Forradalom

2014. szeptember 5.
"A technika úgy tartja össze az embereket, hogy hagyja őket elszakadni egymástól." (Harlan Coben)



A minap, mikor csak úgy bambultam a semmibe, egy groteszk jövőkép körvonalazódott ki a lelki szemeim előtt. Hatalmasra nőtt okostelefonok keltek életre, karokat és lábakat növesztettek, és úgy jártak-keltek a világban, mint ahogyan mi is tesszük. Kezeikben – és mindenféle futurisztikus szíjakra csatolható tokokban – embereket hurcolásztak magukkal egy áramkörökkel, mikrocsipekkel és diódákkal tarkított világban. Az okostelefonok átvették a hatalmat a „butaemberek” felett és saját világot építettek, amelyben ők irányítanak bennünket – gondoltam.
Az okostelefonok elterjedése 2010-ben pörgött fel, s rohamléptekben hódították meg a világot. Behálózták a munkánkat és a magánéletünket. A szakértők eközben kommunikációs forradalomról beszélnek, jelentőségét pedig az írásbeliség megjelenésével egy lapon emlegetik. Fórumokon fejtegetik az okostelefonok elterjedésével járó előnyöket, melyeket az élet minden területén élvezhetünk. Arról azonban kevesebb szó esik, hogy a legtöbb előny egyúttal hátrány is lehet.
Elfogadott tény például, hogy munkánkban nagy segítség a készülék, hiszen mobilinternet segítségével bárhol, bármikor elérhetjük céges levelezésünket. Egy időben pedig az a hír járta, hogy megbízhatóbbnak tűnik az a munkavállaló, aki mindig elérhető. Ma már tudjuk, hogy ez egyben hátrány is, hiszen a szabadság alatt könnyedén elővehet a főnök vagy a kollégák. Persze sokszor erre nincs is szükség, hiszen van, hogy képtelenek vagyunk kikapcsolni, és magunktól foglalkozunk a munkával a pihenőidőnk alatt, ahelyett hogy inkább feltöltődnénk a rendelkezésre álló szabadidőben.
Előnyként tekintünk a telefonok szinte már korlátlan kapacitású tárhelyére, amelyben több ezer telefonszámot, e-mail címet, postacímet, üzenetet, jelszavakat, és még sok mindent tárolhatunk. Sok esetben még a saját hívószámunkat sem tudjuk fejből megmondani mikor kérdik tőlünk – ilyenkor erőltetett humorral ütjük el a dologot, hogy „önmagát nem hívja az ember” és mosolygunk, mintha olyan vicces lenne, hogy már egy telefonszámot sem tudunk megjegyezni. Pedig annak idején, mikor a vezetékes telefont bevezették, akár tizenöt, húsz különböző hívószám is elfért személyes memóriánkban, az emlékezetünkben.
Boldogan vesszük kézbe telefonunkat, mikor valahova utazni készülünk, hiszen a készülékre telepített navigációs programmal soha nem tévedünk el. Női vagy férfi hang kimérten utasítgat: forduljon balra, forduljon jobbra, hagyja el a körforgalmat. Mi szolga módjára teljesítjük az ukázt. Hogy eközben elfelejtünk tájékozódni, és már a térképet sem tudjuk olvasni, csöppet sem zavar. Úgyis mindig lesz egy okostelefon, ami megmondja merre menjünk...
Az pedig már csak pont az i betűn, mikor gyermekünket ajándékozzuk meg egy ilyen ketyerével. Úgyis állandóan a miénket akarta használni és kiskora ellenére jobban ért hozzá mint mi, hiszen ők ebbe születtek – nyugtatjuk magunkat, miközben kicsengetjük az ezreseket az ajándékkészülékért. Az, hogy az okostelefont valójában azért adjuk, hogy ne kelljen foglalkozni vele – hiszen elvan a gyerek, ha játszik –, fel sem tűnik a készüléket ajándékozó szülőnek.
Igazuk van a szakértőknek: forradalom zajlik. Az okostelefonok forradalma ez. Észre sem vesszük, úgy veszik át a hatalmat felettünk.
V.N.
Címkék: telefon okostelefon internet forradalom ajándék elidegenedés

« vissza

Hozzászólások (0 db)

Új hozzászólás
Új hozzászólás írásához kérjük lépjen be, vagy regisztráljon!


Jelszóemlékeztető
Regisztráció