Emlékkiállítás

2011. június 1.
Két évvel halála után családja, barátai és ismerősei emlékkiállítást rendeztek Darázsi Erzsébetnek május 2-án a Vigadó dísztermében.

– Darázsi Erzsébet Monor egyik kiemelkedő és szenvedélyes lokálpatriótája volt – mondta beszédében Ölvedi Krisztina. – Hatvanévesen hunyt el, de haláláig még nagy betegen is fáradhatatlanul dolgozott. Nyomdájában sok-sok könyv, verseskötet, helytörténeti kiadvány, prospektus, meghívókártya, névjegykártya és reklámanyag született. Ő nyomtatta sokáig a Monori Strázsát is, de egy tíz évig létező saját újságot is teremtett Monor és Vidéke címmel, később pedig Üzletkötő néven adott ki reklámújságot. 2000-ben megalapította a Monor és Vidéke Alapítványt, amelynek segítségével elkezdett művészeket és tehetséges kezdő alkotókat pártfogolni. Az alapítvány 2003-ban, vágott bele az Alkotói Antológia szerkesztésébe. 2009-ig tizenhárom kötet jelent meg, amelyben 394 alkotót mutatott be, közülük 115-tel itt találkozhatott először a nagyközönség. A Vigadó Művészkávéház galériájának megszűnése után elkezdett kiállításokat, vándorkiállításokat szervezni a köréje csoportosuló alkotó embereknek, akiket így a monori közönségen kívül Budapesten, Pilisen, Üllőn és Vecsésen is megismerhettek. Családja, barátai, ismerősei, pártfogolt művészei emlékét örökké őrizni fogják.
NFO
Címkék: kiállítás

« vissza

Hozzászólások (0 db)

Új hozzászólás
Új hozzászólás írásához kérjük lépjen be, vagy regisztráljon!


Jelszóemlékeztető
Regisztráció