Ha kirepülnek a gyerekek a családból

Ismét többet lehetnek már kettesben a szülők, ismét előtérbe kerülhet az intimitás

2008. november 15.
A családfejlődésről szóló sorozatunk  befejező részben egy újabb fontos életszakaszt szeretnék bemutatni, azt, amikor a gyermekek kirepülnek a családi fészekből.



Ha kirepülnek a házból
a gyermekek


Az érzés, amit a gyermek elköltözése kiválthat egyes szülőkből, az úgynevezett üres fészek szindróma. Általában a csonka családoknál, azaz gyermeküket egyedül nevelő szülőknél jelentkezik gyakrabban, de azokban a családokban is előfordulhat, ahol eddig a szülők párkapcsolatát a közös gyermek iránti gondoskodás tartotta össze. Így amikor a gyermek elhagyja a családi otthont, a szülő érzéseit szomorúság, üresség érzése, céltalan értelmetlenség jellemzi, melyet düh és frusztráltság is kísérhet. Jellegzetes viselkedési tünet lehet az állandó panaszkodás, sőt különféle pszichoszomatikus bántalmak is felléphetnek, mint a testi fájdalomérzet, az alvászavar és az étvágytalanság.



  

Már a legkisebb gyermek is 18 év fölött van, elérte az önálló életet, maga vállal felelősséget tetteiért és az anyagiakért, ráadásul önálló egzisztencia kialakításán és a párkapcsolata jövőjén fáradozik, mely elvezet a családi fészek elhagyásáig. A szülőknek nehéz azt elfogadni, mikor megnősül, férjhez megy, esetleg tanulmányai miatt távol költözik, vagy csupán elköltözik a családtól gyermekük. Segíthet az elfogadásában az a tudat, hogy a családi háttér a későbbiekben is fontos marad, hisz az önállósodás nem egyik napról a másikra zajlik, az egy hosszabb ideig tartó folyamat.
    Nagyon fontos a család újraértelmezése és -teremtése, továbbá a gyermekünkkel felnőtt-felnőtt kapcsolat kialakítása, a bizalom kiépítése, és hogy elkerüljük a gyermekünkben a bűntudatkeltést – ebbe a hibába sok szülő akaratlanul is beleesik –, mely vagy a gyermek önállósodását akadályozza, vagy akár eddig jól működő kapcsolatunk rovására is mehet, s gyermekünk eltávolodásával végződhet. El kell fogadni, hogy a család kiterjed a gyermek párjával, a nászszülőkkel, így az „egyedül” maradó szülőknek újra kell rendezni a párkapcsolatot. Ilyenkor ismét felmerülhet a kérdés, mit keresünk egymás mellett a párunkkal, mit akarunk még egymástól? Ha voltak párkapcsolati problémák ezek ismét felerősödhetnek ebben az időszakban. Sok gyermek azért nem tud önállósodni, mert – tudat alatt – egyben szeretné tartani a szülőpárt, mert érzi, az egyik szülő „fél” egyedül maradni a társával. Más szülők karrierlehetőségeiket ekkor kezdik újragondolni, újraéleszteni. Ha a párkapcsolat hadilábon állt, jön a kapuzárási pánik, a klimax és a levertség érzése. A gyermekükről le nem vált anyák, úgy érzik, hogy nincs értelme az életüknek, ha nem gondoskodhatnak már a gyerekükről, s könnyen depresszióba eshetnek.
    A harmonikusan fejlődő család eközben kicsit fellélegzik, s élvezi a helyzet előnyeit: többet lehetnek már kettesben a szülők, ismét előtérbe kerülhet az intimitás. Sőt élvezik, hogy a gyermekük már egyre kevesebb anyagi támogatást igényel, így több pénz marad a kasszában. Ráadásul szabadabban élhetik vágyaikat, és ismét előtérbe kerülhetnek saját szükségleteik.
    Minél előbb távoztak a gyermekek a szülői házból, annál idősebbek már unokáink is, mire elérjük a munkával töltött hosszú évek után a nyugdíjas kort. Így ismét kevesebb időt kell szentelnünk az unokák körüli teendők segítésére, s megváltoznak, átalakulnak a nagyszülői feladatok. A gondoskodás szerepét átveszi egy új társas viszony unokánkkal, mely azt szolgálja, hogy megismertessük családi szokásainkkal, hagyományainkkal.  
    A nagyszülői feladatok, a nyugdíjazás, a pár elvesztése, a betegségek, a gondozásra szorultság ismét újraszerveződésre késztetik a családot, hogy megoldja ezeket az újabb feladatokat.
    A nyugdíjazás nem csupán anyagi veszteséggel jár, az ember elveszíti addigi professzionális pozícióját is, így egyeseknél célnélküliséggel is járhat. Úgy érezhetjük, már nem vagyunk hasznos tagjai a társadalomnak. Nagyszülői feladatunk, hogy ne ezt éreztessük unokánkkal. Ne a betegségtől és haláltól való félelmét erősítsük, hanem próbáljuk meg – természetesen a lehetőségekhez mérten – az önállóság megtartása mellet megtanítani a kérésre úgy, hogy közben el tudjuk fogadni a segítséget. Tanítsuk meg a befelé fordulásra, az életünk áttekintésén keresztül a családi szokásokra. Az unoka kevesebb teher, kisebb felelősség, de annál nagyobb boldogság!
Trnavecz Adrienne
Címkék: gyerekek

« vissza

Hozzászólások (0 db)

Új hozzászólás
Új hozzászólás írásához kérjük lépjen be, vagy regisztráljon!


Jelszóemlékeztető
Regisztráció