Emlékezés a meg nem születettekre

2010. augusztus 16.
Péteri evangélikus temetőjében olyan magzatok tiszteletére avattak emlékművet, akik számára nem tárulhatott ki a világ, mert már az édesanyjuk méhében halálra voltak ítélve. Az emlékhely kialakítása teljes egészében egyéni kezdeményezés, melyet közel félszáz helyi lakos támogatott anyagiakkal vagy kétkezi munkával. A szükséges területet az evangélikus egyház szintén ingyen bocsátotta a létrehozók rendelkezésére.

Petőné Vizi Valéria, az emlékhely kialakításának kezdeményezője legfőképpen azon édesanyák számára szeretett volna lelki segítséget nyújtani, akik kénytelenek voltak átélni várt magzatuk elvetélését, vagy gyermekük halálával járó korai megszülését. Mindez idáig ugyanis nem volt egy olyan hely, ahol az anyák gyertyát gyújthattak elveszített magzatuk emlékére. Pedig a gyertyagyújtás vagy egy szál virág elhelyezése a temetőben segíthet megfogalmazni az elmondhatatlant, feldolgozni a mély fájdalmat.
– Az országban két helyről tudok, ahol ilyen jellegű emlékművet állítottak – mondta el kérdésünkre Petőné Vizi Valéria, aki egyébként önkormányzati képviselő is. – A mi településünkön is számos olyan asszony él, akik átélték ezt a hatalmas fájdalmat. Mindenki pozitívan fogadta a kezdeményezést, de azt, hogy egy ilyen emlékmű mekkora lelki szükséglet, azt nem az avató ünnepségen megjelentek száma bizonyítja, hanem az, hogy halottak napján hány mécses fogja megvilágítani a sírkövet.
– Egy születendő gyermek korai elvesztésekor nincs gyászév, nincs fekete ruha, nincs sírhely. Pedig az emlékezés része a gyó­gyulási folyamatnak – mondta el avató beszédében Vizi Valéria. – Kell egy hely, ahol csak rájuk emlékezhetünk, ahol megbékélésre, enyhülésre lelhetünk. Most már a péteri temetőben is van erre lehetőség.
 
N.R. 


« vissza

Hozzászólások (0 db)

Új hozzászólás
Új hozzászólás írásához kérjük lépjen be, vagy regisztráljon!


Jelszóemlékeztető
Regisztráció