Felfűtött hangulat Úriban

2010. augusztus 16.
A Pest Megyei Főügyészség keresetet nyújtott be a Pest Megyei Bírósághoz az Úri Község Önkormányzata által végeztetett fűtéskorszerűsítés körülményeivel kapcsolatban. A település általános iskolájában és polgármesteri hivatalában történt beruházás visszáságaira a helyi újság, az Úri Szó munkatársai hívták föl először a település vezetőinek, később az őket felügyelő hivatalok figyelmét. A főügyészség – a rendelkezésére bocsátott adatok alapján – megalapozottnak látta, hogy a Haraszti Imre polgármester vezette képviselő-testület olyan, közbeszerzési eljárást kikerülő szerződést kötött egy vállalkozóval, amely feltűnően értékaránytalan, ezért a főügyészség peres eljárásban kezdeményezi a szerződés megsemmisítését.

A történet még 2006-ban kezdődött, amikor a képviselő-testület úgy döntött, hogy lecseréli a település intézményeinek korszerűtlen fűtésrendszerét. A kivitelezési munkákat az Impala-Inox Kft. végezte bruttó 18 millió 255 ezer forintért, amelyből a gázkazán ára 4 millió forint volt, míg 5 millió 825 ezer forintba kerültek a fixen beépített eszközök. A beépítési munkáért – amelyet a helyi lakosok szerint öt ember egy hét alatt elvégzett – 5 millió 400 ezer forintot számlázott a vállalkozó. Az ügyészség azonban nem csak ezért – a közbeszerzési eljárást szintén mellőző, ezért valószínűsíthetően túlértékelt áron végzett munka miatt – kezdte vizsgálni az ügyet. Mivel a településnek nem állt rendelkezésére ekkora összeg, ezért a vállalkozói díjat a beruházást finanszírozó Kistérségi Beruházó és Hasznosító Kft. fizette ki az önkormányzat helyett. A polgármester pedig olyan szerződést kötött a kft-vel, hogy havi 314 ezer forintért tíz éves időtartamra bérbe veszi a kazánt és annak működtetéséhez szükséges fixen beépített eszközöket. Így Úrinak tíz év alatt 18 millió 255 ezer forint helyett több mint 47 millió forintot kell kifizetnie, amelyet tovább növel, hogy a vállalkozó minden évben a fogyasztói árindex változásának megfelelően alakítja – tehát a gyakorlatban növeli – a bérleti díj összegét.
A polgármester azzal igyekezete meggyőzni a képviselő-testület tagjait a beruházás szükségességéről, hogy az új gázkazán jobb hatásfoka miatt az bőven megtérül a falunak. A döntő testületi ülés jegyzőkönyve alapján így nyilatkozott a polgármester: „Megnézettem a szerződést egy ügyvéddel, aki mindenben a jogszabá­lyoknak megfelelőnek találta. Sőt, szerinte kifogástalan az irat, maximálisan az önkormányzat érdekei érvényesülnek benne, tehát mindenki nyugodtan megszavazhatja”.
A szerződés felülvizsgálatát a képviselő-testület még annak ellenére sem kérte bíróságtól, hogy a Közbeszerzési Döntőbizottság egyszer már 1 millió forintos pénzbírság megfizetésére kötelezte az önkormányzatot, mivel a bérleti szerződés árubeszerzésnek minősül, amelynek nemzeti értékhatára a szerződés megkötésekor, 2007-ben nettó 30 millió forint volt, a bérleti szerződés értéke pedig jócskán meghaladta ezt.
Ugyan bírósági ítélet még nem született az ügyben, az ügyészség álláspontja egyértelmű. A bírósági keresetet benyújtó dr. Ró­zsa Beá­ta ügyész, egy az Úri Szóhoz eljuttatott levelében megállapítja, hogy „a rendelkezésre álló adatok szerint a szerződés feltűnően értékaránytalan, mert az önkormányzat bérleti díjként a gázkazán bekerülési értékének a többszörösét fizeti meg a bérbeadónak. A közérdek konkrét sérelme ebben ragadható meg”.
Hogy mi lesz az ügy későbbi folyománya, még nem tudható. A bíróság valószínűleg igazságügyi szakértőt rendel ki, hogy megállapítsa a bérleti díj valós mértékét. Ezután az önkormányzat döntheti el, hogy teljesen megszűnteti-e a bérleti szerződést, és az addig teljesített szolgáltatásokat kifizeti a bérbeadónak, vagy egy reális összegű bérleti díj mellett továbbra is együttműködik a vállalkozóval.
Bár büntetőjogi felelőssége senkinek sem állapítható meg az ügyben, az minden esetre elgondolkodtató, hogy sem a polgármesternek, sem a képviselő-testület tagjainak nem tűnt föl a szerződés értékaránytalansága, pedig az önkormányzatnak is lehetősége lett volna arra, hogy bírósággal érvényteleníttesse rosszul meghozott döntésének következményét.

 

PJ



« vissza

Hozzászólások (0 db)

Új hozzászólás
Új hozzászólás írásához kérjük lépjen be, vagy regisztráljon!


Jelszóemlékeztető
Regisztráció