre már hátrányos terheltséget is felszínre hoztak. A természetben ezeknek az új változatoknak semmi esélye sem lenne a túlélésre, de az ember gondoskodását élvezve életben maradhatnak. Továbbtenyésztésükkel pedig még elképesztőbb fajták hozhatók létre. Így tehát két lehetőség áll a jelenkor tenyésztőinek rendelkezésére. Egyrészt az új fajták létrehozása, ami a véletlenül felbukkanó új változatok valamilyen szempontból érdekes tulajdonságainak megtartását jelenti. A leggyakrabban úgy, hogy azoknál szoros rokontenyésztést alkalmazva, saját szüleikkel pároztatva, az utódokban felerősítik és megtartják a megváltozott tulajdonságot. A másik út a már létrejött fajták fajtastandard szerinti tenyésztése úgy, hogy azok a legjobban megközelítsék az abban leírtakat.

Újkori pamut-mamutok

Az együttélés évszázadaiban lelkes macskabarátok változatok százait hozták létre, és néha nem riadtak vissza az állatok olyan jelentős eltorzításától amilyenné mára a perzsamacska lett. E fajta esetében az erős szelekciós tenyésztés miatt a fogazat annyira deformálódott, hogy az állat már nem képes megragadni zsákmányát. Az álkapocs rendellenes záródása miatt a nyelv hegye folyamatosan kilóg a szájából. A rövid könnycsatornák miatt a perzsamacskák szeme folyamatosan könnyezik. Mivel a könny nem tud természetes úton eltávozni, ezért állandó gondozás nélkül szemük körül kóros elváltozások alakulhatnak ki. A perzsamacskák esetén nem csak az állkapocs, de az egész koponya deformálódott. Az ebből adódó légzési nehézségek az állat egész életét végigkísérik, jelentősen rontva általános közérzetét és egészségi állapotát. A fajta sajátos tulajdonsága, hogy a fehér szőrszínű, kék szemű példányok általában mindkét, míg a felemás szeműek a kék szem oldali fülükre süketek.



Ember alkotta tekintet.
Tükörbe nézünk?


A kopaszság ára

Más fajták létrejöttét nem a tudatos szelekció, hanem véletlenül bekövetkező génmutáció segítette. A kanadai Ontarióban 1966-ban született egy fekete-fehér, de ugyanakkor szőrtelen kiscica, aki egy új fajta – a szfinxmacska – őse lett. A szfinx szőrtelenségét egy lappangó, receszív gén okozza. Emiatt a hatékony tenyésztés feltétele, hogy a szőrtelen egyedeket egymással pároztassák, hogy az utódok szüleikhez hasonlóan kopaszok, „gumibőrűek” legyenek. A kölykök egyébként sűrű bundával születnek, de az a folyamatos vedlésük és növekedésük során egyre rövidebbé válik. Mivel bőrüket semmi nem védi, ezért felettébb érzékenyek a hidegre, így télen a lakásból kikerült – például állatorvoshoz szállított – cicákat gazdáiknak gondosan fel kell öltöztetniük. A világos, pigmenthiányos egyedek ráadásul nyáron a nap ultraibolya sugárzására is érzékenyek, könnyen leéghetnek. Az említett két macskafajta mellett több, kevésbé különleges változat is létezik, melyek bár életképesebbek az előzőeknél, mégis az emberi elme torzultságát tükrözik. Ilyen példáula skót lógófülű, az amerikai görbefülű, vagy a japán csonkafarkú macska.
Szekerka János



Címkék: macska állatok

« vissza

Hozzászólások (0 db)

Új hozzászólás
Új hozzászólás írásához kérjük lépjen be, vagy regisztráljon!


Jelszóemlékeztető
Regisztráció