Elismert örökzöldek Péteriben

Az utóbbi években a települések terei, főutcái látványosan megszépültek

2010. július 12.
A legkisebb falu is áldoz a virágosításra, s általában közhasznú munkások szorgoskodása révén lesz kellemesebbé, hangulatosabbá egy-egy településrész.

A közterületek egyre szebben, az azonban nem nevezhető általánosnak, hogy ilyentájt minden porta lakója azonnali és sürgető belső késztetést érez az előkertje és a háza előtti terület megszépítésére.
 

A szépségnek ára van – de megéri! Ez a péteri előkert is bizonyítja

Az önkormányzatok és a faluszépítő egyesületek változatos ötletekkel próbálnak ezen segíteni. Akad, ahol értékesebb kerti szerszámokat – például fűnyírót – ígérnek a virágosítási verseny győztesének, másutt kis táblácskákat tehetnek a kerítésük vagy a házuk falára a faluszépítési vetélkedő helyezettjei. Gombán a Tiszta udvar, rendes ház akcióval próbálkoztak, Péteriben tavaly a Szebb, virágosabb Péteriért vetélkedővel.
 

A szépség ára

Mi ezúttal Péteribe látogattunk el, hogy megtudjuk: volt-e a tavalyi vetélkedő hivatalos elismerésének – a polgármester által átadott díszes táblácskáknak – ösztönző hatása a helyiekre? A főút és a közterek nagyon szépek, szemgyönyörködtető látvány a sok virágoszlop. De több lett-e a portákon belül és kívül a virág, nagyobb a rend, tisztább az árok, kevesebb a gyom?
A tavalyi győztes, Feketéné Erdei Ildikó a családjával a Tövis utca utolsó házában lakik. Csupa szép, új épület áll ebben az utcában, de a Szebb, virágosabb Péteriért verseny első helyezettjének portáját el se lehetne téveszteni – lévén, hogy csupán ennek utcafrontjára ültettek növényeket. Méghozzá nem is akármilyeneket. Drága örökzöldekkel szépítette a lakóháza közvetlen környékét a ház úrnője, aki, miközben rámutat egy-egy cserjére, fácskára, azt is megmondja, mennyibe került. „Ez tizenhétezerbe, azoknak a tujáknak ott ugyancsak több ezer forint volt darabja…”
Ha összeadjuk, százezer forintnál is több a Feketéék háza előtti növények értéke. Hogy ezt a szomszédok nem utánozzák – még ha ők is az örökzöldimádók közé tartoznának is – meg tudom érteni. Ha jól meggondolom, még azt is, hogy ehelyett nem akartak valami más, olcsóbb szépet – tamariszkusz sövényt, netán színes liliomokat – telepíteni. Rossz idők járnak a többnyire bankkölcsönökből épített új házak lakóira mostanában. Kisebb gondjuk is nagyobb a virágosításnál.
Feketéné Erdei Ildikó is kesereg: bár nagyon szeretnek Péteriben élni, vállalkozásuk nem éppen sikeres, a környéken nemigen találni munkát, aki boldogulni szeretne, nem szakadhat el a nagyvárostól, hiába érzi magát jobban vidéken…
Tényleg, a tábla! – jut eszébe – a tábla, hogy övék a faluban az ingatlan előtti legszebb közterület! Eddig valahogy nem került ki, de most már talál neki helyet.
 

Eltűnt a kispad

A különdíjat elnyert portát a Széchenyi utcában keressük, s nem lepődünk meg, hogy éppen ott, hiszen a péteri Széchenyi utcáról eddig is csak jókat hallottunk. Ott van – pontosabban csak volt, mert már nem találjuk – az a kispad, amiből annakidején minden kerítés mellett akadt egy-egy. Azokra lehetett esténként kiülni, elnézegetni, kik jönnek-mennek errefelé, eldiskurálni egymással. Az ilyen kispadok már mindenhonnan kivesztek, a Széchenyi utcában azonban sokáig megőrizték a falusi közösségeknek ezt a sajátos utcabútorát.
De kiderül, hogy tavaly már a Széchenyi utca bálját sem rendezték meg. Nem állítottak sátrat, nem raktak tüzet a bogrács alá, nem szólt zene, nem forgatta meg a szomszéd a szomszédasszonyt. Már erre sem futotta az egyre kevesebb pénzből, a szakács pedig, aki nagy tehetséggel és örömmel főzött ilyenkor mindig az utcabeliekre, eldobta magától az életét …
Így többé már semmi nem lehet a régi a Széchenyi utcában.
Ahol különben látunk szép utcafrontokat: itt len kéklik az árokparton, amott valami ismeretlen, fehér virág. A legtöbb helyen azonban semmi nem díszíti a porták elejét. Igaz, gaz sincs. De nem találjuk otthon a különdíjast, Tari Jánosnét, csak a kerítésen keresztül nézegethetjük a szépen ápolt rózsabokrait.
 

A szépség belülről fakad

Viszont sré-vizaví kaput nyit nekünk Hrutka Ferencné Irénke, akinek az utcán is, a kertjében is olyan szépséges növényekkel találkozunk, hogy nem győzünk irigykedni. Az illatos zanót bordó csokraiban gyönyörködünk, egy klemátiszbokor bomló virágainak lilájában, örökzöldekben, sárga és fehér, miniatűr virágszőnyegekben.
Hrutkáné meglepve hallja, hogy tavaly volt ilyen vetélkedő a faluban. Nem tudott róla, a különdíjas szomszéd sem büszkélkedett vele. Úgy véli, nem is vetélkedőkön múlik egy település szépsége. Belülről kell annak jönnie, lakóinak a szépre való, természetes igényéből.
Arra azért Hrutkáné is büszke, hogy a Táncsics utcában lakó fia portája még az övénél is szebb, virágosabb, Üllőn élő másik fiáé ugyancsak.
De arra lenne a legbüszkébb, ha Péteri elmondhatná magáról, hogy egyik közterülete, ingatlan előtti portarésze szebb, mint a másik, és lehetetlenség lenne kiválasztani közülük bármiféle győztest.
 
Koblencz Zsuzsa
Címkék: növények

« vissza

Hozzászólások (0 db)

Új hozzászólás
Új hozzászólás írásához kérjük lépjen be, vagy regisztráljon!


Jelszóemlékeztető
Regisztráció