Fiatalasszonyok, primulával

2014. február 28.
– Mi van, előre hozták a nőnapot a cégnél? – köszönt rá egy fiatal nő a váróteremben a hozzá szinte megszólalásig hasonló másikra, aki éppen velem szemben ült, ölébe ejtett kezében egy cserép sárga primulával. A két fiatal nőn farmernadrág és fekete dzseki volt, a kapucni körül ázott kutya szőréhez hasonló prémcsíkkal és szőrmebéléses bokacsizmát viseltek.

– Azt ugyan leshetem, hogy a cégtől virágot kapjak – felelt a kérdésre a primulás nő, helyet mutatva közben maga mellett a másiknak, aki le is zöttyent a székre.
– Megláttam az üzletben, megvettem magamnak. Olyan szép ez a sárga. Olyan vidám. És olcsó is volt.
– Szólhattál volna az embernek, hogy vegyen neked – nevetgélt a másik nő, de alig fejezte be, máris úgy elkezdett köhögni, mintha kavicsos zacskó zörögne a mellkasában.
– Nem mondom, jól csinálod! – hüledezett a primulás.
– Mióta?
– Már vagy egy hete. De most már muszáj volt kérnem egy szabadnapot, két hónap alatt már harmadszor. Meg is jegyezte a doki legutóbb, hogy amióta betöltöttem a negyvenet, mindig van valami bajom. Nehogy már azt higgye, hogy a maga két szeméért járok ide, dokikám, mondtam neki. De ha maga dolgozna abban a rohadt raktárban napi tíz-tizenkét órákat, ahol állandóan nulla fok van, maga se lenne ilyen szép pirospozsgás. Hiába írja a gyógyszereket, ha egyszer nem mehetek betegállományba. Marhára kell a pénz.
– Már nem a nagynénédnél laktok?
– Dehogynem. Csak kitalálta, hogy fizessünk neki bérleti díjat. Először fölbontotta az eltartási szerződést, mert megismerkedett valami öregemberrel és rájött, hogy még élni akar, úgyhogy eladja a házat inkább és annak az árából élvezik az életet. Aztán az öreggel fél év után összeveszett. Baromi szerencséje volt, hogy a házra nem akadt vevő, így vissza tudott költözni. Velünk meg azóta havi ötvenezret fizettet. És fogadni mernék, hogy majd nekem kell ápolnom, ha úgy alakul. Persze ingyen, naná.
A primulás együttérzőn hallgatott.
– Veled mi van? – szólalt meg a másik. – A kislány? Mi is a neve… Ja, emlékszem már, Tami.
– Kösz, jól van. Óvodás, középsős. Még kiscsoportos volt, amikor itt hagyott bennünket a Feri egy hülye kis tizenhét éves csirke miatt. Mondtam is neki, te normális vagy, hát majdnem hogy az apja lehetnél?! De nem érdekelte, ment vele albérletbe, én meg összezuhantam, mert azt se tudtam, ki viszi majd Tamit az óvodába. Reggel ötre járok dolgozni, hat előtt nem vihetem be az épületbe. Délután már érte tudok menni, az nem gond, csak a reggelek!
– Képzelem. Te szegény… – bólintott a másik, és látszott rajta, hogy komolyan gondolja, nem ismeretlenek számára a drámai élethelyzetek.
– De most már elrendeződött – mosolyodott el a primulás –, visszakönyörögte magát a Feri. Én meg azzal a kikötéssel fogadtam vissza, hogy nekünk már semmi közünk nem lehet egymáshoz azon kívül, hogy a gyereket minden reggel ő viszi óvodába.
– És ez működik?
– Elvan a szomszéd szobában – emelte meg a vállát a nő, aztán lenézett az ölében tartott virágra, a primulára, amelyik szép volt, sárga, vidám, és olyan olcsó, hogy meg kellett vennie magának. Ajándékba.

Koblencz Zsuzsa
Címkék: virág nőnap primula ajándék férj házasság

« vissza

Hozzászólások (0 db)

Új hozzászólás
Új hozzászólás írásához kérjük lépjen be, vagy regisztráljon!


Jelszóemlékeztető
Regisztráció