Független regionális újságot azért rossz írni, mert a mai teljesen átpolitizált médiavilágban mindenki hozzászokott, hogy csak a saját meggyőződéséhez közel álló újságokat olvassa. Innentől pedig függetlennek lenni, vagyis középen állni azt jelenti, hogy a bal oldali beállítottságú emberhez jobbról közelítünk, a jobboshoz pedig balról. Pedig hát továbbra is hirdetésekből tartjuk fent a lapot, köszönet érte a helyi kisvállalkozásoknak! Mindezt azért tartottam fontosnak mindjárt az elején leszögezni, mert olyat teszünk, amire eddig nem volt példa újságunk történetében és később sem lesz túl gyakori: egy országosan ismert politikusról fogunk írni. Merthogy a kormány kitalálta, látva az egyre növekvő társadalmi feszültséget, hogy a hozzá közel álló politikusokat országjáró körútra küldi, így első kézből magyarázhatja meg valaki az arra érdemes hallgatóságnak, miért is olyan a bizonyítvány, amilyen. Ennek a közel kétszáz rendezvényből álló programsorozatnak az egyik első állomása a monori Vigadó volt, ahová nem más, mint az ország harmadik legnépszerűbb politikusa, Debrecen polgármestere és a Fidesz alelnöke, Kósa Lajos látogatott el.
   Független regionális újságot azért jó írni, mert nincsen nyomás az újságírón, hogy például Kósa Lajosról szépet vagy csúnyát írjon. Sőt az se, hogy egyáltalán írjon róla, ha a térségbe látogat. Hogy mégis ezt teszem, és ilyen módon, arról fura módon maga Kósa Lajos tehet. Merthogy szeret beszélni. Nem kicsit, nagyon – hogy a politikai egyensúly kedvéért egy másik vezető politikust is idézzek. És ráadásul jól is beszél. Így fordulhatott elő, hogy a Gemini TV ötpercesnek szánt interjúja végül több mint félórásra sikeredett, s mire befejezték, addigra már bőven el kellett volna kezdeni a rendezvényt, nem maradt már idő arra, hogy én is feltegyek néhány, a térségben élő emberek életét meghatározó kérdést. Pontosabban egyet sikerült, de erről majd később. Mert annak ellenére, hogy a rendezvény úgy volt meghirdetve, hogy nem sajtónyilvános – tehát az újságíró csak magánemberként ülhetett volna be az előadásra – Kósa Lajos mégis beinvitált, mondván, ha az ember a politikusi pályát választja, arra is figyelnie kell, hogy mit mond a fürdőszobában borotválkozás közben a feleségének, így hát semmi olyan nem hangozhat el, amiről egyébként egy interjú során ne beszélne.
   Azonban mit lehet írni egy kétórás előadásról, ami számos olyan fontos társadalmi kérdést érint, amelyekről az országos sajtó egyébként is folyamatosan és a Régió újság rendelkezésre álló terjedelemnél sokkal bővebben beszámol? Nyilvánvalóan elfogulatlanul semmit, vagy ha igen, akkor nagyon röviden. Mert ennyi idő alatt egy-egy döntés megalapozottságát nem lehet minden szempontból alátámasztani. Ha valakit ténylegesen ez érdekel, javaslom, az országos lapok helyett böngéssze inkább az országgyűlés honlapját (www.mkogy.hu), azon belül is főképp a bizottsági ülések jegyzőkönyveit. Előre elárulom: nem túl izgalmas olvasmány. A döntések hátterét viszont jó hasonlatokkal nagyon könnyű érthetővé tenni a törvényhozás útvesztőiben kevésbé jártas embereknek is. És valószínűleg ebben áll Kó­sa La­jos népszerűsé­gének egyik kulcsa is. Úgyhogy összegyűjtöttük néhány példázatot az előadásból, olyanokat, amelyekről úgy gondoljuk, hogy a hátterükben lévő döntések a térségben élők életét is befolyásolják. Hogy mennyire meggyőzőek, azt a kedves olvasóra bízzuk.
 

Maratoni futás

 „Nem szándék kérdése, hogy le tudjuk-e futni a maratoni távot húsz perc alatt. Biztosan nem tudjuk. Ugyanígy nem szándék kérdése az, hogy megengedheti-e az ország magának azt, hogy életerős 40-50 éves emberek magasabb összeggel menjenek nyugdíjba, mint amennyi a fizetésük volt.”
Meghibbant Rothschild
    „Akkor lennék a legboldogabb polgármester, ha ülnék az irodámban egy hatalmas páncélszekrény előtt, és mindenkitől, aki bejön, azt kérdezném mennyi pénz kell. Százezer? Nesze! Legszívesebben ezt csinálnám: osztanám a pénzt, mint egy meghibbant Rothschild. A baj, hogy ezt nem lehet megtenni, ezért csak azoknak tudunk pénzt adni, akik rászorulnak. Úgy gondolom, hogy ők nem azok az életerős emberek, akik jelenleg a nyugdíjas éveket töltik. Nekik a munka világában kell megtalálni a megélhetéshez szükséges forrásokat.”
 

A balek

 „Ha az átlagember úgy érzi, hogy ő a balek, mert mindenki előre megy a kereszteződés után elfogyó sávban a piros lámpánál, akkor előbb utóbb azt mondja: ő sem akar balek lenni. Ezzel pedig felborul a társadalmi együttélés rendje. Mindenképpen rendet kell tenni a magyar társadalomban, hogy minél kevesebb ember igazságérzetén essen csorba.”
 

A paradicsomleves

 „A lányaim imádják a nagymamájuk paradicsomlevesét. Amikor elmegyünk édesanyámhoz, mindig azt kérnek tőle. Pedig a mama egyszer összeírta, hogy ötvennél is több isteni levest tud csinálni, így joggal tette fel a kérdést: miért mindig paradicsomlevest kérnek tőlem az unokáim? Azt mondtam neki: ilyen a demokrácia.”
 

Isznak-e a halak?

 „Hogy isznak-e a halak, nem tudom megmondani. De, hogy módjuk van rá, az biztos. Így azt sem tudom megmondani, hogy a bankok a devizahiteleket tényleg devizában tartják-e nyilván.”
 

Birka helyett disznó

 „A magyar emberek a török hódoltság alatt a korábban tartott nagytestű háziállatok, a birka és a szarvasmarha helyett átálltak a disznótartásra. Azt ugyanis a török nem vitte el. Az emberekben tehát kialakult, és ötszáz év alatt beleívódott a gondolatukba, hogy valahogy mindig kibújjanak az államnak fizetett adók alól. Tegye fel a kezét, aki szeret adót fizetni!” (A kétszáz résztvevőből senki nem emelte fel.) „Pedig ha Magyarországon mindenki befizetné az adóját, akkor tíz év alatt megszűnne az államadóság.”
 

Ezeknek?

 „1986, húszéves érettségi találkozó. A két korábbi padtárs közül az egyik Svédországba disszidált és ott lett tanár. Ő öltönyben, vasalt ingben, nyakkendőben, kisimult arccal jelenik meg. A másik is tanár lett, csak itthon maradt, ő kopott farmerben, kiszalonnásodott pulóverben érkezik. A disszidens odaszól a másikhoz: – Értem, hogy kevesebb a pénzed és nem tudsz elegánsan felöltözni, de legalább a fogadat megcsináltathatnád. – Ezeknek?
   Ebben a fiatalok számára már talán kevéssé érthető viccben minden benne van, amit húsz évvel ezelőtt gondoltunk a hatalomról. Ez pedig nem olyan nagy idő, hogy teljesen átalakuljon a társadalom, ha ötszáz éven keresztül azt nevelték belénk, hogy passzívan álljunk ellen és magunk között legyünk büszkék arra, hogy nem fizetünk adót. Ezért változtattuk meg az adórendszert és szűntettük meg a progresszív adózást. Csak így tudjuk elérni, hogy minél többen bevallják tényleges jövedelmüket. Aki ismét szeretné bevezetni a progresszív adózást, az egyszerűen nem ismeri a magyar emberek mentalitását. Személy szerint ezért nem támogatom az EVA megszűntetését sem, mert ez is egy olyan egyszerű adózási forma, amit ha megszűntetünk, a szürke vagy a fekete gazdaságot erősítjük.”
 

Rendetlen gyerekek

 „Amióta az eszemet tudom, és otthon laktam a szüleimnél, az édesanyám állandóan korholt, hogy tegyek rendet. Én pedig szerinte soha nem tettem rendet. Legalábbis nem emlékszem rá. Amióta gyerekeim vannak, korholom őket, hogy legyen rend a szobájukban. Soha nincs. Persze az igazság az, hogy sem gyerekkoromban, sem most szülőként nem gondolom úgy, hogy élhetetlen körülmények között laknánk. Ugyanez igaz az országra. Folyamatosan törekedni kell a rendre és a közbiztonságra, de illúzió lenne azt gondolni, hogy egyszer majd megszűnnek a bűncselekmények.”
 

Ismeretlen tájon

Néhányan biztosan olvasnának még hasonlatokat Kósa Lajostól, de most ennyi fért bele. Viszont, ha más értelme nem is lesz ennek az országjáró körútnak, mint az, hogy Kósa Lajos ellátogatott a térségbe, már megérte. És nem azért, mert szemléletes példázatokat mondott az előadásán. Hanem azért, mert az egyetlen feltett kérdésünkre adott válaszában volt egy ígérete. A kérdés ez volt: – Mennyire ismeri a térséget Albertirsától Vecsésig, Tá­pi­ószecsőtől Gyál­ig? A válasz pedig egy itt élőnek fájón őszinte volt: „Ha a vidéken élő embernek van ismeretlen tájék az országban, akkor az a főváros környéke. Ha valaki Debrecenből elutazik kétszáz kilométert Budapestre, akkor már biztosan nem áll meg nézelődni a cél előtt, hogy körülnézzen például Monoron. De amit láttam, tetszett, ezért megígérem, ha legközelebb erre járunk a családdal, megállunk legalább fél órára és körülnézünk a városban és a környékén”.
   Így legalább lesz még egy ígéret, amit számon lehet kérni rajta a következő választáskor. És az ugye balról sem baj, ha van még egy befolyásos ember az országban, aki kötődik a térségünkhöz?