Hatalmas vasak, brutális teljesítmény

A Truck Trial Európa-bajnokság első futamgyőztes magyar csapata, a vecsési Alpet Team

2009. május 19.
Az Alpet Team név egy testvérpárt takar. Albert Attila és Lepp István alkotja az Európa Truck Trial versenysorozat legeredményesebb hazai csapatát.

A futamokon jelenlegi versenykocsijukkal az S3 géposztályban indulnak egy átépített katonai Steyr 680 M3-mal, miközben a hétköznapokon maguk készítik fel autójukat a versenyekre, mindezt esténként. Lepp Istvánnal beszélgettünk.

– Miként kerültek közelébe a teherautós versenyzésnek, és mi volt az a döntő pillanat, mikor azt érezték, itt a helyük az autós versenypályán?

Hat kerékkel megmászni a lehtetetlent. Munkában az Alpet Team
– Testvéremmel 2003-ban lementünk Sóskútra megnézni egy versenyt. Akkor már létezett Vecsésen a Szabó Művek. Ez egy régi vecsési motoros klub, akkor ZIL-ekkel és eredeti katonai járművekkel indultak a versenyeken. Abban az időben még az amatőr kategóriák mellett rendeztek Eb-futamokat is Sóskúton. A verseny annyira megtetszett a testvéremnek, hogy engem is teljesen belelkesített. Mikor hazajöttünk, elhatároztuk, mi is építünk egy versenyautót ZIL-ből. Családi vállalkozásban van egy tüzépünk, így a ZIL-ekkel mindig is kapcsolatban voltunk. Vettünk egy ZIL 131-est, amit már a versenyszabályoknak megfelelően építettünk fel, hogy ne csak az amatőr, hanem a hivatalos versenykategóriában is indulhassunk vele.

– Milyen pluszkövetelményei vannak egy versenykategóriájú teherautónak?

– Például fel kell bukócsövezni, el kell látni tűzbiztonsági felszerelésekkel, kötelező az áramtalanító kapcsoló is. Továbbá meg van szabva a benzintank, az akkumulátor helye, még sok más egyéb mellett. Egy évvel az első truck tialos élményünk után már rajthoz is álltunk Sóskúton az Erópa-bajnoki futamon. Attila vezetett, én navigáltam, azóta ez így is maradt.

– Mikor mérették meg magukat először nemzetközi versenyen?

– Az első versenyünk után egy évig még csak tapasztalatot gyűjtöttünk, közben a ZIL-ünk kuplungja is megadta magát, így elhatároztuk, hogy építünk egy új autót. Nem volt különösebb probléma az előzővel, de versenyezni gyenge volt, hisz a vetélytársaink Steyrekkel és Mercedesekkel indultak ellenünk. Mi a Steyr 680 M3 mellett döntöttünk. Ezt az autót használja az osztrák hadsereg terepvezetés oktatására. Jól navigálható dinamikus autónak bizonyult. Egy osztrák futamgyőztes versenyzőtársunktól vásároltuk meg, majd elkezdtük átépíteni. A hagyományos pilisi bemutatón már ezzel indultunk 2005-ben, majd az Európa-bajnokság sóskúti futamán sikerült megszereznünk vele az előkelő 3. helyet. A jó helyezés ellenére rájöttünk a kocsink több hibájára is, így megint átépítettük. A következő hazai nemzetközi versenyen már másodikak lettünk, s még abban az évben az első külföldi utunkra is sor került az ausztriai Voitsbergben, ahol az ötödik helyen végeztünk.

– Egy éven belül két Eb-futamgyőzelem. Előbb az ausztriai Voitsbergben, majd a hollandiai Eindhovenben is sikerült az első helyen végezniük a kategóriájukban. Az átépítések mennyiben segítették ezt a 2007-es remek szereplést?

– Az Eb második helyezésünket kitartásunknak, a belefektetett munkánknak, de főként újszerűségünknek köszönhetjük. Egy teljesen új autót építettünk fel, ami nagyon jó és megbízható volt. Ráadásul újszerű és egyéni volt a versenyzési stílusunk is. Nem annyira a sémákra támaszkodtunk, mint a többiek, hanem alaposan végiggondolva vettük sorra az akadályokat egészen más taktikai sorrend szerint, mint vetélytársaink.

– Ki építi az autókat? Van valamelyiküknek megfelelő végzettsége, vagy segítséget kell igénybe venniük a felkészülések során?

– Én szobafestő-mázoló­ vagyok a végzettségem szerint, így én inkább fényezgetem, csinosítgatom a kocsit. A testvérem szakmája viszont karosszérialakatos. Gyerekkorától nagyon szeretett szerelni. Az IFA-kat és a régebbi típusú terepjárókat mindig kellett és lehetett bütykölni egy kicsit. Így a szerelési munkák nagy részét ő végzi, de vannak autószereléssel és elektromossággal foglalkozó barátaink, akik mindig szívesen segítenek.

– Nem kerülhetem ki a kérdést, hisz technikai sportról van szó, ami sok pénzbe kerül, nem is beszélve a külföldi szereplések finanszírozásáról. Érződik a gazdasági válság hatása az önök sportágában is?

– Természetesen, mint minden sportágat, miénket is befolyásolja. Nagyon is érezzük. De Magyarországon már előbb is lehetett érezni ezt a visszaesést, hisz két éve nem tudjuk megrendezni szponzorok híján a hazai Eb-futamot, pedig mindent megteszünk érte, és nem is kerülne észveszejtően sok pénzbe. De nem adom fel, talán jövőre ismét sikerül beindítani újra ezt a futamot Sóskúton. Ami minket illet, idén például nem tudunk indulni a távolabbi, nagyobb költségű külföldi Eb-futamokon. Sajnos, jelenleg nincs jelentős szponzorunk, így most magunk vagyunk a főszponzorok, és a családi vállalkozásunkból finanszírozzuk a működésünk nagy részét. Együttműködünk még kisebb szponzorokkal, melyek közül tavaly jelentős segítséget nyújtott a Veres Kft. Legutóbb az Eb-re biztosított nekünk egy kamiont, egy trélert, kifizette az emberek bérét és az utat. Ez nagy segítség volt. Nagyon sokba kerül akár csak egy tréler bérlése is, ezért beszereztünk egy csuklós buszt, és átépítettük. A hátsó részét átalakítottuk trélernek, míg az első részét lakóbuszként is lehet használni.

– Úgy tudom, nem csupán a sóskúti Eb-futam szervezésében vesznek részt, hanem önök rendezik a júniusi Truck Triált Vecsésen. Ez a magyar bajnokság egyik hivatalos futama?

– Nem, ez egy bemutató lesz. Tavaly Pilisen szerveztünk egy hivatalos versenyt. A Pilisi Motoros Egyesülettel rendeztük közösen, de az sem volt országosan bejelentett futam. Igaz, így nem volt komolyabb tétje, de a versenyszabályoknak megfelelően zajlott bírókkal. Csak háziversenynek indult, mégis mindenki eljött, aki számít ebben a sportágban. De a nézők panaszkodtak, hogy a kötött versenyszabályok miatt kevesebbet látnak a technikákból. Ezért döntöttünk úgy, hogy már a májusi pilisi és a június 19–21. között zajló vecsési Truck Trial is inkább közönségszórakoztató bemutató legyen. A versenyek látványossága mellett a terveink között szerepel a résztvevők szórakoztatására helikopteres városnézés, lánctalpason utazás. Sőt, a mi kocsink platójára is fel lehet majd szállni, körbevisszük a nézőket a versenypályán, természetesen biztonságosan. Továbbá lesz autótaposás is, amikor teherautókkal hajtunk át roncsautókon. Készülünk légvárral a gyerekeknek, sörsátorral a szülőknek, pénteken és szombaton pedig lesz zenés színpad is különféle koncertekkel. Nevezni lehet majd különféle díjazott versenyekre is, mint a féltengelyhajító- vagy teherautógumi-gurítóverseny.

Trnavecz Adrienne

 

 

 

 



« vissza

Hozzászólások (0 db)

Új hozzászólás
Új hozzászólás írásához kérjük lépjen be, vagy regisztráljon!


Jelszóemlékeztető
Regisztráció