Hagyományok, ízek, programok
Tizenegyedszer rendezik meg a Vecsési Káposztafesztet
2011. szeptember 19.
Szeptember 25-én a kulturális programok és rendezvények mellett, idén is több mint félszáz bogrács káposztás étellel várják a vendégeket a mára hagyománnyá vált Káposztafeszten Vecsésen.
Mostanra minden régióban élő tudja, hogy a Káposztafeszt nem
egyszerű főzőverseny vagy falunap. Az utóbbi tíz évben a rendezvény a térség
egyik legrangosabb és legnagyobb tömeget vonzó eseményévé vált. A
káposztafesztivál az ízek szeretete mellett, a hagyományokról szól. Ezért csak
olyan kiállítókat és vásározókat fogadnak a szervezők, akik a fesztivál
filozófiájához illeszkedve hagyományos alapanyagokból, hagyományőrző
technikával készült termékeket kínálnak.
– A
rendezvény középpontjában természetesen a káposzta áll. A vecsési káposzta
története 1786-ra nyúlik vissza, amikor II. Grassalkovich Antal az török
dúlás után elnéptelenedett térséget ötven – főként sváb – jobbágycsaláddal
telepítette be – mesélte Kis Tóth János, a Káposztafeszt Információs Iroda
vezetője. – Az elmúlt kétszáz évben a vecsési káposzta hagyományt teremtett a
városban, és országos hírnevet szerzett magának, amit ezzel a rendezvénnyel is
erősíteni kívánunk. Ma nagyjából hetven családi vállalkozás és százötven
kisebb-nagyobb savanyítóüzem él káposztatermelésből, feldolgozásból és
kereskedelemből.
Szeptember
huszonötödikén vasárnap a programok a Falusi Óplébánia Templomban szentmisével
kezdődnek, majd a templom előtti terményáldással folytatódnak. Ezután a
gyönyörűen feldíszített lovaskocsik átvonulnak az Epresbe, a Káposztafeszt
helyszínére.
A
Káposztafeszt egyik legjelentősebb programja a főzőverseny, ahol számtalan
hagyományos és különleges káposztás étel készült már az évek során. A
főzőversenyen valamennyi főző egységes áron kínálja a saját receptje szerint
készült káposztás étkeket. A részt vevők nem csak a nagyközönség, hanem a
szakavatott zsűri előtt is összemérhetik főzőtudományukat. A zsűri elnöke a
hagyományokhoz híven idén is Benke Laci bácsi mesterszakács és cukrász lesz. A
főzés mellett, káposztapuculásban is megmérettetnek a vállalkozó kedvű
versenyzők. A zsűri a ráfordított idő, a keletkezett súlyveszteség és az
esztétikum alapján bírálja el a résztvevők munkáját. Természetesen a
savanyúságok is versenyeznek egymással, savanyított káposzta, sós-vizes uborka,
káposztával töltött paprika és vágott vegyes savanyúság kategóriákban.
Idén sem
lesz hiány kulturális és szórakoztató programokból, hiszen két színpadot is
felállítanak az Epresben. Az egyik színpadon tíz órától a Petőfi Sándor
Általános Iskola tánccsoportjai lépnek fel. Délután a Monori Strázsa Néptánc
Egyesület, a Vecsési Zeneiskola, majd a Lumpen Klumpen Táncsoport előadását
láthatják az érdeklődők. 18 órától az Irigy Hónaljmirigy ad koncertet, majd
tánc show veszi kezdetét. A másik színpadon délután négy órától fellép a New
Dance World, a versenyek eredményhirdetéseit követően pedig a Wetschescher
Nachtigallen kórus ad műsort. Utánuk Molnár György harmonikaművész, majd
Vastag Csaba műsora következik, este negyed kilenckor lézer show zárja a
programok sorát.
A
rendezvényen népművészeti kirakodóvásár és gyerekprogramok is lesznek. Ugrálóvárral,
a játszóházban pedig kézműves foglalkozásokkal, rajzversennyel, továbbá
arcfestéssel és egyéb vidám programokkal várják a gyermekeket.
Címkék:
Káposztafeszt
főzőverseny
« vissza
Kapcsolódó cikkek:
|
Legolvasottabb cikkeink:
|
Hozzászólások (0 db)
Új hozzászólás





