Ez a vonat, ha elindult, hadd menjen...

Október 21-én az üllői közösségi házban, november 14-én a monori Vigadóban lép fel a Csík zenekar

2009. október 19.
A Csík zenekar sikereiről, új hangzási világuk fogadtatásáról, családról, múltról és jövőről beszélgettünk az üllői Majorosi Mariannával, a zenekar énekesnőjével.

– Táncosként kezdte pályafutását, ezzel együtt 1994 óta a Csík zenekar énekhangjaként ismerhetjük. Mi volt előbb, a tánc vagy az ének szeretete?

Sikerzenekar. A közelmúltban megkapták a Magyar Örökség Díjat, Kecskemét városa Kodály Zoltán-díjjal tüntette ki őket, az utolsó két albumuk pedig dupla platinalemez lett...

– Kisgyerekkorom óta kötődöm az énekhez és a tánchoz is. Az érettségiig Békéscsabán, majd utána Szarvason táncoltam a helyi együttesekben. Emellett már a középiskolában segítettem a tánckarvezetőnek a betanításban. Miután megszereztem a diplomát, tíz évig voltam az Állami Népi Együttes tagja. Mostanában pedig gyerekeket tanítok néptáncra Üllőn.

– Mikor kezdett el komolyabban foglalkozni az énekléssel?

– Egy néptáncos mindig énekel. Előénekesként rendszeresen énekeltünk mi is. 1993-tól hivatásos táncosként jártam Bodza Klára énektanárhoz, tőle tanultam először az éneklést.

– Ön és a Csík zenekar is elnyerték a Népművészet Ifjú Mestere címet. Ekkor figyelt fel önre Csík János?

– Nem, mi Janival már régebb óta ismerjük egymást. Még Békéscsabán találkoztunk először, egy-egy alkalmi, közös fellépés során. Ezen a díjátadón találkoztunk hosszú idő után újra, és akkor kérdezte, hogy van-e kedvem a zenekarral énekelni.

– Azóta tagja a Csík zenekarnak?

– Eleinte csak alkalmanként léptem fel velük. A 1998-ban megjelent Tiszta szívvel című lemezen is inkább csak közreműködő vagyok. Az ezt követő időszakban lett egyre több olyan produkció, amit már közösen találtunk ki. Az első fiam születéséig a tánc volt az első az életemben. Azután azonban a zenekar következett a család mellett, és így tudtunk egyre többet együtt dolgozni.

– Ennek a közös munkának az eredménye A kor falára című album?

– Igen. Kedves emlékek fűznek ehhez az időszakhoz. A Jászság Népi Együttessel léptünk fel ennek az albumnak a zenei anyagára. Nagyon sok helyen jártunk velük az országban. Ezen a lemezen jelentek meg az első olyan számok, melyek már a feldolgozások világát vetítették előre.

– 2004-ben megjelenik az újabb népzenei album Be sok eső, be sok sár címmel. Ezzel párhuzamosan hátrányos helyzetű települések kisgyerekeinek lépnek fel. Mit jelentettek önöknek ezek a fellépések?

– Ez a zenei anyag a Csík zenekar tizenöt éves jubileumi koncertjére állt így össze. Szerettük volna minél több embernek megmutatni. Nemcsak gyerekeknek, hanem, nyugdíjasoknak is volt több fellépésünk, ők szintén nagy örömmel és szeretettel fogadtak minket. Most is valami ehhez hasonlóval próbálkozok Üllőn. Magyar tájegységek szerint tartunk zenei, néptáncos, népviseleti bemutatókat. Ennek első alkalma most október 21-én lesz a közösségi házban.
 
– 2005-ben szólólemezzel jelentkezett, közben készült a zenekar újabb albuma. Hogyan tudta a két lemezzel járó munkát összeegyeztetni a családdal, és a gyerekek nevelésével?

– A családom nagy segítséget jelentett. A férjem is tánccal foglalkozik, így egymást kiegészítve, hol egyikőnk, hol másikunk van a gyermekeinkkel, akit épp nem szólít el a munkája. Ők belenőttek ebbe a zenei világba. A mai napig arról szól az esti lefekvés, hogy kérnek, énekeljek nekik. Mindketten táncolnak, mellette hegedülnek és gitároznak.

– Szeretnék, hogy folytassák a gyerekek annak a hagyománynak az ápolását, amit önök kezdtek el?

– Jó dolog volna, ha a gyerekeim átvennék és folytatnánk az életformánkat. Kivételt képez ez alól a rohanós életmódunk, amit nem kívánok nekik. Jó lenne, ha nyugodtabban tudnák folytatni. Nem erőltetünk rájuk semmit, maguktól is örömmel tanulnak.

– Három éve költöztek ki Budapestről. Hogyan fogadták önöket Üllőn?

– Nagyon jól érzem itt magam, az egyetlen dolog, ami furcsa volt számomra, hogy az iskolán kívül sehol nem folyt tánctanítás. Ahogy ideköltöztünk, elkezdtem a gyerekeknek újra táncot tanítani. Négy óvodába járok, és az ott megismert gyerekek szülei és óvónői is kértek, hogy foglalkozzak velük. A néptánc és a zene miatt nagyon nyitottan fogadtak minket. Úgy érzem, az a célom itt, hogy a gyerekeim ne maradjanak ki a magyar kultúra sokszínűségéből, másrészt pedig, hogy az iskolában és az óvodában, legyen lehetőségük találkozni ezzel a népi világgal. A zenekarral is olyan utat járunk most, amiben azt látom, hogy mindenki keresi, hová tartozik.

– 2005-ben jelent meg a Senki nem ért semmit című új album, feldolgozásokkal, az eddigi népzenét játszó zenekar új hangzású dalaival. Hogyan fogadták ezt a régi rajongóik?

– Úgy gondolom, hogy nagyon jó visszhangja volt. Már évekkel korábban játszottuk azokat a dalokat, amelyek erre az albumra kerültek. Igaz, hogy mi is tartottunk a váltástól, eleinte féltünk a népzenei szakma reakciójától. De végül mindenki elfogadta ezt a megújulást. Szerintem ez volt az első alkalom, hogy mi, a népzenészek dolgoztuk fel a popzenét, és nem a popzene minket.

– Olyannyira elfogadta önöket a szakma, hogy a lemez Fonogram Díjat kapott 2007-ben. Minek tulajdonították ezt a sikert?

– A zenekart is meglepte, hogy minket választottak. Nagyon fontos volt, főleg azért, mert a világzenei kategóriában kevés népzenei együttes jut el addig, hogy Fonogram Díjat kapjon. A jelöléshez megfelelő számú eladott lemez szükséges, tehát a közönségünknek is köszönhetjük, hogy jelöltek lehettünk.

– Az MTV Ikon című produkciójában is részt vettek. Milyen érzés volt a popzenei világban játszani?

– Első alkalommal Lovasi Andrást hívták meg. Ő kért meg minket, hogy dolgozzunk fel közösen egy számot. A második, Demjén Rózsi dalairól szóló napra már konkrétan minket hívtak. Őszintén mondhatom, hogy meglepett minket a felkérés. Igyekeztünk minőségi feldolgozásokat készíteni, úgy éreztük a közönség reakciójából, hogy ez sikerült is.

– 2008-ban új albumuk jelent meg Ez a vonat, ha elindult, hadd menjen… címmel, az előzőhöz hasonló stílusban. Előre tervezték ezt az utat, vagy az elért sikerek miatt alakult így a folytatás?

– Jó iránynak bizonyult az előző lemezünk, ennek köszönhető a folytatás. Az album címe is erre utal. Fontosnak tarjuk, hogy sok generáció megtalálja a lemezek, koncertek anyagában azt, ami az ő szívének kedves. Ezzel együtt nagyon óvatosan kell ezen az új úton járni, mert szeretnénk megőrizni a tradicionális népzene és a feldolgozások egyensúlyát.

– Milyen jövőt lát önmaga, illetve a zenekar előtt?

– Számunkra is meglepő, hogy milyen sok érdeklődőt sikerült toborozni, őket nem szeretnénk elengedni. Ők várják, sőt elvárják tőlünk, hogy olyat csináljunk, mint eddig, amiért megszerették a zenekart. A közelmúltban megkaptuk a Magyar Örökség Díjat, Kecskemét városa pedig Kodály Zoltán-díjjal tüntetett ki minket, az utolsó két albumunk is dupla platinalemez lett. Olyan eredményei ezek a zenekar minden tagjának, amelyekre nagyon büszkék vagyunk, és szeretnénk folytatni, amit elkezdtünk. A szólókarrieremben idén voltak apró kis jubileumok. Emellett vannak olyan kedves dalaim, melyek nem férnek rá a zenekari lemezekre, ezeket tervezem majd megjelentetni. Ha minden jól megy, jövőre a Művészetek Palotájában lépünk föl vele.

– Mire számíthat az, akinek sikerül jegyet vásárolni a monori Vigadóban tartandó koncertjükre?

– Igyekszünk jó hangulatot teremteni, mint minden koncertünkön. A közönség kedvenc népzenei elemeit és dalait mindenképpen elvisszük magunkkal, és emellett természetesen azokat a feldolgozásokat is játsszuk, amelyeket az utolsó albumon hallhatnak. Reméljük, minél többen jönnek el és hallgatnak meg minket Monoron is. December 30-án lesz egy előszilveszteri mulatság. Erről, és a zenekar életének sok érdekességéről a honlapunkon is tájékozódhatnak az érdeklődők.

Makai Ádám

Címkék: Majorosi Marianna Csík zenekar intrjú zene hagyományőrzés

« vissza

Hozzászólások (0 db)

Új hozzászólás
Új hozzászólás írásához kérjük lépjen be, vagy regisztráljon!


Jelszóemlékeztető
Regisztráció