Elment a monori „csodagyerek”

2011. március 2.
Amikor szomorú vagy, ezt hallgasd majd! – mondta édesapjának ifj. Pleszkán Frigyes, amikor átnyújtotta neki Ujjlenyomatok című első cd-jét. Sajnos fájdalmas aktualitása lett ennek a mondatnak, amikor a világhírű monori dzsessz-zongorista idén február 5-én tragikus hirtelenséggel elhunyt.

Pleszkán Frigyes, apja játékát figyelve, nyolcéves korában kezdett zongorázni, tízévesen örökre elraktározta agyában, szívében, ujjaiban a legnagyobb példakép, Oscar Petterson virtuóz előadásmódját, két év múlva pedig már nyilvános dzsessz-koncertet adott. Nem véletlenül figyelt fel rá Gonda János (a dzsessz akkori legjelesebb magyar szaktekintélye), és vállalta vendégnövendékének, induló dzsessz tanszakán. „Egy 15 éves monori gimnazista,” – nyilatkozta róla – „aki zongorán valami egészen páratlan tehetséget árult el. Szorgalma, a műfaj iránti alázata és a játékban megnyilvánuló, belső parancsnak engedelmeskedő fegyelme egyaránt ritkaságszámba megy. Széles spektrumon zongorázik. Mindenre fogékony és mindenben otthonos. Abszolút hallása van. Zenei memóriája kitűnő. Technikailag megoldhatatlan feladatot jóformán nem ismer.”
    És mindezt a tanítvány igazolta is mesterének. 1976-ban már az Erkel Színház közönsége ünnepelte, illetve Európa egyik legrangosabb dzsesszfesztiválján – Poriban – nevezték el „csodagyerek”-nek. A következő évben pedig megnyerte a Magyar Televízió „Ki Mit Tud?” vetélkedőjének szólóhangszer kategóriáját. Utána sajtó különdíjat kapott Lengyelországban is.
    Volt zenekari tag, de sok sikert aratott saját triójával is. Volt közös lemeze mesterével, és sorra jelentek meg önálló lemezei saját szerzeményeivel. Nemcsak a hazai rádiókban és tévékben, de külföldön is – talán még jobban – elismerték. Nyugat-Európa és az utóbbi időben főleg Svájc leghíresebb dzsesszklubjaiban játszott, ahová elzarándokoltak a világ számos pontjáról a műfaj szerelmesei.
    2009 júliusában egykori első zongoratanárnőjének 90. születésnapját köszöntötte nagy sikerű koncertjével, a monori Vigadóban. Neki, dr. Péterffy Gusztávnénak (Mária néninek) köszönhette – a valószínűleg apjától örökölt improvizációs készség mellett – a klasszikusok fegyelmezett megtanulását. Ő maga akkor éppen 50 éves volt, amely alkalomból a zenei szaksajtó „a legvirtuózabb magyar dzsessz-zongorista”-ként méltatta. Ha sokszínűségéről kérdezték, már gyermekként azt mondta: „Saját stílusom keresem, és minden új irányzatot kipróbálva szeretném kialakítani”. Hangversenyein klasszikus darabokat és parafrázisokat, népdalimprovizációkat is hallhattunk tőle.
    Varázslatosan fürge ujjai 2010. január 17-én érintették utoljára Vigadónk zongorájának billentyűit. Édesanyja halálakor, annak emlékére is. Azt mondta, többször szeretne hazajönni. Egy hete érkezett akkor is vissza Svájcból, amikor megtudtuk a Budapesten bekövetkezett tragédiát. Pedig nem sokkal előtte még filmhez alkotott kísérőzenét Zürichben, és elkészült az a portréfilm is róla, aminek részletét dr. Péterffy András és segítői a monori koncertjén is forgatták.
    Az interneten először csak szűkszavú közlés jelent meg: „Pleszkán Frigyes zongorakoncertje 2011. február 12-én a Magyar Rádió Márványtermében elmarad!” És még mennyi más is, ami lehetett volna…
    De zenei „ujjlenyomatai” megmaradnak, nálunk és külföldön egyaránt. Üstökösként induló dzsessz-zongoraművészünk állócsillag marad.
B.G.
Címkék: Pleszkán Frigyes zene

« vissza

Hozzászólások (0 db)

Új hozzászólás
Új hozzászólás írásához kérjük lépjen be, vagy regisztráljon!


Jelszóemlékeztető
Regisztráció