Házáresés

26 százalék mínusz

2011. június 22.

Az idei lakásárakról még nem jelentek meg hivatalosnak tekinthető adatok, de ha folytatódik az elmúlt három évben tapasztalható áresés, idén is sokat vesztenek a magyarok, hiszen jellemzően ingatlanokban tartjuk vagyonunk nagyobb részét.


     Több pénzintézet is rendszeresen megjelentet ingatlanpiacról szóló elemzéseket. Az FHB által készített lakásárindexből például kiderül, hogy 2007 végéhez képest pénzben kifejezve 15 százalékkal, míg reál értelemben (az inflációval korrigálva) 26 százalékkal estek a lakásárak három év alatt.
     Némiképp árnyaltabb képet ad a helyzetről az OTP Jelzálogbank értéktérképe, amely szerint Pest megyére vonatkozóan a pénzbeli áresés „csupán” 11 százalék volt hasonló időszak alatt.
    – Települési szintre lebontva a kis mennyiségű rendelkezésre álló információ miatt nem lehet értelmezhető adatokat szolgáltatni – mondta el lapunknak Valkó Dávid, az OTP Jelzálogbank Zrt. ingatlanpiaci vezető elemzője – a kistérségi szinten azonban már jól értelmezhetők az adatok.  Ennek alapján a gyáli kistérségben volt a legkisebb áresés, mindössze hat százalékos, míg a nagykátaiban 16 százalékos volt a csökkenés. A ceglédi és a monori nagyjából a Pest megyei átlag szerint alakult. Az ingatlanok forgalma viszont jelentősen csökkent, a nagykátai térségben például harmadannyi házat értékesítenek, mint három évvel ezelőtt. A legtöbb ingatlan jelenleg a monori kistérségben talál új gazdára, tavaly ezer lakásból 13-at értékesítettek.
    – Lehet a hivatalos statisztikákat böngészni, én viszont a saját környezetemben tapasztalom, hogy míg négy éve 290 ezer forintos négyzetméteráron el lehetett adni az új építésű monori lakásokat, addig ma 100 ezer forinttal olcsóbban is alig találni rá vevőt – mondta Kovács András, a hitelközvetítéssel foglalkozó ABroker Kft. ügyvezetője. – A térségben jelenleg csak a kis értékű, tízmillió forint körüli összegért megvásárolható ingatlanok forognak. A válság tapasztalataiból okulva még azok sem szánják el magukat értékes, nagyméretű családi ház vásárlására, akik megtehetnék, a kisebb jövedelműek pedig nem mernek vagy nem tudnak hitelt felvenni.


     

     – Pest megyében rendkívül nagy árkülönbség lehet az ingatlanok értéke között, attól függően, hogy melyik településen helyezkedik el – tette hozzá Valkó Dávid. – Az átlagár 2010-ben 205 ezer forint volt. Ez érvényes volt a monori kistérségre is, bár itt az átlagárat a fővároshoz közeli települések húzzák fel. A nagykátai kistérségben a házakat csupán 110 ezer forintos négyzetméteráron lehet értékesíteni.
     – Lehetetlen megmondani, meddig tart az ingatlanpiaci válság – hangsúlyozta Kovács András. – Ahogy a hitelközvetítők és a bankok sem látták előre, hogy ennyire leértékelődik a forint, most sem lehet megjósolni a jövőt. Magam is svájci frank alapú hitelt vettem fel, mivel minden számításom szerint az tűnt 2008 előtt a legkedvezőbbnek. Most én is nyögöm a terheit, ahogy nagyon sokan az országban. Talán mostanában kezd valami fény látszani az alagút végén. Tavaly még főképp azok érkeztek az irodámba, akik szerették volna kiváltani a hitelüket valamilyen kedvezőbb konstrukcióra, most viszont ismét megjelentek azok, akik értelmes célokra szeretnének kölcsönt felvenni. A válság kijózanította az embereket, hiszen előtte már szinte mindenki mindenre vett fel hitelt. Nekem is volt olyan ügyfelem, aki nem sajnálta elzálogosítani a házát tízmillió forinttal, hogy egy új lux­usautót vehessen, vagy éppen hárommillió forintért elmenjen nyaralni.
    – Az ingatlanok árának emelkedésében viszont nem látok javulást – tette hozzá a hitelszakértő. – Ha ténylegesen megkezdődnek a kilakoltatások, az mindenképpen lejjebb viszi az árakat, akármennyire is csak az ingatlanok meghatározott százalékát viszik majd így piacra a bankok. Ez a folyamat jól megfigyelhető volt a Balaton partján, ahol ma közel annyiért kapni egy vízparthoz közeli nyaralót, mint például Monoron egy családi házat. Ez a válság előtt elképzelhetetlen volt. Ott ugyanis nem kellett senkit kilakoltatni, így az árverezés is egyszerűbb volt. A sok piacra kerülő nyaraló pedig erősen lenyomta az árakat.
     A térség ingatlanjainak jelentős áresését a Régió újság saját kutatása is alátámasztja. Ahogy 2009 novemberében, úgy most is megnéztük az Expressz.hu honlapon az átlagos méretűnek tekinthető 90 és 110 négyzetméter közötti használt ingatlanok kínálati átlagárát. Ez alapján az áresés 7 százalék körüli volt azt utóbbi másfél évben. A térképen feltűntetett árakról azonban tudni kell, hogy sokszor nem nyújtanak valódi támpontot egy ingatlan értékének meghatározásához. Egyrészt azért, mert a vevők öt-tíz százalékos kedvezményt is el tudnak érni, ha valaki nagyon meg szeretne szabadulni a házától. Másrészt pedig az ingatlanok állaga az agglomerációban általában jobb, mint a fővárostól távolabb, amely szintén torzítja az egyes településeken elérhető négyzetméterárakat. Így egy jó állapotú és elhelyezkedésű, újabb építésű pilisi családi ház értéke akár még nagyobb is lehet, mint egy gyáli gondozatlan, főútvonal mellett lévő ingatlané.

Papp János

Címkék: ingatlan

« vissza

Kapcsolódó cikkek:

Legolvasottabb cikkeink:

Hozzászólások (0 db)

Új hozzászólás
Új hozzászólás írásához kérjük lépjen be, vagy regisztráljon!


Jelszóemlékeztető
Regisztráció